ALAPKONYHA

Gombóc helyett vegyen fagylalttekercset!

Becca 2016. augusztus 9., kedd 10:55

Kevesebb csodálatos dolgot tudunk elképzelni ebben a rekkenő hőségben, mint a fagylaltot. És a fagylaltnak is van már új divatja, ez pedig a gombóc helyett a tekercs. A fagylaltmasszát jéghideg lapra öntik, ahol azonnal megfagy, és a lapáttal már készülnek is a csinos kis csigák. Mókás, viszont annál gusztusosabb, figyelje csak:

És, hogy még jobban eltereljük a figyelmét a munkáról, utánajártunk, hogy létezik-e olyan hely Budapesten, ahol ezt ki is próbálhatja. Nem kellett sokáig kutakodnunk mire ráakadtunk a „Thai fagylaltra” a Baross utcában. Itt ugyanis ugyanazzal a mechanizmussal gyártanak fagylaltot, mint ahogyan az a videón is látható. Nos, van még kedve dolgozni?

Teszt: melyik a legjobb grillkolbász?

Koncz Andrea 2016. augusztus 8., hétfő 08:08

Ha nyár, akkor grillezés. Ha pedig grillezés, akkor grillkolbász. Ez az a műfaj, ami bizonyos értelemben sokkal kevesebb kockázatot tartogat, mint a bepácolt húsok: biztos nem lesz belőle cipőtalp, és a fűszerezéssel, pácolással sem lőhetünk mellé. Ráadásul egy faszenes grillen pillanatok alatt el is készül.

A kényelemnek persze ára van, méghozzá az, hogy ezek a termékek - kevés kivétellel - nem jók. Egyenízű, sóba, ízfokozóba, tartósítószerekbe fullasztott szomorú kis tételek. Sör, fröccs mellé lecsúszik, de túl nagy élvezetet nem okoznak.

Összetevőlista alapján két kivétel van, nincs tartósítószer a legelső és a legutolsó helyezettben, ezekről bővebben később. 

A vakteszten kizárólag érzékszerveinkre hagyatkoztunk, kolbászokat elektromos grillen sütöttük meg, és fehér kenyérrel ettük. Az elérhető maximális pontszám 25 pont volt, 20 fölé egy termék sem jutott.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Otthoni menza: tejszínes spenót

Katucikonyha 2016. augusztus 7., vasárnap 07:58

Mióta kitört a szünet, próbálom reprodukálni a menzás kedvenceket a válogatós gyerekeimnek. A minap a spenót volt a soros, abból készül egy nem teljesen hagyományos verzió. Ha lapul még a fagyasztóban mirelit, használhatja azt is, de természetesen frissből az igazi.

Ha pedig a tojást sem épp hagyományosan készítené el, süssön tojástekercset

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csodamasina, ami megakadályozza az avokádó barnulását

Szvetlana 2016. augusztus 6., szombat 14:03

Az avokádó kétségtelenül az egyik legegészségesebb gyümölcs, de ha a tálalásáról van szó, már ha nem szeretnénk megbarnult gyümölcsöt szervírozni a vendégseregnek, az bizony nem egyszerű feladat. A the Guardian szerint egy ausztrál csapat egy új masinával megoldást ígér a nem túl ínycsiklandó oxidációs folyamatra.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénteki süti: őszibarackos joghurttorta

Piszke 2016. augusztus 5., péntek 11:28

Egy szelet hideg, könnyű baracktorta nincs is olyan messze tőlünk, mint gondolnánk, ha úgy akarjuk, még a sütőt sem kell hozzá bekapcsolni. Ha nincs kedvünk a piskótával bíbelődni, akár vettet is használhatunk, sőt, helyettesíthetjük joghurtba/tejbe mártott babapiskótával is, az is jó alapja lesz ennek a sütinek.

Ha házilag sütjük, ami szintén nem bonyolult, amíg a piskóta sül mindent elkészíthetünk, hiszen a zselatinos-joghurtos-tejszínes krémnek úgyis idő kell, amíg megszilárdul. Ahogy kihűlt a vékony tészta, már mehet is a hűtőbe. 

DSC 0174
Fotó: Fotó:Piszke

Itt is csalhatunk, egy órányi mélyhűtéssel – akkor még nem fagy meg, viszont nagyobbrészt megköt már a krém – ezzel jelentősen lerövidíthetjük a sütihez jutás időtartamát.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Áfonyás és egy tökmagos-málnás az ország idei két tortája

Dívány 2016. augusztus 4., csütörtök 13:49

A három döntős versenyző közül a sagótarjáni G&D Kézmúves Cukrászda és azon belül is Szó Gellért "Őrség zöld aranya" fantázianevű tortája nyerte el idén az Ország tortája címet. Szó Gellért idén zsinórban másodszor nyerte meg a versenyt, tavaly egy sárgabarackos-karamelles tortával lett ő a győztes.

A győzelem a dicsőségen kívül azt is jelenti, hogy augusztus 20 után a megadott recept szerint elkészítve az ország számos cukrászdájában felbukkan majd ez a sütemény. Ami így néz ki: 

IMG 9591-960x640
Fotó: sütichef.hu

És mi van benne? A hivatalos leírás szerint "Tökmagos felvertre fehércsokoládés, lazára felvert ganache kerül. Pirított, darált tökmagból, cukorral és őrségi hidegen sajtolt tökmagolajjal pralinét készítenek, melyből fehércsokoládé, hántolt ostya és tökmagolaj felhasználásával ropogós réteg készül. A könnyű ganache-ra helyezik ezt a ropogós réteget, melyre ismét a fehércsokoládés ganache kerül. Erre teszik a málnazselét, majd ismét a lágy ganache réteg következik. Fehércsokoládés tökmagolajos tükörzselé kerül a tetejére. Ganache-sal és temperált, festett kakaóvajas fehércsokoládéból készült körökkel díszítik."

Magyarul: sok lágy fehércsokikrém, több különböző ropogós réteg, amelyekben mindegyikben szerepet kap a tökmag, málnazselé, díszítés. Ha szeletben látjuk, még jobban megfigyelhető ez a sokféle réteg. 

IMG 0030-960x640
Fotó: sütichef.hu

Ha szeretnének megpróbálkozni vele, a receptet augusztus 20 után nyilvánosságra is hozzák, addig csak a szakma számára érhető el.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Alakbarát ribizlis-túrós pite

Ötvös Zsuzsanna 2016. augusztus 4., csütörtök 09:50

Habkönnyű, üdítő nyári desszert ez a pite: egy vékony réteg omlós tésztára friss túrós krém kerül, majd savanykás ribizlizselé teszi fel az i-re a pontot. Most az omlós tésztát is „alakbarát” verzióban készítettük: csak zabpehelyből készült, de természetesen zabpehely helyett sima lisztet is használhatunk. Ha viszont szeretnénk még reformabbá tenni a sütit, a cukrot is cserélhetjük xilitre, vagy más alternatív édesítőre.

Ribizli helyett pedig bármilyen bogyós gyümölccsel (pl. málna, áfonya, szeder) is finom lesz, de sárgabarackkal is érdemes kipróbálni!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kipróbáltuk: kacsafej a pálinkához, lazacpofa a szépségért

Divany.hu 2016. augusztus 4., csütörtök 09:20

A Kőbányai úton nyílt meg Wang Mester legújabb étterme, a Hong man ház étterem - igen ott, ahol a kínai kereskedők mellett a vietnámiak, a törökök, és még megannyi nép keveredik egymással. Szakadt Astrák és vadiúj BMW-k, pénzkötegek és árutömegek cserélnek itt gazdát. A régi kínai piaccal szemközt nyílt hodályok egyik melléképületében húzódik meg az étterem, két bolt között vezet a lépcsősor az első emeletre, ahol egy teljesen új világ nyílik meg.

Ízlésesen berendezett hely ez, két kisebb különteremmel, magyarul csak alig beszélő pincérekkel, és több mint 130 fajta étellel. A konyhát Wang Mester irányítja, aki lehet 30 de akár 50 éves is. A kortalan szakács már 20 éve él Magyarországon, most mégis olyan helyen nyitott üzletet, ahol magyar ember ritkán fordul meg.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szezonja van: a lusta asszony rétese

Katucikonyha 2016. augusztus 2., kedd 11:51

Vagy ha úgy ismeri, akkor szórt rétes. Ami nem is rétes, hanem egy nagyon egyszerű, túrós és gyümölcsös sütemény. Aki evett már ilyet, annak rögtön eszébe jut az alja, aminél összepirul a porcukor és a liszt, mégis nagyon szaftos és olvadós.

A szezon kedvenc gyümölcsével, sárgabarackkal készítettem, de meggyel, fekete cseresznyével, áfonyával is nagyon jó. A tepsi méretéről annyit, hogy készítheti egy magasabb falú gáztepsiben, vagy egy kisebb méretű formában, akkor magasabb lesz. Az enyém az utóbbiban készült.

További remek túrós recepteket ITT, barackosokat pedig ITT talál. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: mentolos rágók, szevasztok!

Tuna Judit 2016. augusztus 1., hétfő 13:11

Lap-, vagy drazsérágó? Jó kérdés, mindenkinek megvan a kedvence, mi most az utóbbiakat kóstoltuk. Ami érdekelt minket: milyen és mennyire erős az íze, milyen a cukormáz rajta, jól rágható-e, és mennyi ideig tartja meg vajon az ízét.

Próbáltunk borsmenta (peppermint) ízesítésűeket beszerezni, ez elég nehéznek bizonyult, úgyhogy maradtunk annál, hogy a kék csomagolásúakat teszteljük. Így került a tesztbe Orbit, Airwaves, Winterfresh, Lidl és Aldi sajátmárkás rágó.

A maximálisan elérhető 25 pontból a legjobb is csak 18-at kapott, lett viszont három harmadik helyezett. A rágókat kizárólag ízre és állagra pontoztuk, nem tudományos alapon teszteltünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A csokoládé olyan luxus, amiből a legjobb is megfizethető

Edicsek 2016. július 31., vasárnap 14:58

A vidéki gasztroforradalom szerencsére az édességeket sem hagyta ki, így Sopron városáról egyre több embernek ugrik be azonnal a Harrer csokoládé. A családi vállalkozás annyi fajta csokoládét kínál, hogy néha már ők sem tudják követni, egy dolog azonban biztos: mindig a legjobb alapanyagokat keresik és követik a tradicionális családi receptet.

A Volt fesztivál alatt látogattuk meg a csokiműhelyt, ahol Gombóc Artúr azonnal sírva fakadt volna örömében, annyi csokoládé és édesség között lehet válogatni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menő vagy ciki: ön enne guggolós vécéből?

Menő/Ciki

Dívány 2016. július 30., szombat 11:04

Az indonéziai Semarang városában található Jamban kávézó berendezése elég szokatlan, és akkor még finoman fogalmaztunk. A vendégek nem székeken vagy puffokon ülnek, hanem vécécsészéken, és ez nem minden, az ételeket guggolós vécékben szolgálják fel. Mielőtt azt gondolná, hogy a tulajdonosok őrült nagy Buñuel-rajongók, eláruljuk, hogy mindez jó célt szolgál, így kívánják ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy az országban borzalmas higiéniai állapotok uralkodnak. 

A kávézó kitalálója egy 53 éves orvos, Budi Laksono (nem röhög, tényleg ez a neve). "Akkor született meg az ötlet, amikor 2013-ban Dél-Koreában jártam, és elmentem egy vécémúzeumba. Az épület is toalettformájú volt" - nyilatkozta a doki, aki reméli, hogy a Jamban ráébreszti a vendégeket, hogy egészségesebben éljenek.

Állítása szerint Indonéziában a lakosság 38 százalékának nincs vécéje, és sokan úgy is gondolják, arra van a legkevésbé szükségük a lakásban. Nem is fogadták túl jól a kávézót, és a muszlim közösségből sokan azt mondták rá, hogy hitetlen, de ő kitartott elképzelése mellett - írja a Jakarta Post.

355 szavazat 339 szavazat

Pénteki süti: gyümölcsös kosárkák muffinformában

Piszke 2016. július 29., péntek 14:23

Aki csinált már linzert, tud ilyen helyes kis kosárkákat is készíteni, ha van otthon egy muffinsütője. Sőt, az is tud, aki még soha nem csinált linzert, a recept alapja ugyanis a legegyszerűbb linzertészta. Az omlós tésztákról Sütiiskola sorozatunkban már írtunk, ott többféle linzertészta recept is megtalálható, a klasszikus 3:2:1-től a lazított változatokig.

Ha tartalékolunk belőlük a mélyhűtőben (például mindjárt dupla adagot készítünk), akkor pedig kb. 1 perc alatt készíthetünk ütős desszertet bármilyen alkalomra. Tölteléknek sima tejszínhab vagy a sűrű görög joghurt is megteszi, de ki mondta, hogy például nem lehet egy ilyen sütit nutellával tölteni!?

Fotó:Piszke
Fotó:Piszke
Fotó: Piszke

Ha lágyabb töltelékkel készítjük, akkor csak egy-két órával a tálalás előtt rakjuk össze, ne ázzon el a tésztakosár.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak egyszerűen: maceramentes rántott sajtgolyók

Katucikonyha 2016. július 28., csütörtök 17:44

Ön sem szeret vacakolni a rántott sajttal? Dupla panír, hogy tökéletesen fedje a sajtot, és ha kifolyik, akkor aztán teleköpködi olajjal a konyhát. Szóval erre megoldás ez a sajtgolyó. Pillanatok alatt összeállítható, nem folyik ki, nagyon gyorsan megsül, és még a gyerekek is jobban szeretik.

És amit még nagyon szeretünk benne, hogy a sajtokat kedvünk szerint variálhatjuk, vagy zöld fűszerekkel is feldobhatjuk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Koktélok: ezektől fog pillanatok alatt berúgni!

Divany.hu 2016. július 27., szerda 08:03

Ha gin, akkor gintonic. Nagyjából itt véget is ért a ginhez köthető koktélok ismertsége. Pedig a gin jóval többet tud, mint sunyi módon berúgatni az ember.

A Bombay Sapphire ginnek például tíz növény adja meg az aromáját:  a citromhéj, a nősziromgyökér, a cassia-kéreg, a borókabogyó, a koriandermag, az angyalgyökér, a mandula, az édes gyökér, a jávai bors és a malagétabors mind különleges eljárással kerül az italba. A növényeket nem közvetlenül főzik bele a gabonapárlatba, hanem a már teljesen tiszta gőzt eresztik át egy, a növényeket tartalmazó perforált rézkosáron.  

A Star Of Bombay pedig különlegesen magas minőségű London Dry Gin. A Sapphire-ből ismert tíz növény további két hozzávalóval egészül ki, ezek a citrusos bergamot, és az édes, erőteljes illatú magokkal rendelkező ambrette.

A gin egyébként nagyon alattomos ital, pillanatok alatt be lehet rúgni a koktéloktól, ezért rendesen egyen mellé, ha nem ez a fő szempont. 

Mit nevezünk ginnek?

A jelenleg hatályos EU szabályok szerint, azokat a minimum 37,5% alkoholtartalmú italokat nevezzük ginnek, melynek legfőbb íze a boróka. Három fajtája létezik, a kevert gin, a desztillált gin és a London Dry Gin.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szezonja van: barackos dióhabos pite

Ötvös Zsuzsanna 2016. július 26., kedd 17:52

A szaftos, édes sárgabarack nagyon jó párost alkot a mákkal – ez a kettős az alapja ennek a pitének is. Egy réteg omlós tésztára könnyed mákos-diós hab kerül, erre pedig sárgabarack-szeleteket sorakoztatunk. Meggyel is nagyon jól működne még!

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: vitaminos sportvizek, a szomjat nem oltják

Tuna Judit 2016. július 25., hétfő 12:38

A sportolás alatt kiizzadt folyadékot és ásványi anyagokat érdemes pótolni edzés után, ilyenkor nyáron meg duplán is szükség van erre. És mivel többen is kíváncsiak voltak a szerkesztőségben, hogy mit tudnak az úgynevezett sportitalok, beszereztünk néhányat, és megkóstoltuk, milyenek.

Az az igazság, hogy a legtöbbnek elég bizarr színe van, főleg a málna-eper ízesítésűeknek, ezek ugyanis általában kékek. Igen, kékek. Egyáltalán nem értjük mi szükség van erre, hiszen a sportitalok felnőtteknek készülnek, és a legkevésbé a színük fontos.

Nos, amint túltettük magunkat az első sokkon, jött a második: borzasztó édes az összes. Annyira, hogy edzés után, vattát köpve, ember legyen a talpán, aki egy ilyet lehúz. Szerencsére azért volt egy-kettő olyan is, amelyiket nem toltak agyon édesítővel, ezeket ne hagyja ki, ha már sportitalra adja a fejét.

A teszten nem tudományos alapon vizsgáltuk az italokat, és akadt pár amelyik a maximálisan elérhető 30 pontból, több, mint 15-öt megszerzett. És persze azt is meg kell említenünk, hogy nem egyformák a vizek, mindegyikben más vitaminok és ásványi anyagok vannak, úgyhogy ezt ellenőrizze le, mielőtt leemeli a polcról. 

