Teszt: adalékmentes, bolti szárított sonkák

Tele vannak a boltok polcai szárított sonkákkal, mégis elvétve találni csak olyat, ami megfelel a műfaj klasszikus szabályainak, és két összetevőből áll: sertéshúsból és sóból. Pedig ez a műfaj pont megengedné ezt a minimalizmust, az alacsony nedvességtartalom és a só miatt nem kellene tartósítószert (és egyebeket) tenni ezekbe a termékekbe. 

Néhány ilyen termék azért elérhető itt-ott, elhatároztuk, hogy megkóstoljuk, mit tudnak ezek. Összesen ötféle ilyen sonkát tudtunk összevadászni. 

A jó szárított sonka jellegzetessége, hogy erős szaga van, és finoman, karcosan csípi a nyelvet, ami pont olyan, mint masszázs közben a lazító, kellemes fájdalom - helló, méregdrága csontos Serrano a delikáteszből. De ne álmodozzunk, mi most a szupermarketes kínálatot szemléztük.

IMG 8122

Sajnos csak ötféle terméket találtunk, pedig hiperekben, szuperekben is körülnéztünk, valószínűleg igen csekély az igény erre a baromi drága kajára, vagy egyszerűen csak nem felel meg az itthoni közízlésnek. Így maradt ez az öt, amiből háromnak elég hasonló a csomagolása (ez lehet az eredetmegjelölés miatt is), szóval simán elképzelhető, hogy ugyanaz a sonka volt mindben, más címkével. (Gyártó nem szerepelt mindegyiken, így ezt nem tudjuk)

Nem tudományos alapon vizsgáltuk a termékeket, egyszerűen csak megettük őket és közben pontoztuk ízre, állagra és kinézetre mindet. A maximálisan elérhető pontszám 30 volt, sok középmezőnyös volt, tulajdonképpen úgy véljük azok mind egy és ugyanaz a termék, az első helyezett 24 pontot kapott a 30-ból.

Ötödik helyezett: Gusto Italiano prosciutto crudo, 14 pont

Összetevők: sertéshús, tengeri só

Többen sérelmezték a fémes ízt ennél a sonkánál, és a színvilága is elborzasztotta a tesztelőket. Azt most külön nem emelnénk ki, hogy az összetevőlista szimpatikus, hiszen ezúttal ez alapján választottunk.

IMG 8117
„Na ez meg a másik véglet, túl sápadt. Az íze enyhe, de ahogy kinéz, az sajnos sokat levon az élvezeti értékből.” „Ez is fémes, szóval közepesre értékelném.” „Vas mellékíze van, ezt valami rozsdás szög mellől szedték ki?” „Ez egy ipari, semmilyen ízvilágot magába nem foglaló darab, ha csukott szemmel enném, akkor nem tudnám, hogy ez egy sonka.”

Negyedik helyezett: Auchan prosciutto di parma, 16 pont

Összetevők: sertéshús, étkezési só

Az auchanos volt az egyik olyan sonka, amelyik csomagolásra hasonlít a második és a harmadik helyezettre. Amúgy meg ennek hűtőíze van. A lejárati dátum ne tévessze meg önöket, a megjelenés későbbre esik, viszont a teszt még bőven szavatossági időn belül volt.

IMG 8121
„Na ez konkrétan hűtőízű és kinézetű, pont olyan, mint amit becsomagolás nélkül betettek az alsó polcra, aztán elékerült egy doboz maradék meg néhány tejföl, és elfelejtődött egy időre.” „Zsírízű, nem jó.” „Mintha romlott lenne.” „Eddig hiányoltam a sót, most itt van, iszonyatos mennyiségben számomra, de egy átlagember lehet, hogy imádná. Megpróbálok a sonkajegyekre fókuszálni. Sajnos egyik sem érintett meg igazán, jó lenne összehasonlítani egy best of darabbal.”

Bronzérmes: Vismara, prosciutto di parma, 17 pont

Összetevők: sertéshús, étkezési só

Kicsit sem sós ez a sonka, de legalább van egy karakteres utóízvilága. Túl sok jó értékelést nem kapott, de még így is elég pontot a harmadik helyhez.

IMG 8120
„Ez egy kicsit jellegtelen, de aki pont erre utazik, annak biztos bejön, mert nagy baj nincs vele.” „Na ennek viszont avas zsír a mellékíze.” „Enyhe majonézes utóíze van.” „Enyhén zöld, sót nem látott termék, melynek markáns utóíze van.”

Ezüstérmes: Parma prosciutto di parma, 18 pont (DESPAR)

Összetevők: sertéssonka, étkezési só

Nyilvánvalóan a középmezőny elég egyforma volt, ez az értékeléseken is meglátszik. Ilyenkor a +/- 1 pont nem olyan számottevő. 

IMG 8118
„Na ez finomabb, sósabb, ami nálam előny és vékonyabb is, ami a ebben a műfajban elvárás is.” „Fémes íze van, de ez biztos jó.” „Semmi extra és kicsit büdös.” „Ennek a sonkának sajnos a feldolgozási folyamat során elveszett az íze.”

Aranyérmes: Dalmatinski pršut, 24 pont

Összetevők: sertéscomb, étkezési só

A leggusztább csomagolása ennek a sonkának van, tényleg, ha maga a termék nem is lenne jó, már csak ezért is bárki leemelné a polcról, az tuti. Mivel viszont a sonka is remek, ez egy tökéletes párosítás. Szép volt!

IMG 8116
„Az első tesztalanyról mindig nehéz először bármit is gondolni, nincs mihez hasonlítani. De alapvetően nem rossz, a színe ennek a legélénkebb de én egy ideje ezekben nem hiszek. Ami túl szép, azt fokozták valamivel.” „Furán büdös, sós, de biztos ilyennek kell lennie.” „Nagyon finom!!!” „Azt hittem ezek sósak, de ez kifejezetten nem sós, ettől nem is rossz. De én nem bírom a sós dolgokat.”
 
Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés (max. 30 pont) Itt vettük
Aranyérmes: Dalmatinski pršut 799 7990 24 SPAR
Parma prosciutto di parma (DESPAR) 1290 12900 18 SPAR
Vismara, prosciutto di parma 1599 17766 17 Auchan
Auchan prosciutto di parma 1590 17666 16 Auchan
Gusto Italiano prosciutto crudo 699 6990 14 Aldi
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek