Csányi Sándor adta át az Új Európa Alapítvány tehetséggondozásért járó díjait

Zanza!

Négy tanár és négy sportszakember vehette át szerda délután az Új Európa Alapítvány MOL Tehetséggondozásért Díját. A több mint 600 jelölt közül kiválasztott díjazottak személyenként 500 ezer forint anyagi elismerésben részesülnek.

Március 2-án nyolc, a tehetséggondozás terén kiemelkedő munkát végzett pedagógus, illetve edző vehette át a MOL közhasznú alapítványa, az Új Európa Alapítvány díját. A MOL Tehetséggondozásért program keretében olyan szakemberek erőfeszítéseit díjazzák, akik komoly szerepet játszanak a fiatal tehetségek felfedezésében és elindításában. A szerencsések egy nyílt jelölési folyamat eredményeként kerültek a kiválasztottak közé, munkájukat az erkölcsi elismerés mellett fejenként 500 ezer forinttal jutalmazzák.

A Madách tánckarának művészeti vezetője is a díjazottak között

A negyedik alkalommal odaítélt MOL Tehetséggondozásért Díjat idén többek közt Antók Zsuzsanna, a Szent István Király Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gordonkatanára nyerte el, aki „növendékeit a szakmai támogatás mellett emberileg is formálja”. Elismerésben részesült Sárközi Gyula, a Magyar Állami Operaház magántáncosa és balettmestere, a Madách Színház Tánckarának művészeti vezetője, koreográfus, producer: a Harangozó-díjas művészt korábban a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntették.

A díjazottak között találjuk még Sebestyén Zoltán matematika- és fizikatanárt, aki két pécsi általános iskola vezetőpedagógusa, illetve Zsigó Zsolt informatikatanárt, aki a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskolában meghonosította a robotika oktatását.

Csányi Sándort jószolgálati nagykövetté nevezték ki

A sportszakemberek közül Galli Zsolt békéscsabai vívóedző, Lugosi László gyorskorcsolya-edző (Tatabánya), Málnai István úszóedző és Tóthné Stupián Anikó veszprémi atlétikaedző érdemelte ki a díjat. A díjazottakat Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója mellett Csányi Sándor színész, az Új Európa Alapítvány frissen kinevezett jószolgálati nagykövete is köszöntötte, aki a sportszakembereknek adta át az elismerést. Az eseményen Mosonyi György elmondta: tehetséggondozó programjukat azokra az országokra is kiterjesztik, amelyekben a MOL jelen van, és továbbra is minden évben 100 millió forintot fordítanak az alapítvány programjainak támogatására.

A díjátadón elhangzott: a MOL Tehetségtámogató Program sport kategóriájában április 1-ig várják azoknak a 10-18 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik kiemelkedően teljesítettek országos vagy nemzetközi versenyeken.

Blogmustra