Teszt: mi lenne, ha még tej is lenne a tejszeletben?

Olyasmi dolog a tejszelet, mint az oreó: túl nagy körülötte a hájp, közben meg egy teljesen felejthető édesség. Pont arról nem szólnak ezek a szeletek, aminek hirdetik magukat: a tejről. A teszten összesen két olyan termék volt, amelyikben arányaiban is elfogadható mennyiségben szerepelt a tej. Az összes többi csak örült volna, ha az ilyen arányban jelenik meg bennük. 

IMG 3310
Dívány

Teljesen fölösleges lett volna egyenként szörnyülködni az összes terméknél, hogy milyen borzasztó az összetevőlistája, ezért inkább csak azt emeltem ki, amelyik jobbnak bizonyult a többinél. Kalória szempontjából elviselhetők, egy szeletben körülbelül 100 kilokalória van, ami azt jelenti, hogy még egy szigorú diéta mellett is el lehetne néha csábulni egy ilyen édességre - ha nem lenne ezer sokkal jobb módja, hogy az ember bevigyen 100 bűnös kalóriát.

Összesen 10 fajta tejszeletet kóstoltunk, volt köztük csokibevonatos és csupasz is. Kizárólag érzékszerveinkre hagyatkoztunk a teszt során, semmilyen tudományos módszer alapján nem értékeltük ezeket a termékeket. A maximálisan elérhető pontszám 35 volt, nos, ez túl nagy feladatnak bizonyult az összes portékának.

Egyik kolléganőm ekképp vélekedett: „Magamtól sosem vennék tejszeletet, szerintem ez egyike azoknak az édességnek, amiket az anyukák kisebb lelkifurival adnak a gyereknek, mint mondjuk egy tábla boci csokit.” És milyen igaza van sajnos, kérem, anyukák, vessenek egy pillantást az összetevőkre!

Utolsó helyezett: Milkland tejsnack, 5 pont 

Összetevők: Kakaós tejbevonat [cukor, növényi zsír, 20% zsírszegény kakaópor, emulgeálószerek (napraforgó lecitin, E476)], Növényi zsír, Búzaliszt, Cukrozott sűrített tej (friss teljes tej, cukor), Tojás, Cukor, 5% joghurt, Cukormáz, Tej, 2,5% méz, Dextróz, Glükózszirup, Burgonyakeményítő, Glükóz-fruktóz szirup, Tejfehérje, Tojássárgája, Zsírszegény kakaópor, Tápióka keményítő, Napraforgó étolaj, Joghurtpor, Emulgeálószer (E471), Savanyúságot szabályozó (E333), Aromák, Vaj, Ivóvíz, Térfogatnövelő szerek (E450i, E500ii, E503ii), Étkezési só, Sovány tejpor.
100g/456kcal.

Bárcsak ne kellett volna megkóstolni ezt a terméket! Szinte alig érezni a krémet ami benne van, annyira elnyomja a piskóta förtelmes íze - ha egyáltalán van valami íze a masszának benne. Többeket kirázott a hideg amikor megkóstolták, ön ne tegye, de ha mégis, akkor már az Auchanban vegye meg, ott ugyanis jóval olcsóbb, mint a Tescóban. Természetesen igazi csokoládét soha nem látott - ahogyan a többi termék sem a teszten - tej alig észrevehetően van benne, de nyilván ez kit érdekel, hiszen ez csak egy tejsnack(lol). Jó vicc. Van benne minden, mi egy vegyésznek maga a mennyország, mi ezt a terméket viszont inkább elfelejtjük.

IMG 3306
Dívány
„Sár, cukor és citromaroma, itt valami tévedés lesz, ha ezt ételnek árulják.” „Ez is mélypont, talán rosszabb. olyan, mintha valami szar gyümölcsös mousse-t ettem volna.” „Ennek is fura az állaga: túl habos és kicsit fojtós.” „Felpattantam a székből a kellemetlen meglepetéstől. Ez borzalmas, az vegye, aki meg akarja büntetni a gyerekét. Velőtrázóan rossz íz, nem-tudom-olyan-gyorsan-lenyelni-mint-szeretném állag.” „Ezt soha többé nem akarom a számba tenni.”

Kilencedik helyezett: Pöttyös tejsüti, 12,5 pont

Összetevők: Tej 21,8%, Cukor, Búzaliszt, Pálmazsír, Cukrozott sűrített tej 10,9% (teljes tej, szacharóz), Méz 4,6%, Sovány tejpor,Tojáspor, Glükóz-fruktóz szirup, Zsírszegény kakaópor 2,2%, Savanyúságot szabályozó anyag (kalcium-citrátok), Burgonyakeményítő, Napraforgó olaj, Növényi margarin (pálmaolaj, víz), Tojássárgája, Emulgeálószer (E471), Vaj, Tápióka keményítő, Térfogatnövelő szerek (dinátrium-foszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-hidrogén-karbonát), Aromák, Étkezési só, Vitamin keverék 0,04% (A-vitamin, B12-vitamin, D3-vitamin, E-vitamin).
100g/417kcal. 

