Idegtépő verseny - még a bírót is megharapták

Tom és Garfield élő példányaival is találkoztunk a hétvégén megrendezett MMME Nemzetközi Macskakiállításon, ahol közel 400 macskát csodálhatott meg a közönség. Állatbarát lévén kissé nehezményeztük a zsűrizés mikéntjét, viszont nagyon szerettük a törzskönyvezett macskák művészneveit.

A macskakiállítás egy azon furcsa jelenségek közül, amelyek tele vannak ellentmondással. Elvileg állatbarátok, tenyésztők rendezik abból a célból, hogy megmutathassák kedvenceiket és nemzetközi bírák előtt méressék meg őket, másfelől viszont meglehetősen kis helyen, ketrecekben sorakoztatják fel az állatokat, akiket aztán egy-egy bíró – a macska számára láthatóan kellemetlen módon – nyomorgat, ami olykor már-már egzecíroztatásnak is beillik.

Macskatáp, sminkkészlet és fánk

A hétvégén mi is egy ilyen eseményen jártunk, és mivel utolsó ilyen jellegű emlékünk körülbelül 15 évvel ezelőttre datálható, előítéletek nélkül közelítettük meg a Lurdy Ház első emeleti rendezvényközpontját. A macskákat szeretjük, és mint tudjuk, sok jó macska kis helyen is, de hogy ennyi macska és ilyen kis helyen... arra nem számítottunk. Ahogy arra sem, hogy a kiállítás terébe lépve azt fogjuk hinni, eltévedtünk: az első teremben ugyanis macskatápos-, tanácsadó-, illetve promóciós standok és cicás cuccok – köztük ruhák és plüssmacskák – sorakoztak, és amin a legjobban meglepődtünk, bizsut és sminkkészletet is kínáltak (nem macskáknak).

A meglehetősen kaotikus zsibvásárra hasonlító forgatag ránk tett hatása a belső, macskákat felvonultató teremben sem enyhült: belépve ugyanis annak az édes, olajban sült fánknak az illata csapott az arcunkba, amivel máskor legfeljebb a vidámparkban, vagy egyéb szórakoztatás céljára létesített rendezvényeken találkozunk. A forró olajban sercegő fánkocskáktól körülbelül 2-3 méterre pedig már a macskaketrecek álltak, szóval nem mondhatnánk azt, hogy értettük, ez a kettő hogy lehet egy helyiségben – pláne ilyen közel egymáshoz.

Biztonság, luxus, kényelem

A macskák ketrecsorai között sétálgatva egyébként a látvány elsőre egy piac benyomását keltette, ahogy a tulajdonosok belül, a nézelődők pedig kívül helyezkedtek el. Egy-egy cica sokszor éppen a belső térfélen vackolta be magát, így sokszor előfordult, hogy nem volt lehetőségünk jobban szemügyre venni a kiszemeltet. Az viszont nyugtatólag hatott ránk, hogy a macskák többnyire – várakozásainkkal ellentétben – láthatóan nyugodtak és nemtörődömök voltak.

Nem kapadoztak őrjöngve a kopár ketrecben, hiszen a lehetőségekhez mérten igencsak kellemes körülmények között, pihe-puha párnáktól, plüssfiguráktól és pokrócoktól övezve töltötték az időt – sőt: legtöbbjüknek valóságos saját kis sátra is volt, ahova bármikor bevonulhattak a kíváncsi tekintetek elől. A ketrec sem mindenhol volt jellemző: az erre a célra kifejlesztett, áttetsző, illetve hálós falú alkalmatosságok ugyan zárt helyen tartották az állatokat, de egy sajátos lakókocsi benyomását keltették.

Már kölyökkortól szokják a szituációt

Amikor a rendezvényt szervező Macskamánia Magyar Macska Egyesület elnökét, Aradi Bélát arról kérdeztük, nincs-e némi ellentmondás az állatszeretet és a ketrecek, illetve a stresszes versenyhelyzet között, elmondta: a kiállításokon szereplő macskák tetemes százaléka kölyökkorától kezdve szokja ezt a környezetet. Bár akadnak olyan állatok, amelyek csak felnőttkorban kerülnek ebbe a helyzetbe, érdemes már kiskorban hozzászoktatni őket a szituációhoz. A kiállítás bírái a külső adottságokon – az adott fajtára vonatkozó nemzetközi sztenderdnek való megfelelésen – kívül egyébként azt is figyelik, hogy mennyire kedves, játékos és nyugodt a macska.

Kedves nénik, szigorú szabályok

A zsűrizés folyamán a játékosság tesztelésére egyébként egy pálca végére erősített tollpamacs szolgált, amit néhányszor meglóbáltak az aktuálisan vizsgált macska előtt. A többek közt Ausztriából és az Egyesült Államokból érkezett bírók általában hangosan kommentálták az adott állat kvalitásait, miközben ide-oda forgatták a sokszor nyivákoló, magukat meglehetősen kellemetlenül érző macskákat.

A bírálat során egyébként sivár ketrecekben várták a sorukat, és akármennyire is kedves néniknek tűntek a zsűri tagjai, az egész valahogy egy ló- illetve rabszolgavásár benyomását keltette, amikor a fogakat vizsgálták, vagy amikor a kétségbeesetten morgó macskán a közönség jóízűt nevetett. (Az egyik „versenyző” azért hangot adott nemtetszésének: megharapta a bírót.) A díjazás pillanatai közül pedig kétségtelenül azok voltak a legemlékezetesebbek, amikor az illetékesek a lelkes tulajdonosok kezében ficánkoló macskák nyakába akasztották a nemzetiszínű szalagon lógó érmeket.

Királyerdei Pamacs Sodó és Bagolyvári Bolyhos Bóbita

A bizalomgerjesztőbb terep tehát – az egymás mellett elhelyezett közel 400 macska ellenére is – a tényleges kiállítótér volt, ahol jókat derülhettünk például a törzskönyvezett cicák „művésznevein”. Volt itt Britishkings Coco Chanel, Királyerdei Pamacs Sodó, egy imádnivaló, kék színű, skót lógófülű cica pedig a Bagolyvári Bolyhos Bóbita névre hallgatott.

A nevek azonban nem mindig vannak összhangban viselőjükkel – tudtuk meg Tóth Judit tenyésztőtől, akinek fekete-ezüst márvány cirmos színű, brit rövidszőrű kandúrja (aki nem mellesleg nemzetközi bajnok, és az aktuális napon fajtagyőztes lett) hivatalosan a Gold Star Al Capone néven fut, míg gazdái csak Lucinak szólítják. A Luci egyébként a Luciferből jön, de az Al Caponéhoz hasonlóan ez sem harmonizál túlzottan a macska személyiségével: gazdája elmondása szerint – bár már kölyökkora óta viszik versenyekre – a kezdetektől félénk és visszahúzódó, nem szereti a kiállításokat.

A reklám nagy úr

A macskaszemlén szemmértékre úgy tűnt, a legnépszerűbb fajta az – abból a bizonyos Whiskas-reklámból is ismerős – brit rövidszőrű (tulajdonos és néző részéről is többször felmerült az említett reklám), de nagyon sikeresnek bizonyult a helyenként hiúzra hajazó maine coon is, amelyről egyébként a Tom és Jerry Tomját mintázták. (Ezt a fajtát Amerika nemzeti macskájaként tartják számon, annak ellenére, hogy ősei Európából érkezhettek erre a területre.) És ha már rajzfilmfigurák: Garfield-hasonmásokkal és Nermalokkal is bőven találkoztunk.

Szfinx, bengáli és selkirk rex

A kiállításról természetesen nem hiányozhatott a sokak által végtelenül csúnyának ítélt szfinx fajta sem: a csupasz picinyek helyenként más állatokkal is összetéveszthetőek, egyszerre riasztóak és szeretnivalók. Ebben a felhozatalban ritkaságnak számított a göndörszőrű selkirk rex, bengáli macskából pedig ugyan többet láttunk, de egészen félelmetes volt, ahogy a leopárdmintás cicák magukon hordozták az egykor a bengáli leopárdmacska és egy házimacska véletlen párosodásából született vonásokat. A kiállításon tett körutunk végére annyiban biztosak voltunk: legközelebb kihagyjuk a zsűrizést.

Oszd meg másokkal is!
Mustra