Az olasz pasik bejönnek a nőknek. Az olasz pasik csodásan udvarolnak, bárkit levesznek a lábukról, remek szeretők, jó a dumájuk, imádnak csajozni. Megbízni mondjuk nem lehet bennük. Ennek ellenére az olasz pasik családcentrikusak, szeretik és tisztelik az anyjukat, a partnerükkel birtoklóak, védelmezőek, érzelmeiket hangosan és nyíltan fejezik ki. Legalábbis ezt hisszük róluk.
Az agyunk kategorizálásra van huzalozva
Ahhoz, hogy a világból folyamatosan érkező, elképesztő mennyiségű információt képesek legyünk feldolgozni, értékelni és felhasználni, szűrjük, csoportosítjuk, megszervezzük, kategorizáljuk ezeket. Nincs ez máshogy az emberekkel sem. Vannak tehát eleve adott kategóriáink például az azonos életkorba, nembe, rasszba tartozó emberekről, és minden újonnan érkező információt ezek mentén értékelünk. A sztereotípiák segítik az információfeldolgozást, segítenek minket kiigazodni a világban, abban, hogy biztonságban érezzük magunkat az ismeretlenben. Ennek azonban ára van.
Az általános várakozásaink ugyanis megelőzik, magukhoz idomítják a konkrét tapasztalatokat, így torzítják azokat. Mi pedig hajlamosak vagyunk azokat a dolgokat észrevenni a világból, amelyek illeszkednek előzetes elképzeléseinkhez, amivel megerősítjük egyrészt magát a sztereotípiát, de tovább is torzítjuk az információkat. Így gyakran olyan feltevésekkel élünk a másik emberrel kapcsolatban, amelyre semmilyen aktuális bizonyítékunk sincsen. Valahogy így van ez az olasz pasikkal is. Hajlamosak vagyunk csupán a nemzetiségből kiindulva olyan tulajdonságokkal felruházni őket, amelyek csak a fejünkben léteznek.
Az, hogy mit gondolunk a másikról meghatározza azt is, hogyan állunk hozzá, mit várunk el tőle, hogyan értékeljük a viselkedését, személyiségét. Az a nő tehát, aki egy olasz férfiban azonnal a csábítót látja, hajlamos lehet maga is a nőiességét hangsúlyozni egy interakcióban, hajlamos lehet arra, hogy intenzívebben flörtöljön, ami természetes módon hozhatja magával, hogy a férfi is flörtölni, udvarolni kezdjen. A végeredmény pedig az, hogy az előfeltevés beigazolódik: az olasz férfi csajozni kezd.
A sztereotípiák sajátossága, hogy legtöbbször kevéssé vagyunk tisztában velük, automatikusan aktiválódnak, és irányítják értékelésünket, viselkedésünket. Ahogy sajátosságuk az is, hogy tartósak, szívósak, ellenállnak a velük ellentétes információknak. Az tehát, ha az éppen megismert olasz férfi udvarolni kezd inkább erősíti a sztereotípiáinkat, mint amennyire gyengíti, ha mégsem áll bele az illető a csábító szerepbe.
A sztereotípiák a mélyben gyökereznek
A sztereotípiák tehát eleve kijelölik az utat, amin a másik nemzethez tartozó embert értékeljük. De honnan származnak ezek? A nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiáknak általában hosszú története van. Két ország történelmi múltja, a közöttük lévő viszony például erősen hat arra, hogyan is látjuk a másik nemzetet (gondoljunk csak a franciák és a britek közötti ellentétekre). Ahogy a sztereotípiák mélyen gyökereznek az irodalmi alkotásokban, a kulturális múltban is (ki ne ismerné például Casanova nevét?). A meglévő sztereotípiákra aztán újabb és újabb kulturális termékek, filmek, sorozatok, karakterek épülnek, amelyek fenntartják, megerősítik ezeket. Mi pedig gyerekkorunktól kezdve, a szocializációnk során készen kapjuk a különböző sztereotípiákat szűkebb és tágabb környezetünktől.
Persze a történelmi és irodalmi múlton túl egy adott kultúra jellegzetességei is formálják a sztereotípiákat. Az, hogy egy adott kultúrában, milyen például az elfogadott, általános felfogás a nemi szerepekkel kapcsolatban, milyen az elfogadott, gyakorolt, nem verbális kommunikáció eszköztára mind hatással lehetnek arra, hogy egy másik kultúrából érkező ember, hogyan ítéli meg az adott nemzetet. Gondoljunk csak egy egyszerű példára: a személyközi távolságra. A legtöbb kultúrában megvan az a kimondatlan, de a többség által alkalmazott konkrét távolság, amiben kényelmes a másikkal beszélgetni. A kutatások szerint a déli népek jóval kisebb személyközi távolságot tartanak, és a hidegebb helyen élő, északibb népek irányába haladva ez a távolság egyre nő. Az azonban mindenhol igaz, hogy minél közelebb állunk valakihez lelkileg, érzelmileg, ez a személyközi távolság annál inkább csökken. Ha tehát valaki észkaról, a nagyobb távolságok hazájából délre utazik, akkor az ottaniak számára természetes közelséget tolakodóan intimnek érezheti, és a kulturális különbségek ismeretének hiányában könnyen zavarónak, agresszívnek, esetleg a nyomulás egy formájának könyvelheti el. Hasonlóan: a hangos, nyílt kommunikáció, az általános mosolygás mind kulturális jellegzetességek, az azonban, hogy ezeket minek tudjuk be legalább annyit árul el rólunk, arról, hogy mi kik vagyunk és honnan jöttünk, mint a másik nemzetéről.
Akkor most nem is jó szeretők az olaszok?
Biztosan nem jó szerető minden olasz férfi. Ahogy nem kimért minden brit, és nem alkoholista minden orosz sem. Ennek ellenére a különböző nemzetközi felmérésekben az olaszok elég jól teljesítenek a szex területén. Egy 15 ezer nőt elérő online kérdőívben például a spanyolok és a brazilok után az olaszok kapták a világ harmadik legjobb szeretői címét. A Durex 2015-ben felvett nemzetközi kutatásából pedig kiderült, hogy az olaszok 26 ország népe közül a harmadik legelégedettebbek a szexuális életükkel. Hogy kik nyertek? Hát a svájciak. Ennyit a sztereotípiákról.
Ha érdekli a párkapcsolatok pszichológiája, tartson velük pszichológiai rendezvénysorozatunk következő előadására, november 29-én este a Symbolba. Vendégünk Tari Annamária pszichoanalitikus lesz, aki a pártalálás nehézségeiről beszél majd. Sok hely már nincs, de önnek talán jut még: itt megtalálja.
