Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bernadett korábban ezt írta: Vibrátorológia 5. – avagy mit tudsz te a szexről?, de az egész levelezés megtalálható itt: Vibrátorológia, amióta sorozatba szerveztük.
Azt mondtam, a vibrátort tegyük a dobozba, de úgy tűnik, te engem akarsz bedobozolni, ami most, hogy kedvesebben csinálod, kifejezetten szórakoztató. Szeretnéd hinni, hogy a tűsarokra meg a pirosra lakkozott körmökre bukom, talán még a csipszet is a kezembe képzeled a tévé (pornófilm?) előtt punnyadva. Pedig valójában nem a piros körmöket, hanem az olyan nehezen kicsomagolható lányokat szeretem, amilyen te vagy.
Mindenesetre elévülhetetlen érdemeket szereztél azzal, hogy elárultad, mi zajlik egy nő fejében, amikor a körmét lakozza (semmi), cserébe elmondom neked, mi történik egy fiúéban, amikor meglátja az eredményt – azt hiszem, szintén semmi, de a lényeg most nem is ez.
Mesélhetnék neked a jelekről, és hogy mikor gondolja azt egy férfi (és miért), hogy ezt a nőt (piros körmök ide vagy oda) le kell dönteni, és hogy ez olyan Pavlov kutyája módra működik-e, ahogy felteszed. Meg az extázisról is, mert olyan szépen fejtegetted, hogy írni valamit ugyanolyan, mint kefélni, hogy majdnem bekajáltam, az ihletett pillanattal és az ebből fakadó elvárásokkal együtt. De inkább arról írok most mégis, hogy másként lennék veled együtt. A barátnőm adta az ötletet.
Nemrég aludt el, és nagyon szexi, ahogy begyűrte a lepedőt álmában a combjai közé. Azelőtt, hogy alvó üzemmódba váltott, beleolvasgatott a vibrátorológiába, és a felét sem értette. Mielőtt elkezdenéd megformálni a gondolatot… nem, nem tipikus szőke nő. Nem is szőke, és nem is tipikus. Csak arról van szó, hogy kihagyott egy részt, és amúgy is több témáról beszélünk párhuzamosan.
Persze veled levelezek, a lényeg, hogy te értsd. De van egy másik ügy is, mégpedig az, hogy levelezni olyan… merev.
Talán az emberek azért szeretnek levélben eszmecserélni, mert levélírás közben a másik fél változatlan. Kialakítom a véleményemet, eldöntöm, hogy mit akart mondani, végiggondolom, hogy miért van nekem igazam, és hogyan fogom ezt jól a tudomására hozni. Eközben nagyon kényelmes, hogy a másiknak nincs esélye az első mondat után közbeszólni.
Úgy jön ez a mi levelezésünkhöz, hogy néha az az érzés gyötör, már régóta beszélünk egy témáról, de közben mégsem sikerül veled megbeszélnem. Így szépen szemléltetjük, hogyan beszélhet el egymás mellett egy lány és egy fiú, de ez engem nem elégít ki. Jobban érdekel, megbeszélhet-e valamit egy fiú és egy lány valójában. Hiányérzetem van a végén, és semmit sem jó úgy abbahagyni.
Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk máshogy, olyan formában, ahol jobban együtt mozgunk. Állhatna több menetből, amíg ki nem fulladunk. Írsz valamiről pár gondolatot, én reagálok, aztán megint te jössz… szóval elvagyunk egy témával, ameddig tart. Ahelyett, hogy hosszú leveleket váltunk. Nem találtam ki pontosan, szólj, ha szerinted hülyeség. Folytathatjuk így is, hogy te csinálod külön magadban, aztán én magamban… és valahogy megtanulok közben együtt élni a hiányérzetemmel.
Obaku
