Nem kell különösebben sok pszichológiai ismeret hozzá, hogy egy csomó dolgot megtudjunk valakiről csupán az alapján, hogy hol él. Nem csak a ház vagy lakás, de már a település, az úgynevezett környék is árulkodó. Vagy ha a másik oldalról nézzük: beszédes, kifejezhetjük magunkat általa. Vannak például, akik elmondhatják magukról, hogy a Rózsadombon laknak, mások sajátos imidzset építhetnek arra, hogy a nyolcba’ vagy a Havannán nőttek fel. Az ilyesfajta helykötődés markánsan megjelenik például a sportcsapatok szurkolói között, de a szórakoztatóiparban is számos ponton visszaköszön, elég csak a kőbányai Deák Bill Gyulára, a gyulafirátóti Sub Bass Monsterre, vagy az önmagát Ózdi Rémnek tituláló Majkára gondolni. Hasonló üzenete van az épített terek jellegének is. Ebből a megközelítésből lesznek például a kertvárosi anyukák, a tanyasi gazdák, vagy éppen a telepi gyerekek. Nagyon nem mindegy tehát, hogy hová épült és milyen az a ház, amelyben lakunk, ahogy az sem, hogy a miénk vagy valakitől béreljük. Lakni pedig nem csupán egy bejegyzés a lakcímkártyán, hanem egy nagyon is aktív tevékenység. Egy helyet belakni pedig különösen.
Belakás
Ahogyan mondjuk ruhát vagy cipőt, úgy lakóhelyet is ízlésünk, kényelmünk, anyagi lehetőségeink és az alapján választunk, mit szeretnénk magunkról kommunikálni. Vannak ezért ebben is divatok, felkapott és hírhedt, rossz környékek, építészeti és lakástrendek. Vehetünk napelemet vagy más innovatív zöld technológiát, hogy a környezettudatosságot képviseljük, költözhetünk lakóparkba, hogy kívül érezzük magunkat a nagyváros zaján vagy vehetünk ingatlant egy híresen drága környéken, hogy azt gondolják rólunk, sok pénzünk van. Bárhogy is döntünk, ahogy a ruhát viselni kell tudni, úgy a lakást is be kell tudni lakni. A belakás során lesz a lakás otthon.
A főbb irányadó szempontjainknak megfelelő ingatlant ennek során kisebb-nagyobb mértékben, de magunkhoz alakíthatjuk. Saját lakás esetén akár falakat is arrébb tehetünk, vagy kivehetjük őket, egy bérlemény esetében ennél valamivel szűkösebbek a lehetőségeink. Az átalakítások, az, hogy mennyire igyekszünk saját képünkre formálni a teret, elkötelezettségünket is mutatja: mennyire tervezünk itt hosszú távra. Vannak persze egyéni különbségek is ebben, ahogy egy hotelszobában is mindenkinél más az az idő, amire már átpakolja a ruhákat a bőröndből a szekrénybe. Az azonban bizonyos, hogy a belakás során tulajdonképpen személyiségünk jelenik meg a térben, így egyfajta kötődésünk is kialakul a helyhez. A személyiség tükröződésének jó példája, ahogy a nagyobb változásokkal és a megújulás igényével maga a tér is megváltozik. Ilyenkor, ahogy az új frizura vagy az új életstílus, a lakás átrendezése is napirendre kerül.
Szomszédok
Lakástípusonként változik, mennyi közösségi tér, kapcsolódási lehetőség adódik. A kisebb településeken, bár a közösségi kapcsolatok alapját a generációkon átívelő ismeretség adja, sok esetben találhatók külön erre a célra kialakított helyek, például az úgynevezett pletykapadok. A soklakásos házakban ezzel szemben a kapcsolatoknak általában nincsen lényeges múltja, így azok ott helyben tudnak kialakulni. A kutatások szerint a kapcsolatteremtés többnyire vízszintesen történik, függőlegesen csak jóval ritkábban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ember előbb köt ismeretséget a vele egy emeleten lakókkal, mint mondjuk a közvetlenül alatta vagy felette lakókkal – kivéve, ha valaki rendszeresen veri a partvisnyéllel a radiátort. Ami meg egy kellemetlenebb ismeretség lesz. Az egy emeleten lakók nagyobb eséllyel találkoznak akár a folyosókon vagy a lépcsőházban, a lakásból kilépve rálátnak egymás ajtajára. Ezek a közös terek lennének azok, ahol a szomszédolásnak nevezett tevékenység helyet kaphatna. A kapcsolatok történetiségének hiánya és a viszonylag magas fluktuáció (és az ebből fakadó gyenge kötődés) miatt azonban ezek a terek többnyire személytelenek. Úgy is mondhatnánk, hogy a közös tér lehet mindenkié vagy lehet senkié, ebből pedig általában ez utóbbi valósul meg.
A front
Változó az is, milyen mértékben tudjuk formálni lakhelyünk közvetlen környezetét, vagyis mindazt, amit mások anélkül is látnak, hogy belépnének az életterünkbe. Egy családi ház esetében lehet ez a kert, a homlokzat, de akár a kerítés jellege is. Más üzenete van például az amerikai filmekből ismert, térdig érő kerítésnek, mint egy kétméteres, átláthatatlan palánkfalnak. A többlakásos házakban viszont nem csak a tűzvédelmi rendszabályok, de a tér közös jellege is behatárolja a lehetőségeket. A személyesség igénye azonban továbbra is él, jól mutatja ezt az ajtóra szerelhető névtáblák széles választéka, de az ünnepekkor megjelenő különféle dekorációk is. Az sem mindegy ugyanis, hogy milyen díszt választ az ember mondjuk karácsonykor. Ezzel jelezheti környezete felé, hogy mennyire és milyen formában fontos számára az ünnep, illetve esetenként azt is, szenved-e az emberi jóízlés valamilyen – diagnosztikai rendszerekben nem osztályozott – zavarában. Szó szerint üzenete van továbbá a lábtörlőknek. Lehet kapni belőle welcome -feliratút, valamilyen közszereplőt vagy történelmi személyt ábrázolót és egészen funkcionálisat is, ami a lehető legakkurátusabban távolítja el a cipőtalp szennyeződéseit.
Az élettér
A lakásba lépve a látogató már egyértelműen a másik életterében, mintegy territóriumában tartózkodik. Ez a territórium azonban korántsem egységes, egy-egy része más-más szinten számít személyesnek. A közös térből általában egy előszobába lépünk be, ahol máris kialakul az első benyomás. Minden lakásnak van például egy jellegzetes szaga az antik bútorok illatától a zsírszagon át a tisztítószer-aromákig. Vannak emellett tágabb és szűkebb terek, rendesebb és szétszórtabb háztartások, és az is érdekes, hogy az előszoba milyen más funkciót tölt be. Van, ahol egyből a nappaliba, az étkezőbe vagy a konyhába lép az ember, de van, ahol ez a helyiség külön csak a megérkezésé. Általában a nappali az a szoba, ahol az emberek legmarkánsabban kifejezik személyiségüket, értékrendjüket. Tele lehet könyvekkel, de vitrinezett porcelánokkal is, lehet benne parketta szőnyeggel vagy könnyen tisztítható padlólap, házimozi egy falfelületnyi tévével vagy festmények, a lehetőségek száma végtelen. Sok esetben a nappalit összenyitják a konyhával is.
A konyha kiemelt jelentőségű, hiszen itt zajlik a háztartási teendők nagy része, nem mindegy, hogy ez az elkülönülés eszköze, vagy a nyitott tér összeköti az embereket. A nyitott konyha legnagyobb előnye a kontaktus fenntartásának lehetősége akár a nappaliban játszó gyerekekkel, akár a vendégekkel. A lakás legintimebb, legbelső zónája a hálószoba és a fürdő egy része. A háló egy védett terület, többnyire a lakás leghátsó felében (vagy éppen az emeleten) a külvilágtól a leginkább elzárva található. De még az egyszobás garzonokban is szokás az ágyat heverővé alakítani, ha vendégek jönnek. A fürdő ehhez képest minden esetben átjáróház, itt is vannak azonban olyan kisebb terek, melyek egyértelműen a magánszférába tartoznak. Változó, hogy fürdőszobai kellékeit ki mennyire hagyja kint, hálószobáját mennyire zárja el mások elől, ahogy egyébként az is, hogy személyiségszinten ki mennyire nyílik meg szívesen másoknak.
Az emberek otthonában rendkívül sokszínű szokásokkal is találkozhatunk a cipőlevételtől a hűtőbe nyúláson át egészen addig, hogy le szabad-e tenni alátét nélkül a poharat az üvegasztalra. Vagyis nem pusztán a tér kialakítása, de a tér használata is egy olyan szempont, ami az ember-környezet kapcsolatot döntően befolyásolja. Ahogyan pedig az ember alakítja, személyesebbé teszi saját tereit, azok is visszahatnak rá, hangulatán, érzésein, de akár gyakorlati szempontokon keresztül is, szebbé vagy éppen nehezebbé téve a mindennapokat.
