KARÁCSONY

15 dizájnos ajándékötlet pénztárca szerint

Dívány 2016. december 17., szombat 09:23

Válogatásunkban 20 ezer, 50 ezer és 100 ezer forint alatti meglepetéseket talál majd, és megpróbáltunk főként magyar tervezők és cégek termékeiből válogatni, de azért akad egy-két kivétel. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ünnepi szalvétahajtogatás kétbalkezeseknek

Edicsek 2016. december 17., szombat 08:21

Ennél egyszerűbb, de mutatósabb ünnepi szalvétahajtogatási technikát nem valószínű, hogy találni fog. Semmi truváj nincs benne, semmi határozott kézmozdulat vagy csavar, csak néhány nagyon egyszerű lépés és máris fenyőformájú szalvétával várhatja a vendégsereget. Ehhez mindössze egy textilszalvétára van szüksége, aminek a mérete minél nagyobb, annál jobb. Ha előtte egy kicsit kikeményíti, akkor pedig a hajtogatás is könnyebb lesz. A videóban csúcsdíszt is raknak rá egy pálcára ragasztott aranygömb formájában, de aki ennyit nem akar vele bajlódni, az ki is hagyhatja ezt a lépést. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 tipp, mivel válthatja ki a bolti karácsonyfatalpat

ST 2016. december 16., péntek 14:28

Az ünnepi készülődés egyik legsiralmasabb rész az a küzdelem, amit azért folytatunk, hogy a karácsonyfa végre stabilan álljon. Sokan vesznek ehhez talpat, amit utána évente egyszer vesznek csak elő, de sokan más eszközökhöz folyamodnak. Íme, néhány használható ötlet:

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 könyv azoknak, akik december után új életet kezdenének

Dívány 2016. december 16., péntek 10:18

Ha ismer valakit, aki szívesen lenne világutazó, de nem tudja, hogyan vágjon bele a nagy kalandba, vagy gondjai vannak az alvással, a rendrakással, esetleg nőként egy kis önbizalomnövelésre van szüksége, akkor van pár ajándékötletünk. Persze az is lehet, hogy nem másnak veszi meg ezeket a könyveket, hanem felteszi a kívánságlistájára, és reméli, hogy valaki megveszi önnek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezer borosüvegből készült a karácsonyfa

Edicsek 2016. december 16., péntek 09:19

Nem állítjuk, hogy követendő példa összegyűjteni ezer borosüveget, és abból készíteni karácsonyfát, de Mark Waltonnak annyi előnye volt, hogy övé a Queen Victoria kocsma az angliai Priddy-ben, így viszonylag egyszerűen össze tudott gyűjteni ennyi göngyöleget, hogy aztán Ben Selway segítségével egy hét alatt felépítsék a kocsma elé a karácsonyfát. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyerekkönyvek, amikkel el lehet ütni az időt karácsoinyig

Schütz Gabriella 2016. december 15., csütörtök 17:31

Amikor elérkezik a várakozás és a készülődés ideje, akkor esténként általában karácsonyos témájú mesekönyveket szoktunk olvasni. Nem kényszerből, egyszerűen ebben az időszakban a gyerekek is áhítják az ünnepi meséket.. Már egy egész gyűjteményünk van a témában, ajánlónkban az idei újdonságokból és néhány éves, de bevált kötetekből válogattunk. Lássuk csak hát a legklasszabb, adventes, mikulásos, karácsonyos mesekönyveket kicsiknek és nagyobbaknak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Karácsonyi sütik: rénszarvasos isler

Menő/Ciki

Ötvös Zsuzsanna 2016. december 15., csütörtök 14:08

Az isler az egyik legnépszerűbb karácsonyi sütemény: a lekvárral töltött, omlós tésztakorongokat csokival áthúzva szinte mindenki szereti, és nagy előnye, hogy sokáig eláll, így jó előre elkészíthető. Ehhez a klasszikushoz most egy jópofa és nagyon egyszerű díszítési ötletet mutatunk: lehet vele menőzni céges karácsonyi buliban, családi ebéden, de egyenként, celofánba csomagolva még akár apró ajándék is lehet belőle.

 

Távolról sincs vége, olvasson még »
57 szavazat 140 szavazat

Teszt: minőségi vagy olcsó borból jobb a forralt bor?

Divany.hu 2016. december 14., szerda 16:22

Miután futótűzként terjedt a hír, hogy egy budapesti karácsonyi vásáron meglehetősen alacsony árkategóriájú borokból készítik a téli italt, elhatároztuk, hogy szakértőhöz fordulunk, és kiderítjük, hogy mégis milyen árkategóriájú bort szerezzen be, ha egy jó forralt bort inna barátaival, de nem költene rá vagyonokat, viszont nem is szeretne másnap migrénes rohamot kapni. Angerman László, a Michelin-csillagos Tanti étterem sommelier-je segített nekünk és elmondta a tökéletes forralt bor titkát. A kollégákon pedig azt teszteltük, kitalálják-e, hogy melyiket csinálta az Év sommelierje 2016 bajnokság  nyertese olcsó borból, és melyiket minőségiből. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Heti kedvenc: négy stílus, négy szett karácsonyra

moana 2016. december 14., szerda 15:14

A hajtás után ihletet meríthet ahhoz, hogyan is öltözzön fel karácsonykor, ha vendégségbe, partiba megy, vagy ha inkább a négy fal között ünnepel. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Istanbul: tartalmas szórakozás bejglikómához

nemoszi 2016. december 14., szerda 13:28

Az egyik legjobb karácsonyi családi ajándék a társasjáték, mert azon túl, hogy maradandó és többször örül neki a gazdája, rögtön a bejglikóma alatt beálló csöndet is meg lehet törni vele. Mivel szeretem a stratégiai társasokat, amikor megérkezett néhány játék a szerkesztőségbe, hogy teszteljük őket, azonnal lecsaptam az Istanbulra. Már a doboza is emlékeztet kicsit a kedvenceimre (Puerto Rico és Carcassonne), a szerencsén múló dobókockahajigálós, gondolkozást nem igénylő táblás játékokat pedig nem szeretem.

 A leírás szerint "Isztambul bazárnegyedében kereskedők és segédeik sietnek keresztül a szűk sikátorokon, hogy versenytársaiknál sikeresebbek legyenek. Meg kell tölteni a talicskákat árukkal a raktáraknál, és a segédeknek ezeket gyorsan a különböző célhelyekre kell szállítani. A kereskedők célja, hogy elsőként gyűjtsenek össze bizonyos számú rubint. Egy kereskedőt és négy segédet irányítanak a játékosok a bazár 16 helyszíne között". Már ez is kicsit bonyolult, de közel sem annyira, mint ami utána jön.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Osztrák árakon ehetünk a Bazilikánál

ermiz 2016. december 14., szerda 10:37

Nem szívbajosak a Bazilikánál a kereskedők, akik a magas bérleti díjakra hivatkoznak, amikor kiírják a táblára az első és második pillantásra egyaránt meghökkentő áraikat. Itt néztünk körül, hogy mit és mennyiért kínálnak, és mennyire várhatunk el minőséget a pénzünkért. Az eredmény vegyes, a végén inkább benyomtunk egy hamburger a szomszédos Meatologyban, amit Pataky Péter, az Ikon exséfje nyitott nemrég.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért ne rendeljen a neten műfenyőt

Dívány 2016. december 13., kedd 13:15

Láthattunk már sok balul sikerült netes ruhavásárlást, amikor a képen látható megrendelt darab még köszönőviszonyban sem volt a kézhez kapott termékkel. Az ünnepek közeledtével készüljünk fel ugyanerre, csak karácsonyfával, már ha valaki a neten venné a műfenyőt.

Bár sokan azt hiszik, hogy sokkal környezettudatosabb műfenyőt vásárolni igazi helyett, szakértők szerint nem ennyire egyértelmű a helyzet. De ha valaki mégis erre szánná rá magát, érdemesebb egy üzletben beszerezni azt. Ott helyben meg tud győződni a fa formájáról, méretéről, lombsűrűségéről, és akkor nem éri olyan baleset, mint a szóban forgó glasgow-i hölgyet, akinek fotójára a Mashable-n akadtunk rá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

De mégis ki hozza az ajándékot karácsonykor?

Dívány 2016. december 13., kedd 10:09

Ahány ház, annyi szokás, pontosabban ahány ország, annyi szokás, és egy fiatal cseh nyelvész, Jakub Marian össze is gyűjtötte, hogy régiótól függően Európában ki csempészi a fa alá az ajándékot karácsonykor, és mi is a nevének pontos fordítása. Marian egy szép térképet is készített a listához, és persze a területenkénti eloszlás nem mindig egyértelmű, ezért csak egy hozzávetőlegesen ábrázolta a neveket.

christmas-gift-bringers-europe
Fotó: jakubmarian.com

Marian megfigyelései szerint a Mikulás vagy Télapó (azaz Santa Claus) ugyan egyre népszerűbb, de egyelőre Jézuska és társai, például Karácsonyapó jól tartják magukat, a térkép szerint itthon is egyelőre a kis Jézus van vezető pozícióban, ahogyan a cseheknél vagy a szlovákoknál is, de a lengyeleknél is találkozni vele, Erdélyben viszont az Angyal hozza a karácsonyfát és az ajándékokat. 

6 gyönyörű, új, magyar szakácskönyv ajándékba

Miklya Anna 2016. december 13., kedd 09:01

Nem nézünk le senkit, aki bevallja magának: néhány rokonnál, ismerősnél megáll a tudomány, és miután kreativitásunk és ötleteink legjavát beleöltük mások ajándékaiba, nekik egyszerűen nem tudunk mit választani. Megesik ilyen, a cikk írójával is.

Egy szép, ízléses, különleges szakácskönyv jó ajándék lehet, főleg családos embereknél (mondjuk egy másodéves, koleszos egyetemista nyilván kevésbé örülne neki, de hát ezt ki lehet logikázni). Összegyűjtöttünk pár olyan kiadványt a legfrissebbek közül, amiknek mi magunk is örülnénk, ha a karácsonyfa alatt várna minket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gasztroajándék: házi fűszervajak

Piszke 2016. december 12., hétfő 14:15

A fűszervajak feldobnak mindenféle sültet, de akár egy sima spagettit vagy főtt rizst is illatossá és ízessé varázsolnak. A húsokhoz inkább a sütés legvégén vagy tálalás előtt adjuk, hogy megőrizzük a friss fűszerek ízét. A petrezselymeset elsősorban halakhoz-fehér húsokhoz, a chiliset lazachoz, csirkéhez, a rozmaringosat pedig vörös húsokhoz ajánljuk.

DSC 0141
Fotó: Piszke

A friss fűszernövények-hagymák miatt két-három napnál tovább normál hűtőben nem, csak fagyasztva tárolható. Emiatt főleg olyannak adhatjuk ajándékba, akihez az ajándékozáshoz felszaladunk, otthon csak kikapjuk a fagyasztóból, ő pedig egy gyors puszi után már be is dobja a saját mélyhűtőjébe. 

Lehet használni szárított fűszereket és hagymagranulátumot, ekkor azonban nem lesznek annyira intenzívek az ízek - viszont jóval tovább eláll hűtőben is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pont a fő pornószolgáltatónak ne lenne giccses reklámja?

etelka 2016. december 12., hétfő 14:13

Vannak, akik nem a családjukkal töltik az ünnepet, nem szólal meg a Mennyből az angyal, és nincsenek gyerekek, akik feltépjék az ajándékokat. Na, nekik ott van a pornó. Nem, nem mi találtuk ki, hanem a PornHub, egy pornócsatorna, amely karácsonyi reklámjában bemutatja, mit kezdenek azok, akik egyedül vannak az ünnepen. A Csendes éj dallamát felhasználó reklám nem az első karácsonyi húzása a PornHubnak, tavaly egy nagypapa fakadt sírva attól, hogy fiától kapott egy ajándékkártyát az oldalhoz - írja a Cnet. Hogy ez mennyire ízléses, vagy éppen ízléstelen ajándék, arról azért lehetne vitatkozni.

