Hozd a formád!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem telik el úgy nap, hogy ne figyelmeztetnének minket innen-onnan az egészséges életmód fontosságára. Mégis úgy tűnik, hogy sem az ijesztegetésekből, sem a jó tanácsokból nem tanulunk: továbbra is sok a túlsúlyos elhízott felnőtt, és ami még rosszabb: a gyerek is. Az iskolások nagyjából 20%-a küzd a plusz kilókkal.

Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége a Novartis Hungária Kft. támogatásával 2008-ban indította el „Hozd a Formád Magyarország!" programját, amelynek célja a gyermekkori elhízás elleni küzdelem, a diákság aktivítására, valamint az iskolák és a családok közötti együttműködésre alapozva. 2009-ben kérdőíves felmérésbe kezdtek, hogy kiderítsék, milyen egészségi állapotban vannak a diákok - összesen 4893 kérdőívet töltöttek ki a gyerekek.

Te reggelizel?

A válaszadó diákok 90 %-a ugyan fontosnak tartja az egészséget, mégis magas (intézménytől függően 18-34%) a túlsúlyosak vagy elhízottak aránya. (Hozzá kell tenni: a sovány, kórosan sovány gyermekek aránya sem elhanyagolható: 1 és 22 % között változik.) A fiatalok többsége tisztában van a reggeli fontosságával, ennek ellenére sokan nem reggeliznek otthon, csak az iskolába érve, és olyan van, akinél ez az étkezés kimarad. Az ebéd kapcsán kiderült: az alsósok közel háromnegyede az iskolai menzán eszik, a felsősöknek már csak a fele, és sokan a büfében vásárolnak. Jó hír, hogy a gyerekek kétharmada fogyaszt naponta zöldséget vagy gyümölcsöt. Az ivási
szokásoknak örülhetünk, már ha hinni lehet a válaszoknak: 80%-uk vizet iszik, és minden tizedik diák fogyaszt szénsavas üdítőt.

Napi 4 óra üldögélés

A válaszokból kiderül, hogy a fiatalok szeretnének minél többféle sportot (foci, kosárlabda, ping-pong, aerobic, küzdősportok) kipróbálni az iskolában. A szándék ellenére a testnevelés órákon többségük nem végez sporttevékenységet, aki mégis sportol, jellemzően heti 1-2 alkalommal jár edzésre. Az életkor növekedésével a sportra fordított idő tovább csökken: az egyik általános iskola felső tagozatosai csak napi 27 percet töltenek mozgással. Annál népszerűbb az otthoni, ülő tevékenység (tévénézés, számítógépezés), amely napi átlag 4 órát tesz ki. Sokan bevásárlóközpontokban töltik szabadidejüket, szabadban mindössze 1 órát töltenek.

Minőségi ételek?

A felmérések eredményei alapján nem vitás: cselekedni kell! A „Hozd A formád Magyarország!" szervezői már meg is határozták a következő iskolai félévek prioritásait. Eszerint a most is tartó tanévben szeretnék megismertetni a gyerekeket a minőségi étel fogalmával. A következő tanév első félévének célja, hogy megismertesse, megszerettesse a diákokkal a különböző mozgásformákat és sportolási lehetőségeket. A tanév folytatásában a szabadidő-beosztás lesz a téma. A szervezők a gyerekek bevonásával, nézeteinek, véleményeinek megismerésével kívánnak cselekedni. Az együttműködésben résztvevő iskolák a tanévek végén megszervezik a Hozd a Formád Hetet - ezek a rendezvények egyben lehetőséget teremtenek a programhoz való csatlakozásra is. Az első Hozd a Formád Hét időpontja 2010. május 31. - június 4.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.