Titkos őszi randevú a Várban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha nem a középiskolai tankönyvek apró betűs „el-ne-olvasd“ részleteire hasonlítana Budavári Palota programleírása, talán nem maradnának le olyan sokan az ígéretes őszi múzeumok fesztiváljáról. A kisbetűk között is kisilabizálható azonban, hogy október 10-én a bringásokat is várják az MNG-be.

Alkotás Budapest panoráma mellett

A következő múzeumos hétvége október 10-én 10 órakor a Big Draw-val, azaz „Nagy Alkotással“ veszi kezdetét. Restaurátorok, múzeumpedagógusok segítségével különböző technikákat lehet majd kipróbálni – jó idő esetén – a Savoyai teraszon, ahonnan a városra a legjobb kilátás esik. A téma is a város lesz, a szabadban született legjobb alkotásokat pedig a Galéria is befogadja egy rövid időre.

Bringásoknak kedvezményes

Október 10-én nemcsak a bringásokat várják a Várba, de a kerekezőknek kedvezményes jegyeket kínálnak 1200 forintért, amibe ezúttal 3 múzeumi belépő is belefér. A kedvezmény persze nem minden, mert nemcsak a tekeréshez kell majd a kitartás. A bringások gyülekezője 12:15 és 12:45 között van a Budavári Palota Oroszlános udvarán, ahonnan a Történeti Múzeum és a Nemzeti Galéria látogatható egészen 16:45-ig. 17:15-re azonban érdemes a pesti oldalig elgurulni, mert a Néprajzi Múzeumban alkotóműhely és divatbemutató várja az egész délután kitartóan kulturálódókat.

Múltidézés, álruhás programok

Az őszi programsorozat további állomásai is figyelmet érdemelnek. Pincétől a padlásig címmel három alkalommal vehetünk részt múltidéző sétán (október 7., 21. és november 4.). Itt a Budavári Palota múltjának dicső illetve dicstelen pillanatait és rekonstrukciójának mérföldköveit követhetjük nyomon. Az Álruhában fantázianévvel futó másik program kosztümös tárlatvezetést takar, melyre a Borsos József, festő és fotográfus című kiállításon kerül sor (október 10., 17.). Bár a hétköznap délutánonként 16 órakor induló túrákra még a társadalom szerencsésebb, dolgozó fele is eljuthat, nem kecsegtet viszont mindenkit a részvétel lehetőségével a Múzeumok délidőben etap (november 12-ig, csütörtökönként). Az ebédidőben beajánlott hét alkalom mindegyike egy-egy őszi, őszhöz kapcsolódó műalkotással foglalkozik.

Az idei nyári Múzeumok éjszakáján szó érte a ház elejét, hogy a Múzeum a beígért vezetéseket és foglalkozásokat csekély minőségben abszolválta. Ideje tehát újra tesztelni az egyik legnagyobb budapesti közgyűjtemény mostani szervezését!

Magyar Nemzeti Galéria

Néprajzi Múzeum

Kerékpár klub honlap

Budapesti Történeti Múzeum

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.