Nagyon szomorú meglepetés volt, hogy az ikonikus túrórudigyártónk elbukott ezen a tejszelet-teszten. Talán jobban tennék, ha megmaradnának a rudigyártásnál, ezt a műfajt meg rábíznák a többiekre. Egy óriási dolog azért mégis van ebben a termékben, az összetevőlistán első helyen van a tej, amiről ugye ez az egész történet szól. 

IMG 3300
Dívány

„Habos túró polifoamban.” „Ez bejött, de nem klasszikus tejszelet.” „Kinézetre ez a legcsúnyább, és sajnos nagyon ipari margariníze van.” „Ha gyerekkoromban csak ilyet kaptam volna, most nem szeretném az édességet. Ez valami katasztrófa, túl édes, minden mű benne.” „Legalább 3 másikkal is tök ugyanolyan az állaga, nekem ez émelyítően édes.”

Nyolcadik helyezett: Surfy snack, 13 pont

Összetevők: bevonómassza 23% csokoládéval, cukor, csokoládé 20%, zsírszegény kakaópor, emulgeálószerek: E322, E476, E492, aroma, 11% teljes tej, édesített sűrített tej, nem hidrogénezett növényi eredetű zsírok, joghurt, zsírszegény tejpor, méz 3,3%, dextróz, egész tojáspor, glükóz-fruktóz szirup, vaj, glükóz szirup, zsírszegény kakaópor 1%, burgonya keményítő, nem hidrogénezett növényi margarin, tojás sárgája, emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, tápióka keményítő, térfogatnövelő szerek (E450, E500, E503), étkezési só, aromák. 

Egy teljesen ismeretlen márka az Auchanból és marad is ezen a szinten. A csokibevonó nem ropog rajta, és az ízével is vannak bajok. Többen a négercsókra asszociáltak a kóstolása közben, ha most felragyogott a szeme, tankoljon fel belőle nyugodtan, a többiek meg kerüljék el messziről.

IMG 3325
Dívány

„Aj, de rossz! Avas ízű négercsók, segítség, még a nem avas négercsókot sem szeretem.” „Hm, nem vagyok oda ezért a műfajért, de ez csak megerősített ebben.” „Ez olyan, mintha sűrű vizet innék: kevés íze van, az is kaparós.” „Ezt kóstoltam utoljára és rájöttem! A négercsókra emlékeztet a csokibevonó+vaníliagenyó kombó. Ne vegyen senki semmilyen más tejszeletet, csak az igazit.” „Kicsit mintha nem lenne íze, el is felejtettem, hogy ettem belőle, miközben eszem.” 

Hetedik helyezett: Pilos milk break, 16 pont

Összetevők: cukrozott sűrített tej (12,6%), teljes tej 12,4%, pálmazsír, búzaliszt, joghurt 8,4%, cukor, méz 4,2%, sovány tejpor, burgonyaliszt, dextróz, ivóvíz, tyúktojássárgája, zsírszegény kakaópor 2,5%, tyúktojáspor, vaj, glükóz-fruktóz szörp, glükózszörp, emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, tápiókakeményítő, napraforgóolaj, térfogatnövelő szerek (difoszfátok, nátrium-karbonátok, ammónium-karbonátok), étkezési só, aromák. 
100g/407kcal.

Nos, valami elképesztően borzalmas tapasztalatunk van ezzel a termékkel, borzasztó vajas, szájratapadós krém van benne és valamiért még citromos is.

IMG 3307
Dívány

„Avas gépzsír gyér piskótában. Rémesen rossz.” „Mélypont, iszonyú erős utóíz.” „Ennek megint van valami furcsa savanykás íze és olyan 'dohos'.” „Ez elmegy, az íze se nem jó, se nem rossz, de a tészta kemény, súlyos, nem elég puha, könnyed.” „Kicsit műízű, de nem rossz, bejön.”

Hatodik helyezett: Sissy tejes-kakaós szelet, 18,5 pont

Összetevők: cukor, növényi zsír, teljes tej (21,4%), búzaliszt, zsírszegény kakaópor, glükóz-fruktóz szörp, tejfehérje, tojáspor, zsíros tejpor, burgonyakeményítő, tejsavópor, aromák, tejcukor, emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, térfogatnövelő szerek (difoszfátok, nátrium-karbonátok), étkezési só.
100g/489kcal.

Abban mindenki egyetértett, hogy tej íze egyáltalán nincs a krémnek - nem mintha bármelyik másiknak lett volna - de legalább a csokibevonó roppanós rajta, ami nagy teljesítmény. Legalább nem drága...

IMG 3317
Dívány

„Fűrészporos piskóta, habos fehér kenőccsel.” „Ez szárazabb, a tejes cucc meg szar.” „Ennek is van egy kis margarinos télifagyi utánérzése, de nem túl cukros.” „Nagyon rossz előjel, ha csokibevonat van a tejszeleten ezek szerint. Ez is rossz, műízű, nemfinom.” „Mintha valamelyik nagyáruház saját márkás aprósütijét enném a dédanyámnál.” „Enyhén rumos a piskótája, nekem bejön és a csokibevonó is teljesen oké rajta. A kréme nem tej ízű, de nem is vártam, hogy az legyen.”
 

Ötödik helyezett: Creamfields milk snack, 19 pont

Összetevők: Tejes töltelék 38,1% [növényi zsír, cukor, tej (8,4%), tejfehérjék, teljes tejpor, emulgeálószerek (zsírsavak mono- és digliceridjei), burgonyakeményítő, aroma, étkezési só], Kakaós piskóta 33,5% [búzaliszt, tej, cukor, glükóz-fruktóz szirup, tojáspor, zsírszegény kakaópor (1,4%), burgonyakeményítő, alkohol, növényi zsír, emulgeálószerek (zsírsavak mono- és digliceridjei), térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát), étkezési só, aroma], Kakaós bevonat 28,4% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (3,9%), tejsavópor, tejcukor].
100g/470kcal.

A Tescónak sikerült egy teljesen átlagos se nem rossz, se nem jó terméket a piacra dobnia, mi sem szörnyölködtünk tőle annyira, ez látszik a pontszámán is; egy ponttal maradt le a harmadik helyről. Kicsit drága ahhoz képest, hogy saját márkás, a soron következő olcsóbb és jobb is. Egyébként jókat kacagtam ennek is az összetevőin: tejes töltelék, komolyan??? Haha!

IMG 3318
Dívány

„Étbevonó savanyú kenőccsel tölve. Beeeeh.” „ Teljesen íztelen.” „Ez is kicsit kaparós.”  „Ez se túl jó, de legalább nem olyan agresszívan édes. Totál hiányzik belőle a krém és a piskóta állaga közötti különbség, valahogy nagyjából ugyanolyan az állaga a krémnek meg a piskótának, amit nem értek, hogy miért van, és hogyan lehetséges egyáltalán. De ha nem látnám, hogy mit eszek, nem jönnék rá, hogy ez piskóta+krém kombó, annyira homogén az állaga.” „Teljesen vállalható.” 

Negyedik: Milfina milk snack (Aldi), 20 pont

Összetevők: növényi zsírok, cukor, teljes tej (24%), búzaliszt, zsírszegény kakaó, tejfehérje, tejsavópor, tejcukor, tojáspor, burgonyakeményítő, tejpor, aromák, glükóz-fruktóz szirup, térfogatnövelő szerek (difoszfát, nátrium-karbonát), emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, szójalecitin, étkezési só. 
100g/472 kcal.

Ennek a tejdesszertnek annyira könnyű a piskótája, mintha nem is lenne. Kellemes a csokibevonó rajta és roppan is, további nagy előnye: nem annyira édes, mint a többi. Szomorú, hogy az összetevőlista elején a zsír van, valamint, hogy olyan elsöprő mértékben ez sem finom.

IMG 3314
Dívány

„Olcsó érzetű, meghatározhatatlan állagú fehér izé, kívül nem rossz csoki. A piskóta csak szemre létezik benne, se az íze, se az állaga nem észlelhető a falatban.” „A csokis bevonat dobott rajta, de amúgy nem sok íze volt.” „Szerencsére nem az a gejl, ízlik - hopp, elkiabáltam, van egy kis húszforintos mikuláscsoki utánérzése.” „Húha. Ez nem túl jó, a csoki nagyon gagyicsoki-ízű, én az olyan tejszeletet szeretem, amin nincs plusz csokibevonat. Ezen viszont van. Vészhelyzetben találom csak elfogadhatónak.” „Édesítős mellékíze van, klasszik, bolti porból készült tésztával.”

Holtversenyben második helyezett: Zott monte snack, 20,5 pont

Összetevők: Növényi zsírok (pálma, kókusz), Teljes tej (22%), Cukor, Búzaliszt, Glükóz-fruktóz szirup, Teljes tejpor (3,4%),Tejfehérje, Zsírszegény kakaópor (2,6%), Tojáspor, Keményítő, Mogyorókrém (1,2%), Tejcsokoládé (szójababottartalmaz) (0,5%), Emulgeálószerek: E 471, szójalecitin, Térfogatnövelő szerek: E 450, E 500, Étkezési só, Aroma. 100g/452kcal.

A Zott snack-je nincsen bevonva csokibevonóval, mégsem kelti azt az érzetet, mintha egy meztelencsigát majszolgatna az ember. Érezni rajta a cukrot, de ez sem annyira édes, inkább mogyorós. Mivel csak fél pontot vert a következőre, világos, hogy óriási minőségi ugrásról nem beszélhetünk.
 
IMG 3302
Dívány

 „Kicsit mogyorós íz, minden egyéb attribútumában ugyanolyan, mint a többi.” „A mogyorókrémes cucc nem kéne bele.” „Ennek simán olcsó íze van.” „Ebben én mogyorós ízt is érzek, ami szerintem nem igazán való ebbe a termékbe, de végül is nem is zavaró. Ez még egész vállalható, élvezetet ugyan nem okoz, de fogyasztható.” „Mogyorós, nem rossz.”

Holtversenyben második helyezett:  Dancing cow milk snack, 20,5 pont

Összetevők: tejcsokoládé 35,3%, teljes tej 18,9%, cukor, növényi zsiradék, búzaliszt, glükóz-frutkóz szirup, tejfehérje, tojáspor, zsírszegény kakaópor 1,5%, zsíros tejpor, burgonyakeményítő, aromák, emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, szójalecitin, térfogatnövelő szerek (difoszfátok, nátrium-karbonátok), étkezési só.100g/470kcal

Ezt a számunkra teljesen ismeretlen terméket is a francia hiperben lőttük, ezúttal viszont nem csalódtunk: egészen vállalható tejszelet. Igaz, tej ebben sincs túl sok, hiába sugallja még a neve és a csomagolása is, de hát valahogy el is kell adni a terméket...

IMG 3322
Dívány

„Ilyen lenne a mikuláscsoki cukros cipőpasztával töltve. Ezek tényleg mind tökegyformák.” „Csokis réteg teljesen fölösleges, mintha ott se lenne.” „Na, ez olyan masszív, mint egy Sport-szelet, és a csokija is finom.” „Ez bizonyára tejcsokis akar lenni, hát gratulálok. De ez se jó sajnos, ezek szerint lehetetlen hamisítani az igazi Kinder tejszeletet. De miért nem próbálják meg finomra csinálni a krémet? Meg se próbálják ízesíteni a generic vaníliaaromán túlmenően.” „Erős csoki íz, mikulács csoki :(.”

Aranyérmes: Kinder tejszelet, 23,5 pont

Összetevők: Pasztőrözött tej (40%), Pálmaolaj, Cukor, Búzaliszt (10,5%), Sovány tejpor, Méz (5%), Dehidratált vaj, Tojáspor, Zsírszegény kakaópor, Búzakorpa, Térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), Emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), Aromák, Étkezési só. 100g/422 kcal.

Azt lehetett sejteni, hogy a Kinder jó helyen végez, de az nem volt ennyire egyértelmű, hogy aranyérmes lesz. Úgy tűnik, a negyven százalék tej meghozta a várt hatást, ez az egyik olyan tejszelet a kóstolón, amelyiknél a tej az összetevőlista élén áll (tudják, a másik a Pöttyös, csak annak az ízével komoly bajok vannak). Nem mondhatni, hogy fölényesen verte a mezőnyt, de azért elég magabiztos győzelmet aratott.

IMG 3297
Dívány
„Citromos aromás krém, picit száraz piskóta. A műfajt nem értem, az a baj.” „ Száraz a piskóta, de a tejes réteg nagyon finom.” „Ez miért citromos? Mondjuk az szimpatikus, hogy nincs bevonva csokival.” „Ez fincsi, ez a Kinder, néha szoktam venni. Tök jó ízesítése van a krémnek, könnyű és puha a piskóta. Nincsenek illúzióim, bizonyára ez a termék is tartalmaz pár olyan adalékanyagot, amit nem szeretnék tonnaszámra fogyasztani, de ha már valamibe becsúszik egy-két E, legalább legyen ilyen finom.” „Citromos kicsit, nekem egy kicsit baconös mellékíze van utólag.”
 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 35) Itt vettük
Kinder tejszelet 115 4107 23,5 Tesco
Dancing cow milk snack 105 3088 20,5 Auchan
Zott monte snack 115 3966 20,5 Tesco
Milfina milk snack (öbb van egy csomagban) 349 2492 20 Aldi
Creamfields milk snack 89 2966 19 Tesco
Sissy tejes-kakaós szelet 75 2500 18,5 Penny Market
Pilos milk break (több van egy csomagban)
279 2491 16 Lidl
Surfy snack
99 3535 13 Auchan
Pöttyös tejsüti 109 3893 12 Tesco
Milkland tejsnack 89 2966 5 Tesco
 
 
 
 
 
Oszd meg másokkal is!
Mustra