Fogyatékosok gyűjtötték össze a pénzt a Nemadomfel Házra

Zanza!

Hivatalosan szeptember 1-jén adják át a családi nevelést kiegészítő otthont Szendrőládon, amely a fogyatékos fiatalok által szervezett 2009-es Jobb velünk a világ! koncert bevételéből épülhetett meg. A főként cigány származású borsodi gyerekek felzárkózását, integrációját segítő program játékkal, sporttal, művészettel járul hozzá a kissrácok életének jobbá tételéhez.

Hazánkban 750 ezer gyerek él szegénységben, ebből 430 ezernek alapvető dolgokat is nélkülöznie kell. A fogyatékos fiatalok által kezdeményezett és szervezett Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat 2009-es koncertjének 3 millió forintos bevételéből létrehozott napközi a Böjte Csaba által szervezett erdélyi napközik mintájára szerveződött. Az otthonhoz szükséges ingatlanokat a helyi önkormányzat illetve egy szendrőládi magánszemély ajánlotta fel. A koncert bevételéből az ingatlanok felújítását és az otthon működtetésének elindítását finanszírozták.

„A szendrőládi emberek lelkesen kapcsolódtak be a szervezésbe, munkával, tárgyi adományokkal, ötletekkel” – mondja Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány vezetője. „A legfontosabb része a programnak, hogy a gyerekek megtanuljanak gazdálkodni a közös értékekkel, igényesek legyenek a rendre, a szépre, és a jó értelemben vett gyarapodásra.” Szendrőlád az ország (átlagéletkort számítva) legfiatalabb települése, melynek 1800 lakosából közel 1400 fő roma származású. Ez családonként átlag 5-8 gyermeket jelent – legtöbbjüknek a mindennapi betevő falat és ruházkodás is gond. „A legnehezebb talán az, hogy nagyon sokan jönnének, az idejárók olyan jó hírét vitték az otthonnak, hogy mindig többen vannak itt, mint amennyi eredetileg a ház és a program befogadóképessége. A legszegényebb családok gyerekei járnak ide, elsőként 15 családdal kötöttünk szerződést, hogy 1-1 gyermek bekapcsolódhat tőlük a programba, de gyakran bekérezkednek a testvérek is” – mondta Dely Géza.

„Mi, sérült emberek nagyon büszkék vagyunk erre a közös eredményre” – nyilatkozta Papp Szabolcs, a Jobb velünk a világ! kerekesszékes szóvivője. „Ennek a kezdeményezésnek külön kimagasló értéke – az anyagi támogatáson túlmenően – az a széleskörű társadalmi összefogás valamint munkatársaink lelkes hozzáállása, amely a jövőben is képes lesz életben tartani ezt a programot a rászoruló fiatalok érdekében.”

Papp Szabolcs elmondta, a Jobb velünk a világ! szervezői idén is belefognak szociális támogató  programjukba. November 21-én a Budapest Sportarénában a Quimby, a Csík Zenekar és a Kiscsillag lép fel a sérült zenészekből  álló Nemadomfel Együttessel. A koncert bevételeiből fogyatékos emberek számára egy lakóotthon épül, amely passzívházként fog működni. Ez azt jelenti, hogy az épület a legmodernebb környezetvédelmi technológiákat használva minimalizálja az energiaveszteséget, és megújuló energiaforrások segítségével maga fogja termelni a működtetéséhez szükséges energiát. Az épület ezáltal az első passzívház közintézmény lehet Magyarországon.

Blogmustra