Vibrátorológia 6. – Máshogy lennék veled együtt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bernadett korábban ezt írta: Vibrátorológia 5. – avagy mit tudsz te a szexről?, de az egész levelezés megtalálható itt: Vibrátorológia, amióta sorozatba szerveztük.

Azt mondtam, a vibrátort tegyük a dobozba, de úgy tűnik, te engem akarsz bedobozolni, ami most, hogy kedvesebben csinálod, kifejezetten szórakoztató. Szeretnéd hinni, hogy a tűsarokra meg a pirosra lakkozott körmökre bukom, talán még a csipszet is a kezembe képzeled a tévé (pornófilm?) előtt punnyadva. Pedig valójában nem a piros körmöket, hanem az olyan nehezen kicsomagolható lányokat szeretem, amilyen te vagy.

Mindenesetre elévülhetetlen érdemeket szereztél azzal, hogy elárultad, mi zajlik egy nő fejében, amikor a körmét lakozza (semmi), cserébe elmondom neked, mi történik egy fiúéban, amikor meglátja az eredményt – azt hiszem, szintén semmi, de a lényeg most nem is ez.

Mesélhetnék neked a jelekről, és hogy mikor gondolja azt egy férfi (és miért), hogy ezt a nőt (piros körmök ide vagy oda) le kell dönteni, és hogy ez olyan Pavlov kutyája módra működik-e, ahogy felteszed. Meg az extázisról is, mert olyan szépen fejtegetted, hogy írni valamit ugyanolyan, mint kefélni, hogy majdnem bekajáltam, az ihletett pillanattal és az ebből fakadó elvárásokkal együtt. De inkább arról írok most mégis, hogy másként lennék veled együtt. A barátnőm adta az ötletet.

Nemrég aludt el, és nagyon szexi, ahogy begyűrte a lepedőt álmában a combjai közé. Azelőtt, hogy alvó üzemmódba váltott, beleolvasgatott a vibrátorológiába, és a felét sem értette. Mielőtt elkezdenéd megformálni a gondolatot… nem, nem tipikus szőke nő. Nem is szőke, és nem is tipikus. Csak arról van szó, hogy kihagyott egy részt, és amúgy is több témáról beszélünk párhuzamosan.

Persze veled levelezek, a lényeg, hogy te értsd. De van egy másik ügy is, mégpedig az, hogy levelezni olyan… merev.

Talán az emberek azért szeretnek levélben eszmecserélni, mert levélírás közben a másik fél változatlan. Kialakítom a véleményemet, eldöntöm, hogy mit akart mondani, végiggondolom, hogy miért van nekem igazam, és hogyan fogom ezt jól a tudomására hozni. Eközben nagyon kényelmes, hogy a másiknak nincs esélye az első mondat után közbeszólni.

Úgy jön ez a mi levelezésünkhöz, hogy néha az az érzés gyötör, már régóta beszélünk egy témáról, de közben mégsem sikerül veled megbeszélnem. Így szépen szemléltetjük, hogyan beszélhet el egymás mellett egy lány és egy fiú, de ez engem nem elégít ki. Jobban érdekel, megbeszélhet-e valamit egy fiú és egy lány valójában. Hiányérzetem van a végén, és semmit sem jó úgy abbahagyni.

Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk máshogy, olyan formában, ahol jobban együtt mozgunk. Állhatna több menetből, amíg ki nem fulladunk. Írsz valamiről pár gondolatot, én reagálok, aztán megint te jössz… szóval elvagyunk egy témával, ameddig tart. Ahelyett, hogy hosszú leveleket váltunk. Nem találtam ki pontosan, szólj, ha szerinted hülyeség. Folytathatjuk így is, hogy te csinálod külön magadban, aztán én magamban… és valahogy megtanulok közben együtt élni a hiányérzetemmel.

Obaku

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.