Teszt: Ilyenek a különleges szaloncukrok

Divany.hu 2016. december 12., hétfő 08:13

Manapság már nemcsak azon mehet a vita, hogy zselés, kókuszos, karamellás vagy konzum szaloncukorból kerüljön több a fára, mert bődületesen sok íz van. Ismét összeszedtünk hát egy csomó különleges szaloncukrot, és megkértük a tesztelőket, találják ki, melyik milyen ízű, melyiket érzik a legjobbnak. (Mivel tényleg sokféle ízt kóstoltunk, amiket nehéz lenne objektíven összehasonlítani, ezért pontszámokat most nem adtunk.)

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek a legtutibb rejtekhelyek az ajándékoknak

Primilla 2016. december 11., vasárnap 15:13

Megvette már a karácsonyi ajándékot a gyereknek? És megkönnyebbült, hogy túl van a készülődés legrizikósabb részén? Rossz hírünk van: a neheze még csak most kezdődik. A Daily Mail szerint három gyerekből kettő megpróbálja megtalálni az elrejtett karácsonyi ajándékokat, és ez negyedüknek sikerül is. Szóval felkészülni, vigyázz, kezdődik a verseny, hogy ki az ügyesebb!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Látott már Barbie Betlehemet?

aa 2016. december 11., vasárnap 12:28

Az argentín művészpáros, Pool Paolini és Marianela Perelli ellentmondásos, 33 darabból álló Barbie kollekciója két évvel ezelőtt még akkora közfelháborodást keltett a vallásos közönség körében, hogy le kellett mondaniuk a Buenos Aires-i Popa galériában meghirdetett “Barbie: The Plactic Religion” névre keresztelt kiállításukat, mivel több, névtelenül bejelentett halálos fenyegetés is érkezett a galériába. Idén újra nekifutottak.

A kaliforniaiak bevállalták a szentesített Barbiekat.
A kaliforniaiak bevállalták a szentesített Barbiekat.
Fotó: laluzdejesus.com
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen mélyre még nem kerültünk karácsonyi daltól

(va) 2016. december 11., vasárnap 08:54

Ezekben a napokban nehéz úgy végigmenni egy bevásárlóközponton, hogy ne csendüljön fel legalább egyszer Mariah Carey-től az All I Want for Christmas, amely töretlenül vezeti a karácsonyi dalok letöltési listáját. Megdöbbentő azért, hogy olyan számokat is képes maga mögé utasítani, mint a Last Christmas a Wham!-től, vagy a Jingle Bell Rock Bobby Helms-től, és csak csekély vigasz, hogy Justin Bieber Mistletoe című slágerét is lenyomja. Lássuk be, ami eleinte jól eső és hangulatos, az néhány napon belül könnyen elviselhetetlenné tud válni, vannak, akiket valósággal kiver a víz, ha meghallják valamelyik ünnepi dalt. Ha nem tudja elképzelni, mit élnek át, hallgassa meg az alábbi felvételt, amibe a Buzzfeeden botlottunk bele, és baljós hangulatban valószínűleg felülmúlhatatlanra sikeredett. Minden benne van: ilyen az, ha egy olyan buli hangjai kísértik, amire nem hívták meg, esetleg ha egy régi és kellemes karácsony emlékei visszhangzanak a fejében. Vagy ha épp most jött rá, hogy ön egy karácsonyi horrorfilm mellékszereplője. Tudja, az a karakter, aki tutira meg fog halni már az elején.

Távolról sincs vége, olvasson még »

10 tipp, hogyan tegye fitnesszebbé a karácsonyt

Divany.hu 2016. december 10., szombat 17:27

A karácsony elég nyilvánvalóan NEM az az időszak, amikor karcsúra fogyunk, sőt, vannak akik direkt előtte fogyókúráznak egy sort, csak azért, hogy legyen majd hova hízni. Ez mondjuk elég nagy butaság, mert egy-két nap kilengés belefér az évben, még akkor is, ha egyébként nagyon odafigyelünk az alakunkra. És karácsonykor is lehet úgy előkészíteni a menüsort, hogy ne hízzunk formátlan újévi malackára. Ha pedig mégis elszaladt velünk a ló, ne felejtsük el, hogy az ilyenkor hirtelen felszaladt kilók java része leginkább a visszatartott víz. Tartsunk egy kis böjtöt karácsony után, és bűntudat helyett inkább menjünk el sétálni egy nagyot a gyerekekkel, a kutyával, vagy csak úgy.

shutterstock 342959879
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyire lenyűgözően még soha nem kapcsoltak fel karácsonyi fényeket

Dívány 2016. december 10., szombat 15:39

Lenyűgözik a rajzfilmekben látott bonyolult és vicces, ám kissé haszontalan szerkezetek, vagyis az úgynevezett Rube Goldberg gépek? Akkor tetszeni fog, amit egy rigai cég, a Scandiweb talált ki karácsonyra. A világrekorder gép terveit október elején kezdte kidolgozni a Scandiweb két munkatársa, majd egyre többen csatlakoztak bele a projektbe, és az önkéntesek segítségével december másodikán sikerült a kísérlet, a 412 lépéses szerkezet segítségével bekapcsolták egy óriás karácsonyfa fényeit.

Itt az újabb karácsonyi merénylet a jó ízlés ellen!

Menő/Ciki

etelka 2016. december 10., szombat 12:23

Alig 200 dollárt (vagyis 59 000 forinot)  kell kicsengetniük azoknak, akik a karácsonyi vacsorára Grincs kedvenc cipőjében akarnak átugrani a mamához - adta hírül a jó hírt a Solecollector. A meglehetősen érdekesen kinéző cipő sötét- és világoszöld színű, került bele egy kis vörös, ipő! és a kötelező fehér talp is a helyén van. A csodás tervezői munkát a Reebok dobta piacra, és decembertől kapható. Cipőfűzővel nem kell bajlódni, önkötős a drága, és állítólag igen kényelmes is. Mindenesetre a gyűjtők biztosan imádni fogják, és hamar elkapkodják a menő darabokat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
177 szavazat 75 szavazat

Tényleg karácsonyfát akar a fülére aggatni?

Böszörményi Edina 2016. december 9., péntek 13:36

Azt már lassan kezdjük megszokni, sőt talán már élvezzük is kicsit, hogy a karácsonyi időszakban bátran hordhatjuk a csúnya pulcsikat. Az ünnepek közeledtével a boltokban persze megjelennek a karácsonyi tematikájú ékszerek is, amik néha azért súrolják a jó ízlés határát. Körbejártunk öt boltot, hogy feltérképezzük, hol és mennyiért vehetünk magunknak (vagy másoknak) ünnepi bizsukat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan Alex, aki a legmeghatóbb levelet írta a Jézuskának

ermiz 2016. december 9., péntek 09:16

Megtalálták a 8 éves  Alexet, akit egy ország keresett, miután könnyfakasztó írása kikerült az internetre. A kisfiúról csak annyit lehetett tudni, hogy feltehetően nagy szegénységben él, vannak testvérei, és az anyukája neveli őket. Sokszor hideg szokott lenni náluk,és nagyon örülne ha a Jézuska hozna tejet, kenyeret és Legót. A posztot sokan megosztották, és mint a 444 írja, a kisfiút és családját is megtalálták. Sajnos, amit a gyerek leírt, mind igaz, Alexet és öt testvérét édesanyjuk neveli egyedül, az egyik testvére ráadásul gluténallergiás. 

A család történetéről annyit lehet tudni, hogy mindkét szülő dolgozott, ám belebuktak a lakáshitelbe, és költözniük kellett egy kistelepülésre, ahol tárt karokkal várták a nagycsaládosokat. A gyerekek apja elhagyta a családot, az anyuka pedig elvesztette az állását. A történet terjedésével megjelentek a támogatók, de happy end egyelőre nincs, mert ahogy a 444 írja, a faluban, ahol élnek híre ment a dolognak, és a család attól fél, anyagi helyzetük miatt a gyerekeket elszakítják az édesanyjuktól.Bruckner Zoltán, a Primus Capital nevű befektetési alap alapító-vezetője, aki találkozott a családdal egy alapítványt szeretne létrehozni, melyben a nehéz sorsú családokon segítenének, anyagiakkal és tanácsadással is.

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés