A jövő megismerhető

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A parapszichológia immár régóta önálló tudományág, amit a vaskalapos tudósok sem tudnak megkerülni, sőt, egyre nagyobb érdeklődést mutatnak iránta, gondoljunk a kvantummechanikára, ami az elemi részecskék legvégső állapotát kutatja, és az anyag fölé helyezi a szellemet. A felgyorsult hírközlésnek köszönhetően, szinte minden nap hallani természetfölötti érzékelésről, amikor valaki az öt fizikai érzékszervén kívül - akarva-akaratlan - mást is használt, és egy új meglátás, információ birtokába jutott. Ez egyeseket megrémíthet, mint minden újdonság, pedig ez természetes folyamat, amely együtt jár az emberi létformával.

Esküszöm, megéreztem

Mindig ijesztő, amikor olyan dologról értesülünk, amit nem látunk át teljesen (telepátia, tisztánlátás, jóslás), nem érzékeljük a határait, ismeretlen és bizonytalan - pedig a miénk, bennünk van. Az élet, egy véget nem érő, hosszú tanulási folyamat - az órára becsengettek, így már csak rajtunk múlik, hogy milyen eredményeket produkálunk, és mennyire készülünk „vizsgáinkra". A hatodik érzéknek elnevezett képességünk egy alapvető, emberi tulajdonság, melynek birtoklása születési előjogunk - az már más kérdés, mennyire használjuk.

A „mintha ez már megtörtént volna" vagy „Esküszöm, hogy megéreztem" sokszor hangoztatott mantra, ha valami jelentős esemény bekövetkezik, például ha sugallatunk támad, hogy megjátsszuk lottón a saját telefonszámunkat, vagy ne üljünk fel egy bizonyos repülőgépre. A mai ember a hatodik érzékéhez legközelebb álmában, vagy félálmában kerül. Ennek nem kell így lennie.

A telepaták tesztje

Az erő éber állapotban is használható. Külföldön a rendőrség előszeretettel alkalmaz spiritisztákat egy-egy bonyolultabb ügy felgöngyölítésére, vagy sorozatgyilkos kézre kerítésében. Több-kevesebb sikerrel, ugyanis itt is csörög a pénz, és erre sok ál-próféta is rájött. Egyetemek, akadémiák, sőt még egyes országok haderői is komolyan kísérleteznek bizonyítottan természetfölötti tulajdonságokat viselő embereken, ijesztő sikerrel, alaposan - persze titkosan - dokumentálva az analízist.

Arról, hogy mennyire megbízható egy spirituális kopó, egyszerű tesztekkel meg lehet győződni, ilyen módszer a kártya és a 'zárt szoba'. Az előbbi egy ötféle jelből álló kártyacsomag, amiből meg kell mondania az alanynak, hogy a tesztvezető kutató éppen melyiket tartja a kezében. A zárt szoba-kísérlet során már nehezebb a dolog, ugyanis meg kell éreznie, hogy a tökéletesen hangszigetelt helyiségben éppen mi zajlik. A tesztek csalhatatlanok és számos módszere ismert. Gyakran használják a telepaták tesztelésére azt a bonyolultabb módszert is, hogy a tesztvezető erősen egy konkrét képre gondol (híres épület, műalkotás, jel stb.) amit az alanynak egyértelműen le kell rajzolnia. Ez alapján állítólag kiderül az igazság.

Folytatjuk a hatodik érzék fejlesztésének módjaival, és az öngyógyítés képességének az alapjaival.

Nézegess aurát!

Miért van szükség varázslatra?

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.