A hajtás után mutatjuk az eredményeket:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Idióta, de igazából hasznos konyhai kiegészítők

dívány.hu 2016. július 24., vasárnap 19:33

A különféle kütyükben az az igazán jó, hogy az ember teljesen jól tudja nélkülük élni az életét, egészen addig, amíg meg nem lát valamilyen kütyüt, mert akkor rájön, hogy még jobb lenne az élet ezekkel.

Aztán vagy elfelejti az egészet, vagy olyan lesz a háztartása, mint egy TV Shop reklám. A Crazy Russian Hacker Youtube-csatorna üzemeltetője kipróbált néhány ilyen párszáz forintos apróságot, hogy nekünk ne kelljen, így könnyebb eldönteni, hogy melyiknek van tényleg értelme.

A spéci dinnyekésről erre írtunk már korábban. Akad néhány kütyü, aminek tényleg igen kevés értelme van, mint a késsel el nem vágató kesztyű, vagy a citromlépréselő-kanál, de azért vannak köztük olyanok, amiket ténylegesen lehet használni a való életben is. 

A Cover Blubber - nyújtható szilikon csomagolás dolgok légmentes lezárására - például állati klassz dolognak tűnik, milyen kár, hogy az Amazonon több, mint 200 értékelés alapján csak közepes minősítést kapott, sokan panaszkodnak arra, hogy egy, de legfeljebb néhány használat után elszakad, márpedig nem olcsó, mert a négy darabos szett több, mint 21 dollár, vagyis szállítás nélkül is több, mint 6 ezer forint.

Akkor már sokkal jobb ajánlatnak tűnik ez a 7 darabos nyújtható szilikon fedőkészlet 14,5 dollárért (kb 4,2 ezer forint), ami csaknem 200 értékelés alapján is 4,5 csillagot ér. 

De tetszik nekünk a felsorolásból a szívószálra hajazó zacskólezáró-készlet is, 12 darab 4 méretben, nem egészen 8 dolláért (kb 2300 forint), amit szintén jól használhatónak értékeltek az amazonos vásárlók.

Mire jó a lyuk a tésztaszedőkanálon?

Menő/Ciki

nemoszi 2016. július 23., szombat 12:08

Hát arra, hogy kifolyjon a víz, nem? Igen, persze, de nem csak arra. Az Imguron találtuk a képet*, mely nagyon jól ábrázolja, mire jó az, hogy például az Ikea fekete tésztaszűrő kanalán nem sok kicsi, hanem egy nagy lyuk van. Arra, hogy kimérjünk vele egy adagnyi száraz tésztát. Okos.

*A vízjel elárulja, hogy a kép valójában kié: az ausztrál blogger, My Smoko Break a nagy tésztamérő ötlet gazdája.

De hasznos dolog ez? Vagy egyáltalán nem életszerű, hogy megpróbáljuk áttuszkolni a lukon a száraztésztát, személyenként adagolva? Szavazzon: ha ön ezentúl szívesen mér így, nyomja a menőt, ha viszont inkább marad a szemmértéknél nyomja a cikit.

Távolról sincs vége, olvasson még »
739 szavazat 1212 szavazat

A németek a grillezést is csúcsra járatták

Menő/Ciki

nemoszi 2016. július 22., péntek 15:55

Nem csak a német anyukáktól van mit tanulni, és van élet a dinnyekésen túl is: megérkezett ugyanis a BratWurst Bot, mely német precizitással forgatja a kolbászokat a forró grillen. Ami megsült, azt le is veszi a tűzről, így a szerencsés házigazdának nincs más dolga, mint megenni a tökéletesre sült bratwurstokat, elképedt vendégeivel együtt – írja az Eater.com.

A robotot Berlinben mutatták be, egy kormányzati rendezvényen szolgálta ki a vendégeket, szám szerint 200-at. A BratWurst Bot ráadásul teljesen önjáró: tableten keresztül lehetett leadni neki a rendelést, ahol visszajelzésként azonnal megjelent, mennyi ideig kell az illetőnek várnia, mire elkészül a neki szánt kolbász. A kész kolbászokat már a vendégeknek maguknak kellett begyűjteniük, de ennyit talán megengedhetünk a robotnak: mégse szaladhat el felszolgálni sütögetés közben. 

A gépet egy nonprofit kutatóközpont, az FZI készítette, nem tudni, valaha lehet-e majd venni valami hasonlót, pedig milyen jól jönne: a felsővezetők elkápráztathatnák vele kollégáikat a kötetlen, de kötelező céges grillpartikon, a halandók pedig megspórolhatnák azt, hogy a házigazda egész este ott füstölődjön a tűz mellett, míg a vendégek egymással beszélgetnek.

293 szavazat 366 szavazat

Pénteki süti: áfonyás sajttorta falatok

Piszke 2016. július 22., péntek 11:43

Lehet, hogy a nyári szabadság alatt talán nem annyira kapkodósak a péntek délutánok, hogy mindenféleképpen egy expressz süti segíthet csak ki az időzavarból, de ha egyszer olyan sok mindent lehet még sütés helyett csinálni egy napos nyári délután, mégiscsak jól jön a dobjuk-össze-süssük-ki recept.

DSC 0177
Fotó: Piszke

Áfonya helyett készíthetjük ribizlivel, és keményebb húsú sárgabarackkal vagy őszibarackkal is, de az se baj, ha egy kiskanál nutellát teszünk a sajtkrém közepére gyümölcsök helyett...

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már 1000 forintért ehet Michelin-csillagos fogást

nemoszi 2016. július 22., péntek 09:48

Végre megérkezett a Guide Michelin Szingapúrba is, ahol első körben 29 étterem kapott csillagot, és 34-en a Bib Gourmand jelzést (Az ételellenőrök 1997-ben hozták létre a Bib Gourmand szimbólumrendszert, amely az éttermeket ár-érték szerint rangsorolja. A Bib Gourmand éttermekre a kiváló minőség mellett a mérsékelt ár a jellemző – írja a Wikipedia).  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Trendi és egyszerű: jégnyalóka-variációk

Ötvös Zsuzsanna 2016. július 21., csütörtök 16:50

Az icepop vagy jégnyalóka legnagyobb előnye a házi fagylalttal szemben, hogy nem túl macerás, pikk-pakk elkészül. 

Jellemzően kevésbé selymes-krémes egy fagyihoz vagy jégkrémhez képest, de a jeges állag ne ijesszen el senkit, éppen emiatt sokkal hűsítőbbnek érezzük a nyári kánikulában. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg kemény lesz a máj, ha sózzuk? Kipróbáltuk!

Koncz Andrea 2016. július 19., kedd 18:21

Ugye mindenki tudja, hogy a májat szigorúan tilos sütés, főzés előtt megsózni, mert kemény lesz? Persze, hogy mindenki tudja. De vajon miért? Mi történik a májjal ilyenkor? Egyáltalán, igaz ez, vagy városi legenda,? merült fel a kérdés az egyik szerkesztőségi levelezés során. 

Google?

Mivel a választ senki se tudta, elhatároztam, hogy kinyomozom. Amilyen könnyűnek hangzott, annyira nem volt az. A google ebben az esetben nem barátunk. Magyarul ezt mindenki alapvetésnek tartja, soha nem merül fel a kérdés, hogy de miért? Pláne, hogy: de tényleg?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: lesújtó az üveges olajbogyó-felhozatal

Tuna Judit 2016. július 18., hétfő 16:14

Az olajbogyó egy olyan műfaj, amiből sokkal jobb ízű a magos változat, mégis a legtöbben a magozottat választják, pusztán kényelmi szempontok miatt. Mivel mi is gyakran így teszünk, beszereztünk kilenc különböző márkájú üveges, zöld, magozott olívát és megkóstoltuk őket.

Ráadásul az olívabogyó is szerepel a világ 50 legegészségesebb étele között, érdemes rászokni. Mi mindenesetre kedveljük, salátában, tésztaételekben, de akár magában is. Most a zöldeket céloztuk meg, de ha van rá igény, természetesen a feketéket is felvesszük a listánkra. Ami biztos, az itthon üvegben kapható olíváknak nem sok köze van például a mediterrán országokban (vagy a jobb magyar delikateszekben) kapható kimért változathoz, ha egyszer adódik lehetősége, kóstolja meg azokat is.

Az összetevőket utólag megnéztük, nem sok különbség van közöttük, tulajdonképpen az lenne a fura, ha nagyon eltérnének. Ezt leszámítva nem tudományos alapon vizsgáltuk őket, kizárólag íz és állag alapján pontoztunk.

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt és hát még a húszat is alig sikerült elérnie egy terméknek, a többi meg csak utána kullogott. Kár, mert az olajbogyó finom és elég jó lenne, ha itthon is lehetne kapni jó pár zamatosat az üveges változatok között is.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés