ALAPKONYHA

Grillsajt teszt: maradunk a gomolyánál

Tuna Judit 2015. május 18., hétfő 09:36

Indul a grillszezon, és ha már azt megosztottuk önökkel, hogy mi a különbség grillezés és BBQ-zás között, most azt is megmutatjuk melyik sajtot tegye fel a grillrácsra/vaslapra, ha finomat szeretne készíteni.

A legtöbb itthon kapható natúr grillsajtot beszereztük a hiperekből és szuperekből, plusz kolléganőnk becipelte elektromos grillezőjét, hogy igazi grillhangulatot tudjunk csinálni a tárgyalóban. El tudja képzelni milyen egy szerkesztőségi értekezlet kellős közepén sajtot grillezni?! Ilyen:

A lelkesedés is sokkal nagyobb volt az átlagosnál - annyira, hogy voltak páran az Indexből akik csak úgy besurrantak a tárgyalóba, hogy innen jön-e a pazar illat. És, habár az illat tényleg mesés volt, az élmény inkább a gumisajtokat próbálunk fulladás nélkül elfogyasztani; de hát értjük mi, hogy kell egy kis tömörítő is a sajtba, különben nem megsülne, hanem szépen lassan lecsurogna a grillrácsról.

Összesen hét natúr sajtot kóstoltunk, egészen meglepő ízekkel is találkoztunk. Tudományosan nem vizsgáltuk a termékeket, viszont az állagukat, illatukat és ízüket szemrebbenés nélkül pontoztuk. Az összetevőket sem firtattuk túlságosan, de azért arra kíváncsiak voltunk, hogy melyik sajt, milyen tejből készült, szóval ezt kiírogattuk.

A maximálisan elérhető pontszám 35 volt, a legjobb 26, a legrosszabb 12 pontot kapott. Na, de ez az utolsó egy igazi mellélövés volt, komolyan. Nézze meg, hogy melyiket kerülje el, ha nem akar borzongani grillezés közben, vagy azon idegeskedni, hogy mennyi pénzt kidobott az ablakon egy darab borzalmas műanyagra.

Pár jó tanács a grillsajtokhoz, kollégáktól:

  • Ha vékonyabb a szelet, a közepe jobban megolvad, finomabb.
  • A legtöbb annyira íztelen, hogy nagyon hiányzik mellé valami. Mondjuk áfonyalekvár, vagy saláta és sült bacon. Vagy valami ízesített balzsamecet. 
  • Nem kell zsiradék a sütésükhöz.
  • Rácson és sima felületen/serpenyőben/sütőben is aranybarnára lehet őket sütni, csak ne felejtse a forgatást.
  • A jó grillsajt ehető, a rossz az nagyon rossz.
Távolról sincs vége, olvasson még »

Kezdők kedvence: kefíres-meggyes bögrés süti

Katucikonyha 2015. május 17., vasárnap 20:34

Nem hiszem, hogy van olyan, aki ne ismerne egy ilyesmi, nagyon egyszerű és nagyon finom bögrés sütit. Nagyon szeretjük, hisz még külön bögre sem kell a méregetéshez, ott van a kefíres poharunk, ami épp jó lesz.

Közeledik a nyári szünet és a meggyszezon. A gyerekek egyedül is el tudják készíteni, és megvan az uzsonnájuk. Ameddig pedig nem érik be a meggy, használjuk a fagyasztóban bujkáló csomagokat!

A meggy cserélhető bármilyen savanykás gyümölcsre, mellé pedig kerülhet dió, mandula, de akár étcsoki darabok is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy tepsis: csirke gombával és újkrumplival

Katucikonyha 2015. május 16., szombat 09:53

Csak a combokat kell megpirítani, az újkrumplit előfőzni, néhány zöldséget felszeletelni, és minden mehet a tepsibe. Több munkánk nincs is vele, a sikere pedig garantált.

Szeretjük, hogy ízes, és a körettel sem kell külön időt töltenünk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénteki süti: kókuszos-epres piskóta

Piszke 2015. május 15., péntek 09:19

Igaz, hogy itt úgy néz ki, mintha csak díszítenénk az eperrel, valójában fontos hozzávaló, a az édes, sűrű kókuszos krémmel tökéletes párost alkotnak. A sütinek stabil alapot ad a gyors, a szokásosnál kissé sűrűbb, forró tejes piskóta.

Ha nem pénteki sütinek szánjuk, akkor a piskótát két lapra vágva, a krémet duplázva tökéletes tortát is készíthetünk, ekkor a két tésztalap közé az egyébként lágyabb típusú krémbe is rakjunk fél epreket, hogy biztosan megtartsa a felső emeletet.

DSC 0071(2)
Fotó: Piszke

Még nem elég az eperből? Rengeteg epres desszert és süti receptje itt és itt található, sőt, hamarosan jelentkezünk egy epres gigaválogatással is!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pasit fogna? Hamis Holstein szelet!

Katucikonyha 2015. május 14., csütörtök 14:26

Egy szelet gyorsan, frissen kisütött tarja, rá egy tükörtojás, mellé némi krumpli és sült hagyma, kell ennél több? Nálunk felér egy szerelmi vallomással, ha ilyesmi kerül az asztalra, és nem is nagy dolog elkészíteni.

Bármilyen hihetetlen, nagyjából 30 percbe kerül csak elkészíteni egy ilyen húsételt, szóval néha érdemes bevágódni egy-egy ilyennel álmaink férfijánál.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek a legidiótább konyhai tárgyak

Edicsek 2015. május 13., szerda 14:09

Ha azt hitte, hogy a műanyagedény-szett piacon önnek már nem tudnak újat mutatni, akkor bizonyára nem látta még a legújabb irányt. A köralakú vagy sima négyszögletes dobozok ideje lejárt. Itt az újdonság, ami szerint a fél citromot tegye fél citrom alakú tartóba, a paradicsomot pedig a paradicsom alakú műanyagba, és akkor még az óvszerre hajazó banántartóról, vagy a félavokádó-tetőről nem is szóltunk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csapjon BBQ partit otthon is, receptek profiktól

Becca 2015. május 12., kedd 10:07

Nyilván ön is számtalanszor látta már filmekben, hogy egy gyönyörű ház gyönyörű kertjében, egy még gyönyörűbb család (természetesen kutyával) barbecuezik. Nekünk meg itt kis hazánkban a grillezés marad, leginkább az is a teraszon, vagy szabadtéren, mondjuk a Duna parton.

És, hogy mi a különbség a kettő között? Ha az amerikai terminológiát nézzük (az angolok például máshogy hívják ugyanezt): előbbi technikával lassan, sokáig kell sütni a húst alacsony hőfokon, utóbbi meg a gyorsított verzió. A BBQ mellett szól, hogy a lassan készülő hús íze sokkal intenzívebb lesz, reméljük, a szomszédok nem kapnak idegrohamot a füsttől. A klasszikus, amerikai értelemben vett barbecue készítésekor a faszenet a sütő széleihez kotorják, a húsokat pedig a direkt hőforrástól messzebb pakolják a rácsra, így azt a füst és a gyengébb meleg süti készre.

„A nálunk is közismert grillezéssel – hirtelen magas hőfokon történő sütés – ellentétben, a BBQ-nál az alapanyagok alacsony hőmérsékleten, lassan (low and slow), fatüzeléses smokerben készülnek. A klasszikus alapanyagok amiket használunk: sertésoldalas és -lapocka, marhaszegy, pulyka, kolbász, bélszín, csirkemell, édesvízi halak, rákok.” - mondta el a Díványnak a TERMINAL étterem séfje, Serényi Zsolt, miközben mi a nyálunkat csorgattuk a kajákat látván.

És, ha már ott jártunk, nyilván kértünk pár receptet is, amit otthon is simán elkészíthet bárki, aki szeretné magát igazi BBQ ásznak érezni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A szotyifagyi az idei menőség a Balatonnál!

Menő/Ciki

Edicsek 2015. május 11., hétfő 14:51

A Nyitott Balaton rendezvénysorozat záróhétvégéjén kihirdette a Balaton Turizmus Szövetség, hogy idén mi lett a Balaton legjobb fagyija. A szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagból készült, hagyományos, kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.

A nyertes a szotyis fagylalt lett, amelyet a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó készített. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért.

Távolról sincs vége, olvasson még »
887 szavazat 1068 szavazat

A legolcsóbb multivitaminlé alázta meg a mezőnyt

Tuna Judit 2015. május 11., hétfő 11:54

Túl vagyunk a facsart narancsokon, az almaleveken, most pedig a legjobb 100%-os multivitaminlevet kerestük, a mezőnyt a sárga színűekből állítottuk össze. 

Több napon keresztül hűtöttük az üdítőket, hogy a kóstolót ne befolyásolja az, hogy a mezőny nem egyenletesen hideg. Ezúttal kilenc termék csapott össze, a maximálisan elérhető 30 ponból viszont a legjobb is csak 22,5-et tudott megszerezni.

Az italokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, egyszerűen csak arra voltunk kíváncsiak, hogy ha egymás mellé teszünk jó sok multivitaminlevet, tudunk-e különbséget tenni az ízük között, illetve, hogy milyen ízélményt váltanak ki, ha nem akkor issza az ember, amikor éppen megkívánja a cukros löttyöt. Mert ezek a gyümölcslevek nagyon édesek, 100% ide, vag oda.

Általában sokféle gyümölcsből készülnek, mégis az alaplevet többnyire almából és szőlőből állítják elő, amik meg tele vannak gyümölcscukorral. Jobb esetben a répa is „alaplének” számít, ilyenkor ez nem csak a színét szépítit az italnak, de az édességéből is farag egy keveset.

Az egyik ismerősöm szerint, a multivitaminlevek pontosan ugyanolyanok, mint a virsli és a párizsi. „Mindent beletesznek amit csak lehet. Simán elmegy benne a poshadt alma és az aszott szőlő is.” Ön mit gondol erről?

Tényleg mindent bele?

  • 1711
    Naná, csak azt nem értem, akkor miért ilyen drágák?!
  • 386
    Kit érdekel, finom!
  • 326
    Legalább sok benne a vitamin
  • 1083
    Egyáltalán nem szeretnék ilyeneken gondolkozni
Távolról sincs vége, olvasson még »

Forró, alkoholos és brutál vaníliás: madagaszkári palacsinta

Primilla 2015. május 10., vasárnap 11:09

Aki egy kicsit is szeret főzni, az tudja, hogy a palacsinta egyáltalán nem unalmas. A palacsinta egy őssejt, ami bármivé fejlődhet, attól függően, hogy mit kezdünk vele. Nem véletlenül lett ez az egyszerű étel a kedvenc felnőtt süteményem alapja.

Fotó: Primilla
Fotó: Primilla

A probléma, amit meg kellett oldani, a következő: mi az, amibe úgy lehet beletenni a vaníliakivonatot, hogy ne veszítse el az alkoholtartalmát. Mert a jó házi vaníliakivonatban, mint tudjuk, a vodka nem csak vivőanyag: az a szesz, amibe az ember nem sajnál beletuszkolni tíz rúd vaníliát, az biztos, hogy kiváló minőségű párlat. És ebből a minőségi italból sajnos sülés közben pont az alkohol távozik el. Olyan ez, mintha a tiramisuból elveszítenénk a koffeint, vagy a gyümölcssalátából a vitamint. Vagyis kell egy étel, aminek kifejezetten jól áll nem csak a vanília, hanem az alkohol íze is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szezonja van: újkrumplis tojáslepény vajas spárgával

Katucikonyha 2015. május 9., szombat 16:01

Végre van újkrumpli, spárga és jó pár friss gyümölcs és zöldség a piacon. Az első adag friss zöldségből kiadós tojáslepény készült friss spárgával.

A spárga bőven elkészül, ameddig a lepény sül, mellé pedig csak egy kis friss saláta kell. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénteki süti: epres-mandulás rétes

Piszke 2015. május 8., péntek 10:32

Bár szezonban az eper a legeslegjobb frissen, kicsi tejszínhabbal, azért jut belőle néhány sütibe is.

DSC 0001(1)
Fotó: Piszke

Ebben a rétesben az a legjobb, hogy nemcsak gyorsan készül, hanem gyorsan is sül, és közben a puha mandulás töltelék pedig megvédi az epreket a magas hőtől, így a gyümölcs nem veszít annyit a színéből-ízéből, nem áztatja el a tésztát, egyszóval szebb is, finomabb is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Féláron juthat ma fagylalthoz!

Divany.hu 2015. május 8., péntek 08:53

Idén is lesz "Magyar kézműves fagylalt napja", méghozzá május 8-án, pénteken. Ez, amellett hogy végeláthatatlan sorokat eredményez azt jelenti, hogy az akcióhoz csatlakozó fagyizók féláron adják portékáikat a fagyira éhes közönségnek. Facebook oldalukon fent vannak azok a fagyizók, akik benne vannak a buliban, de a kulturaonline is összeszedte őket városonként

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Kinyílott a pitypang. Kirántom!

etelka 2015. május 7., csütörtök 17:52

Osztrák barátaink már az én gyerekkoromban készítettek nekünk pitypangsalátát, de, hogy mást ne mondjunk, itt van a medvehagyma őrület, a mezei sóskáról, vagy a bodzáról nem is beszélve. Bár sokan idegenkednek a vadon élő növények fogyasztásától - bár a szederpálinkára még senkit nem hallottam panaszkodni - azért érdemes néha kísérletezni egyet, mint azt tette kolléganőnk a pitypanglekvárral. 

Az Instructables oldal arra specializálodott, hogy mindenféle kivitelezési útmutatókat mutat be, a szappankészítéstől és a fogkefe takarításától a receptekig. Itt akadtunk a rántott pitypangra, amely egyszerű de nagyszerű receptnek tűnik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Friss, meleg ciabatta macera nélkül

Primilla 2015. május 7., csütörtök 11:29

Friss, meleg ciabattával kezdeni a reggelt nagyon menő, sőt romantikus dolog, különösen, ha a lábunkat sem kell kitenni érte otthonról. Ráadásul egyszerű is, az utolsó simításokat még pizsamában el lehet intézni, mert a trükk az, hogy elkezdeni előző este kell. Viszont az sem tart tovább öt percnél. Csak lazán, menni fog! Ugyanez persze működik úgy is, hogy reggel kutyuljuk össze, és este sütjük frissen vacsorára.

Fotó: Primilla
Fotó: Primilla

Ezek az úgynevezett dagasztás nélküli kenyerek frissen zseniálisak, viszont nem állnak el olyan sokáig, mint a klasszikus, kovásszal készültek. Ezen segíthetünk, ha kisebb péksüteményeket formázunk belőlük, és azokat evés előtt néhány percig berakjuk újra a meleg sütőbe, így felfrissülve visszakapják a csúcsformájukat.

Erről az elkészítési módról ebben a korábbi cikkünkben már írtunk, ott találnak képgalériát is a folyamatról, csak akkor nem ciabattának sült, hanem jénaiban, erről is lesz szó még később.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: mit tudnak a vacsoradobozok?

etelka 2015. május 6., szerda 08:58

Bécsben találkoztam először olyan üzlettel, amelybe betérve egy menühöz összeállított mennyiségű élelmiszercsomagot vásárolhatunk, hogy aztán a kiporciózott termékekből főzzük meg az ebédet vagy a vacsorát. Azaz kitaláljuk, hogy hány főre szeretnénk főzni és mit, és a bolt összeállítja a csomagot, fűszerestül, zöldségestül, húsostul.

Ennek továbbfejlesztett változatában házhozszállítással kapjuk meg a kinézett ételeket. Budapesten jelenleg három ilyen cég működik - vagy legalábbis mi ennyit leltünk fel - ezért is határoztam el, hogy mindegyiket kipróbálom. Ideális alany vagyok. Ritkán főzök magamnak, nem is vagyok túl profi, de értékelem a kényelmet, és ezért időnként hajlandó vagyok magasabb árat fizetni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szereti a garnélarákot? Van egy rossz hírünk.

mzd 2015. május 5., kedd 18:43

A garnélarákot sokan a tenger csótányaként emlegetik és egy friss vizsgálat szerint annyira nem is állnak messze az igazságtól. A Consumer Reports munkatársai 342 csomag fagyasztott rákot vettek különböző áruházakban 27 városban – nagyobb részük nyers, kisebb részük pedig előfőzött volt.

Ezután kórokozók és antibiotikum-maradványok jelenlétét vizsgáltak a mintákban, a HuffPost szerint pedig közel kétharmaduk (60%) tartalmazott egyet négy olyan baktériumból, amelyek betegséget okozhatnak az emberi szervezetben. A riport készítői azért felhívják a figyelmet arra, hogy pánikba esni sem kell, amikor ugyanez a szervezet 2013-ban a nyers csirkemelleket vizsgáltatta be, akkor a minták 97 százaléka tartalmazott potenciálisan veszélyes baktériumokat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Sütiiskola: leveles tészta házilag

Ötvös Zsuzsanna 2015. május 5., kedd 14:45

A boltokban készen kapható leveles tészta általában igazi jolly joker megoldás, ha szupergyors vacsorát kell összedobni vagy hirtelen betoppanó vendégeknek kell valamilyen sós nassolnivalót vagy édességet készíteni. Azonban egy ráérős hétvégi délután érdemes egyszer kipróbálni, milyen a házilag hajtogatott leveles tészta: sokkal-sokkal ropogósabb, zizegősebb, vajasabb, mint bármilyen bolti társa.

A nettó munka nem olyan sok vele, utána már csak hajtogatni kell. Egy nekifutásra nagyobb adagot is készíthetünk: a kész tésztát két-három napig tárolhatjuk a hűtőben vagy le is fagyaszthatjuk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: mogyorós csipszek és csalódások

Tuna Judit 2015. május 4., hétfő 16:32

Pár évvel ezelőtt még csak a Chiónak volt földimogyorós chipse, aztán rájöttek a boltok, hogy nagy keletje van ennek a terméknek, és mára már minden szuper és hiper polcra dobta saját márkás mogyorós puffancsát, kellemes, vagy éppen elég kellemetlen élménnyel gazdagítva a vásárlókat. Mivel a szerkesztőségben többen is rajongói vagyunk ennek a nassnak, teszt alá vetettük őket.

Összesen 10 fajta mogyorós ízesítésű puffasztott kukoricát kóstoltunk, ebből egy kakukktojás volt, ugyanis egy kölesből készült termék is bekerült a kóstolóba. Nem, nem a gömb alakú. úgy túl könnyű lett volna felismerni, szerencsére találtunk kukac formájú puffasztott kölest, így ez került be a többi közé.

A termékeket nem tudományos alapon vizsgáltuk, arra voltunk kíváncsiak, melyik finom, melyik nem az. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, és csak egy chips lépte át a 20-as határt. A termékek leginkább a középmezőnyben foglaltak állást és alig egy-egy pontnyi eltérés volt közöttük. Szóval ha nem a legjobbat veszi, tulajdonképpen nagyjából mindegy is, hogy melyiket választja helyette. Nézze csak:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tökéletes luxuskuglóf, kevés munkával

Ötvös Zsuzsanna 2015. május 3., vasárnap 11:36

A klasszikus márványkuglóf után itt egy igazi luxusváltozat kuglófra! A marcipántól hihetetlenül szaftos lesz a tésztája, így akár több napig fogyasztható, nem fog kiszáradni. A marcipánhoz pedig pazarul illik a darált mák és az aszalt meggy.

Nincs vele sok munka, csak a sütési időt győzzük kivárni, utána tökéletes lesz egy kávé vagy habos kakaó mellé!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kinyomoztuk a jó fagylalt titkait

etelka 2015. május 2., szombat 13:19

Most, hogy már kopogtat a fagylaltszezon, és az árak egyre nőnek, ideje volt megtudni, miből is készül a cukrászdai fagylalt, létezik-e a kézmüves, mint fogalom, és honnan tudhatjuk meg, hogy porból készült vagy igazi fagylaltra szórjuk el a pénzünket?

Ennek aprópóján látogattunk el Tápiószecsőre, egy fagylalt-nagykereskedésbe, ahol vállalták, hogy megmutatják, hogyan készül a fagyi, és milyen alapanyagok kellenek a megfelelő hideg nyalathoz. Ipacs Balázs megmutatta az üzemet, ahol jelenleg 7 cukrász dolgozik, és heti 5000 tojás fogy.

Nem lepődünk meg, ha sosem hallotta még a Hisztéria cukrászda nevét, a cég ugyanis inkább beszállít, bár a West Endben is van egy üzletük. De kezdjük az elején.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénteki süti: túrógombóc keksz

Piszke 2015. május 1., péntek 09:24

Van olyan, aki nem szereti a túrógombócot? És a túrógombóc keksz formájában jöhet? Ez az a sütemény, ami a finom vaníliás-citromos-túrós illatával mindenkit kicsalogat a konyhába, és már langyosan (igen, úgy a legjobb, nem muszáj bevárni a csokimázat) eltűnik a tepsiről.

DSC 0143
Fotó: Piszke

Hajlamos alul jobban megpirulni, ezért inkább a sütő felső részében süssük, hogy az alja ne száradjon ki. A túró miatt finom puha marad, de másnap reggeli teszteredményt még nem sikerült produkálni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legjobb 24 csirkés receptünk

Katucikonyha 2015. április 30., csütörtök 10:25

A csirkehús elég jó választás minden alkalomra. Szinte mindenki szereti, gyorsan elkészül, nem zsíros, és remekül ízesíthető. Vannak, akik szerint túl száraz, erre az alábbi receptjeink rácáfolnak.

Következzenek tehát a kedvenc csirkehúsos ételeink, amik egytől-egyig könnyen elkészíthetők, így kezdőknek is bátran ajánljuk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így hámozunk kivit két mozdulattal

Primilla 2015. április 29., szerda 09:03

Így április végén sajnos nincs más választásunk, mint déligyümölcsökkel kihúzni valahogy addig, amíg megérnek végre az első hazai gyümölcsök is. A kivi, mangó és avokádó imádók most nagyon fognak szeretni minket, ugyanis megtaláltuk a videót, amelyben bemutatják, hogy hogyan lehet ezeket két mozdulattal meghámozni. Sőt, a puha körtére is bevehető a módszer, nézzék!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Franciás reggeli: bundás kalács

Katucikonyha 2015. április 28., kedd 19:17

Igazi dőzsölős reggeli/uzsonna fillérekből. A szikkadt kalács édes, vaníliás tojásbundát kap, mellé meg elég némi friss gyümölcs vagy lekvár.

Ráadásul időben sem több az elkészítése, mint összedobni egy rántottát. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62

Blogok, amiket olvasunk

HATÁRÁTKELŐ A finn csoda testközelből is csoda?

Tényleg a finn a legjobb iskolarendszer? Mesés ott anyának lenni? Mindenki jól él? Tapasztalatok első kézből, hat év után.

TÉKOZLÓ HOMÁR Tényleg bármit kicserélhetünk 3 napon belül?

Három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát? Van ilyesmi, de jó tudni, mikor élhetünk a lehetőséggel!

KISZÁMOLÓ Mennyire koszos a pénz?

Nem biztos, hogy megnyugtató ötlet azt vizsgálgatni, mi minden van a bankjegyeken. De azért megvizsgálták.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

  • Még több Málta Pazar látnivalók, színes programok és garantált napsütés Máltán.
  • Töltse az ünnepeket külföldön, Párizs, London, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.
  • Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.
  • Vegyen ki egy-két hét szabadságot, és használja fel SZÉP kártyáját belföldön! Segítünk!

Hirdetés