KARÁCSONY

5 tipp, ha babával utazgat karácsonykor

2016. december 25., vasárnap 08:21

A decemberi ünnepek sok családban rokonlátogatással telnek: ilyenkor gyakran utazunk vidékre, esetleg külföldre szeretteinkhez. Több tervezést és odafigyelést igényel az utazgatás, ha a családban kisgyermek is van. Ilyen esetben a több holmi és a nehezebb logisztika mellett a baba biztonságára is jobban kell figyelnünk. Adunk néhány tippet, ha csecsemővel utazgatna!

Pakoljunk ésszel!

Az újdonsült szülők hajlamosak „túlpakolni”, azaz visznek mindent, ami csak eszükbe jut. És amikor azt mondjuk, hogy mindent, akkor olyanokra gondolunk, mint az anyuka, aki a nagymama teljesen felszerelt házba is vitte magával a gyerek saját kislábosát, amiben a tápszerhez szokta forralni a vizet.

Ha autóval utazunk és nagy a csomagtartónk, akkor ez persze nem baj, ám ha esetleg repülőre szállnánk, vagy vonatoznánk, akkor annál inkább. Az utazási lista összeállításakor tartsuk észben, hogy a legtöbb vidéki településen is lehet pelenkát és popsitörlőt kapni, valamint nagy valószínűséggel szükség esetén mosni is tudunk a nagyszülőknél, rokonoknál. Így ha több napra utazunk, nem biztos, hogy vinni kell a több tonna pelenkát és a babának is elég háromnapi váltás ruha.

shutterstock 488717875

Természetesen azt is vegyük figyelembe, hogy az ünnepnapokon nincsenek nyitva a boltok. Ügyeletes gyógyszertárat persze ilyenkor is találhatunk, ahol feltölthetjük babaápolási készleteinket.

Az útra érdemes könnyen elővehető „úticsomagot” összeállítani, hogy ne kelljen minden alkalommal kinyitni a csomagtartót/leszedni a bőröndöt, ha elő akarunk venni valamit. A mi úticsomagunk popsitörlőt, az út hosszától függően óránként egy pelenkát, papírból készült pelenkázóalátétet, popsikrémet tartalmaz, valamint néhány nejlonzacskót a használt pelusoknak, és egy bodyt és rugdalózót baleset esetére. És természetesen ne felejtsük otthon a gyerek alvóállatát sem!

Szoptassunk útközben!

Ha vonattal vagy repülővel utazunk és kizárólagosan szoptatott babánk van, jó szolgálatot tehet egy jó takarást biztosító szoptatós kendő, így nem kell foglalkoznunk a nyilvános szoptatás problematikájával. Előfordulhat, hogy a már 3 vagy 4 óránként evő babánk utazás közben többször kéri az anyamellet (mert mondjuk meleg van a kocsiban és megszomjazik, vagy csak ideges), de az is, hogy az autó/vonat zaja elringatja, hosszabban alszik és kevesebbszer eszik. Egyiktől se kell megijedni. Ha repülővel utazunk, a felszálláskor és leszálláskor ajánlott a szoptatás, mert így nem dugul be a baba füle.

Kerüljük a bacikat!

Ha nem a saját autónkkal utazunk, hanem vonatozunk, repülünk, akkor jó eséllyel egy légtérbe kerülünk más emberekkel. Egyesek azt ajánlják, hogy oltsuk be a babát influenza ellen – ez persze vitatott, hiszen az influenza mellett számtalan egyéb vírus okoz légúti betegségeket, és az sem biztos, hogy náthásakkal utazunk majd egy légtérben. Ebben a kérdésben érdemes gyerekorvosunk véleményét kikérni. Fontos ugyanakkor, hogy ne felejtsük otthon a baba TAJ-kártyáját és Egészségügyi Kiskönyvét – ezek kelleni fognak, ha a céltelepülésen mégis orvosi ellátásra szorulnánk. Ha a gyerek gyógyszert szed, természetesen azt is vigyük magunkkal.

Tartsunk szüneteket!

Az autóút gyerekkel átlagosan pont kétszer annyi ideig tart, mint gyerek nélkül. Mindezt nehezíti, hogy karácsonykor sok ember utazgat szerte az országban, azaz lehet, hogy többen lesznek az utakon az átlagosnál. A babák nem bírnak ki hosszú órákat a gyerekülésben, ezért iktassunk be szüneteket, amelyeket előre eltervezünk: ne akkor húzódjunk a leállósávba, amikor már elviselhetetlen a visítás, hanem tervezzük meg előre a szünet helyét és idejét. Ha megoldható, a szünet idejére ne csak kivegyük a babát az ülésből, hanem tegyük ki egy takaróra, ahol nyújtózkodhat; cseréljünk pelenkát; etessük meg; büfiztessük meg alaposan, és csak ezután induljunk tovább.

Öltöztessük rétegesen!

Akár autóval, akár tömegközlekedéssel utazunk, tartsuk észben, hogy a baba kényelme fontosabb, mint a külső. Lehet, hogy nagy a kísértés, hogy ráadjuk a piros tüllszoknyácskát vagy farmerba és norvégmintás pulcsiba öltöztessük a háromhónapost, de a babának ugyanakkor az az érdeke (tehát a miénk is az), hogy minél kényelmesebben utazzon. Az út során pedig változhat a hőmérséklet, hiszen a kocsiból kiszállunk, beszállunk, a repülés/vonatozás során várótermekben is kell időt tölteni, stb. Tehát olyan ruhát kell tehát választani, amiben a baba a lehető legkényelmesebben érzi magát, ami nem szoros, nem gyűrődős, nem műszálas, és amiből rétegeket tudunk könnyedén levenni és visszaadni.

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés