Ezek a világ legkegyetlenebb ételei

A nyugati világban egyre felkapottabbak az élő állatokat tartalmazó fogások, zömmel különféle tengeri és vízi élőlények, de időnként apró rágcsálók is erre a sorsra jutnak. 

Daily Mail összegyűjtött néhány ilyen szörnyű fogást, ha van hozzá gyomruk, olvassanak tovább. Kemény lesz, mi szóltunk.

Következzenek a világ legkegyetlenebb ételei

Élve feldarabolt polip

Állatjogi aktivisták nemrégen azért támadtak kaliforniai és new-yor-i éttermeket, mert úgy tálalnak fel polipot, hogy az még él és mozog. Ezen a videón, amit a PETA egyik aktivistája készített, látszik, ahogy egy szakács élve feldarabol egy példányt.

Külön borzalmas, hogy sokszor, miután egy adag ételhez néhány karját már levágták az állatnak, még életben hagyják, ezután iszonyú szenvedések között várja, hogy egy következő rendelésnél még néhány karjától megszabadítsák. Komolyan mondom, Theon Greyjoy sorsa volt ilyen szörnyű Ramsay Bolton börtönében.

A PETA korábban egy petícióban kezdeményezte, hogy törvényileg tiltsák be az élő állatok felhasználását a fogásokhoz, mint például a fenti videón is látható gyötrődő polip, aminek a karjait a Los angelesi koreai negyed egyik szusi éttermének a szakácsa vagdossa le sorban. Az állatvédők szerint ezek az állatok éppen akkora fájdalmat élnek át, mint az emlősök.

Élő polipot nagyjából egy tucatnyi étteremben szolgálnak fel Kalifornia és New York államban, a leggyakrabban a sannakji nevű ételhez, amelyben ott nyüzsögnek a polipcsápok.

A PETA kegyetlenkedéseket vizsgáló alelnöke, Daphna Nachminovitch állásfoglalása szerint a polipoknak kifinomult, fájdalom receptorokban gazdag idegrendszerük van, és mérhetetlen szenvedést élnek át egy múló íz élményért.

Élő béka  felszeletelve                              

Nemcsak halak és a tengeri élőlények szerepelnek a japán szusi éttermek étlapján, a békák szintén kedvelt alapanyagai a sashimi tálaknak. A békákat tenyésztőktől szerzik be, és életben tartják őket az éttermek egészen addig, amíg valaki nem rendel belőlük egy fogást.

A séf ekkor ledöfi, lefejezi, és megnyúzza a békát, majd a még mindezek ellenére is életben lévő állatot jégen, citromszeletekkel tálalják, és szójaszószba mártogatva fogyasztják.

A felvágott állat még megpróbál elmenekülni a tányérról, vagyis utólag alighanem megvágták a filmet. Annak ellenére tehát, hogy a béka elvileg el kellene, hogy pusztuljon a séf késétől, egy ideig még mozognak a lábai és pislog a kamerába.

A szóban forgó tokiói étterem, a Memory Lane egyébként híres arról, hogy szokatlan fogásokat tálal, mint például lágyhéjú teknős, malachere, kígyólikőr, sült szalamandra, még dobogó békaszív, és élő bikabéka sashimi, mint a videón.

Bébi rágcsálók élve kisütve

Kínában vannak, akik nyersen eszik az újszülött rágcsálókat. Ehhez egy nyársra van szükségük, amire felhúzzák a kis állatokat, forró olajba mártják, majd elfogyasztják. A videó a dél-kínai Guangdong tartománybeli specialitást mutatja be, aminek az eredeti neve San Zhi Er, ami annyit jelent, három nyiffanás. El tudjuk képzelni, miről kapta.

Az első nyiffanást akkor hallják, amikor leszúrják az állatot. A másodikat, amikor forró olajba mártják, és a harmadikat akkor, amikor a delikvens a szájába veszi a rövid életű kis nyomorultat. A videó első részén a még élő kis egérkék látszanak egy fazék húsleves mellett, a másodikban pedig már szervírozva vannak, és éppen szószba mártják az egyiket. A röhögés különösen aljasul hangzik ebben az esetben. A folytatásban pedig nyilván megeszik a még mindig izgő-mozgó újszülött rágcsálókat.

Élő garnélák nyárson

Az élő garnéla népszerű eledel Ázsia országaiban, mint például Japánban vagy Vietnámban, de a nyugati világban, Dániában és Londonban szintén megeszik. Az elkészítése a következőképpen történik: finom pörzsanyagokban gazdag vajba mártják az élő garnélákat, majd nyársra húzzák őket. Ezt követi az élve megsütés: forró vaslapra helyezik a még izgő-mozgó, élő állatokat, amik szépen lassan abbahagyják a ficánkolást. Nos, ez az eljárás cseppet sem nyűgözte le az állatvédőket.

A videó, ami bemutatja ezt a cseppet sem kíméletes elkészítési módot, Vietnamban, egy házteteji grill étteremben készült. A film készítője később megjegyezte, hogy oké, neki is furcsa volt nézni, hogy vonaglanak ezek a szerencsétlenek, de legalább tudta, hogy friss ételt kap.

A PETA egyébként megmondta, hogy mi lenne a normális hozzáállás: „A tengeri állatok NEM úszó zöldségek, így NEM OKÉ csak úgy felszeletelni vagy megsütni a testüket, mint egy répát vagy karalábét.

Élő hal fűszeresen

Az élve elfogyasztott hal Ázsia nagy részén különös ínyencségnek számít.

Egyik fogásban például az apróhalat földhöz kell vágni, majd mielőtt gyomorra küldenék, be kell ecetezni, ennyi.

Egy másik módszer szerint a vacsorázók körül ülnek egy lavór élő halat, kézzel átmeregetik őket egy tál szószba. Amikor pedig a halacskák megfelelően megízesítődtek a szószban, evőpálcikával kiemelik, majd bekapják őket, élve.

Ez azonban még viszonylag „emberséges” módszer tajvani  yin yang, más néven élőholt halhoz képest. Ennek a különösen kegyetlen elkészítési módja úgy néz ki, hogy a hal fejét nedves ruhába csavarják, hogy tudjon lélegezni, majd az egészet forró olajba dobják, és kisütik. Ezután leöntik valami szósszal, és tálalják – az állat pedig még mindig él.

Ezt az eljárást az állatvédők mélységesen elítélik, mivel teljességgel fölösleges szenvedést okoznak ezzel az érző állatoknak.

A videó, ami eléggé sokkoló minden jóérzésű embernek, azt mutatja be, ahogy egy ilyen feltálalt „élőholt” halat – ami az élve sütés, és a hátán lévő mély bemetszések miatt akár már halott is lehetne – vissza akarnak hozni az életbe, és ezért alkoholt töltenek a szájába, amitől tátogni kezd szegény.

A szeszbe fojtott madár

A kerti sármány Franciaország egyik legkedvesebb kismadara, egyben hozzávalója a nemzet egyik legkegyetlenebb ételének. A kerti sármányok vadászatát ugyan 1999-ben betiltották, ennek ellenére még mindig folyik, természetesen illegálisan. A módszer pedig egyszerű: kalitkában lévő nőstény sármány hangjára odajön a hím, majd elkapják.

Ez után bezárják egy kicsi, sötét kalitkába, és kölessel, szőlővel és fügével etetik, amíg olyan kövér nem lesz, hogy moccanni sem bír. Amikor már majd’ szétpukkad, Armagnacba (jó féle brandy-be) fojtják, majd a saját sárga, sistergő zsírjában nyolc perc alatt készre sütik.

Aztán az utolsó porcikájáig megeszik, kezdve a fején, befejezve a püspökfalatjánál. Hagyományosan egyébként mindezt szalvéta alá rejtett fejjel teszik (mármint a sármányt fogyasztó ember rejti a fejét szalvéta alá), amitől jobban érzik az Armagnac illatát evés közben, ugyanakkor egymás elől is elrejtőznek a vacsoravendégek inkább.

A legenda szerint pedig szégyenükben bújnak el, hogy Isten elől elrejtsék a mohóságukat, amit nyilván nem nézne jó szemmel.

Bébi csíkhal tofu pokolban

A japánoknak van egy fogásuk, amit dojo tofunak hívnak, de tofu pokolként is emlegetik. Feltesznek forrni némi vizet egy edényben, és amikor elérte a megfelelő hőmérséklet, beledobnak egy tömbnyi hideg tofut, majd rögtön utána egy maréknyi bébi csíkhalat.

Az elmélet szerint a halacskák azonnal elkezdenek lefelé úszni, hogy elvermeljék magukat a hideg tofuba, és megmeneküljenek a forró víztől. Csakhogy sajnos a forró víz a tofut is felmelegíti, és a halak élve megfőnek benne.

Jó étvágyat hozzá. :(

Oszd meg másokkal is!
Mustra