KARÁCSONY

Karácsonyra új tévé? Így választhatja ki a megfelelőt!

2016. december 20., kedd 10:06

Karácsonykor az egyik legkelendőbb cikk a televízió, ami tökéletes családi ajándék, csak éppen pont egy olyan darab, amit nem hirtelen felindulásból vásárol az ember, vagy legalábbis nem így kellene, hiszen az elkövetkezendő 5-10 vagy akár még több évben szeretné használni a készülékét. De akkor mégis, hogyan vegyen tévét? Mi az a méret, ami passzol a szobába? És hová tűntek a 3D televíziók? 

Báthori Zsombor, az LG Smart TV specialistája segített nekünk elmagyarázni, hogy mire figyeljen ha úgy dönt, idén becsúsztat egy televíziót a karácsonyfa alá. 

Az alapfogalmak

Sokan már akkor elvéreznek, mikor a boltba belépve szembejönnek a betűszavak, amik alapján a döntést meg kellene hozni. Jobban teszi ha nem csak és kizárólag ár alapján vásárol, hanem pontosan tudja, hogy mit tud majd a tévéje.

LED, ProLED, OLED

A betűhalmazokat két részre oszthatjuk, egyik nagy kategória a kijelző tulajdonságaival foglalkozik. A plazma készülékek után megjelent az LCD, mert ez sokkal energiatakarékosabb volt és nagyobb fényerőt tudott kibocsátani. Azt LCD után jött a LED, ami ennél is energiatakarékosabb és még nagyobb a fényereje. "Most pedig jönnek a legújabb technológiák, amik már a piacon vannak, ez pedig nálunk az OLED technológia, ebben már nem alkalmaznak folyadékkristályos paneleket, több ezer önállóan is vezérelhető képpontokból áll, és minden egyes képpont saját fényforrással rendelkezik, ezeket külön-külön lehet világítani, így tökéletes feketét tud kibocsájtani, végtelen kontrasztlehetőséget biztosít, a képminőség pedig teljesen új élményt ad annak, aki nézi" - mondta Báthori.

Az OLED technológia mellett tette le a voksát a Philips is, de a polcokon megtalálja a Samsung Quantum Dot technológiájú készülékeit is, ami szintén az életteli színek visszaadásában jeleskedik. A technológiát 10 bites panelekkel kombinálva érik el, hogy élethű színeket adjon vissza a készülék. De a Sony a kicsit sem könnyen megjegyezhető Slim Backlight Drive és az X-tended Dynamic Range Pro készülékekkel is javított a kontraszton, és ők is arra mentek rá, hogy a színek tökéletesen élethűek legyenek. 

HD, UHD, SUHD, 4K, HDR

Ha átfut egy termékleírást, akkor könnyen rájöhet, hogy a betűszavaknak és elsőre nem sokat mondó kifejezéseknek még mindig nincs vége, de a következő fogalmak már nem a technológiára, hanem a felbontásra vonatkoznak. Ahogy fejlődtek a technológiák, a felbontás is fejlődött. Az SD felbontást váltotta a HD, a Full HD, majd az UHD, utóbbival akár még öt év múlva is a lehető legjobb képminőségben nézhet otthon filmeket. Az UltraHD, vagy az UHD és a 4K felbontás az gyakorlatilag egy és ugyanaz, 3840X2160 pixelt vagy apró képpontot fog jelölni. Minél nagyobb a felbontás annál részletesebb képet kapunk, ha több képpontból áll, több elemet tudunk megjeleníteni az adott képen.

A HDR technológiánál a tartalomgyártók a teljesen standard minőségű képeket próbálták feljavítani. "Egy szélesebb színtartományt tudnak megjelenteni és visszaadni a tévék. Sokkal dinamikusabb, kontrasztosabb és fényesebb képet tudnak kibocsátani. Ez főleg a felvételi technológiától függ, hiszen ha valaki HDR-képes kamerával rögzít képet vagy videót, akkor az a kamera három képet fog rögzíteni, egy sötét egy világos és egy teljesen általános képet, ebből legvégül összerak egy olyat, ami extra kontraszttal és nagyon éles, élénk képpel rendelkezik. Ezeket a HDR képeket tudja majd a TV lejátszani" - mondta Báthori. A legtöbb okostelefon már szintén képes HDR képeket megjeleníteni, sőt akár rögzíteni is, úgyhogy akár azonnal ki is próbálhatja mi a különbség egy sima és egy HDR fénykép között. 

Hova lettek a 3D készülékek? 

Néhány éve a karácsony egyik csúcsterméke a 3D TV volt, mostanra viszont teljesen kikoptak a boltok polcairól. "Aki vett 3D televíziót, hányszor használta ezt a funkciót?"- kérdezett vissza szakértőnk. "Volt egy trend, de ez elmúlt. Az emberek inkább a funkcionalitását keresik a készülékeknek, hogy mi az, amire valóban használni tudják. A 3D-t az emberek nagyobb része nem használta ki. Megvásárlás után az első hetekben próbálgatták, utána már nem. Otthon a tévé a szórakozás és az egyszerű tartalmak élvezetére szolgál"- tette hozzá Báthori, aki szerint egyébként még most is jelen van a termékpalettán, de egyre inkább szűkül a felhozatal, és néhány éven belül el is tűnnek majd ezek a készülékek a polcokról. 

"A 3D tényleg egy trend volt, de az, hogy az SD-ről áttértünk HD-ra vagy Full HD-ra már nem egy trend, hanem egy teljes evolúció. A Full HD következő lépcsőfoka az Ultra HD, vagyis az UHD. Akik 5 évvel ezelőtt bevállalták, hogy Full HD készüléket vásárolnak, most hogy már a közszolgálati csatornák is áttértek a Full HD adásra, érezhetik, hogy a készülékük megérte a befektetést. Ugyanez van a 4K tévékkel is, hiszen nem egy évben kell gondolkozni, hanem hosszabb időtartamban, ezért jó az ha az a készülék tudja azt, amire 5 év múlva is szüksége lesz ahhoz, hogy jó képminőséget biztosítson"- állítja a szakértő, vagyis az előrejelzések szerint az új készülékekkel nem jár úgy, mint a néhány évvel ezelőtti 3D TV-vel, amihez talán már azt sem tudja, hol a szemüveg. 

Hova milyen tévét érdemes venni? 

Szakértőnk szerint a képminőség javulása még egy egyébként unalmas filmen is sokat dobhat, mert ha a film nem is nyűgözi le, az, hogy milyen az élesség és a színek, mindenképpen javít a helyzeten. De nem kell a lakás összes helyiségébe a legmodernebb és legdrágább készüléket venni. "Konyhába például egy Full HD smart készülék lehet tökéletes választás olyanoknak, akik tényleg csak szappanoperát vagy híradót néznek, esetleg főzés közben kell egy kis alapzajnak. Ezek ugyanis felbontásban, árban és méretben is sokkal jobban passzolnak a kisebb helyekre, ráadásul a smart funkciókat is ki tudja használni, például ha receptet szeretne keresni, vagy egy főzős videón nézné meg, hogyan kell elkészíteni a vacsorát" - tanácsolja szakértőnk, aki hozzátette, a wifire kötött tévé esetében tényleg gyorsan elő lehet hívni akár a recepteket is, sőt néhány készüléknek a távirányítójába is mondhatja a keresőszót, majd kiválaszthatja a találatok közül a legmegfelelőbbet. 

Ha a nappaliba vagy a hálóba választ tévét, akkor az általában a szoba központi részévé válik, így egyre több embernek fontos, hogy dizájnelemként is megállja a készülék a helyét, miközben képminőségben is jobbra vágynak, és vannak, akik szívesen felvágnak a tévéjükkel, ha ismerősök érkeznek hozzájuk. Ezekbe a helyiségekbe már UHD TV-t visznek a legtöbben vagy az abszolút csúcskategóriából válogatnak. Jó ha tudja azt is, hogy a legmenőbb tévék már olyan hangrendszerrel vannak felszerelve, hogy nem kell még kiegészítő termékeket vásárolni, hiszen nem csak a képminőség, de a hang is extra jól szól beépített mélysugárzóval és akár 80 wattos hangszórókkal. Ha azonban alacsonyabb árfekvésűt vagy kisebb méretet választ, de szeretne moziélményt, akkor érdemes lehet a következő karácsonyra egy ilyenben gondolkozni. 

Ívelt vagy sík képernyős?

Ha már megvan, hogy milyen panel és milyen felbontás a szimpatikus, akkor jön a következő kérdés, hogy ívelt legyen vagy teljesen sík. Az ívelt design az innovatívabb, míg a teljesen sík rásimul a falra és papírvékony. Az ívelt tévét ha szemből nézi, akkor a látómező íveltsége miatt minden képpont nagyjából egyforma távolságra van a szemétől. De ha több ember is nézi azt a tévét, az ívelt funkció elveszti a lényegét. Vagyis családi mozizásokhoz jobb a sík képernyős készülék, de ha párjával kettesben összebújva szoktak mozizni, akkor az ívelt készülék is jó választás lehet. 

De mekkorát? 

"Ha vásárolunk egy tévét, azt kell elsődleges szempontnak venni, hogy milyen távolról nézem. Ha mondjuk egy 82 centis képátmérőjű készülékről beszélünk, akkor a képátló értékét szorozzuk fel másfélszeresére-kétszeresére és akkor megkapja, hogy milyen távolról érdemes nézni. Tehát a nagyobb képátmérőjű készülékeknél ez a szám már akár 3-4 méter is lehet. Az Ultra HD készülékeket sokkal közelebbről is lehet nézni, mert nem lehet látni a pixelesedést, de érdemes itt is betartani ezt a másfél-két és fél szeres szabályt" - tanácsolta az LG szakértője. 

Miért olyan fontos a betekintési szög? 

Különböző panellel rendelkező készülékek esetében jelentkezhet az a probléma, hogy mikor oldalról nézi, veszít a színéből. Olyan ez, mint mikor a laptopot folyamatosan hajtogatni kell, mert különböző szögekből másmilyenek színek. Ugyanígy régebbi típusú készülékeknél is gyakran előfordult, hogy a falra szerelve a kanapéról jól lehetett látni, de ha lefeküdt például a földre, akkor már nem voltak tökéletesek a színek és beszürkültek a részletek. Emiatt fontos a betekintési szög. Az IPS panel biztosítja most a piacon jelenleg az egyik legjobb betekintési szöget, ahol bármelyik oldalról közel azonos képminőséget lehet kapni mint szemből. Az olyan panelekben pedig, ahol nincs folyadékkristályos réteg, nincs ami megtörhetné ezt a betekintési szöget, vagyis ténylegesen bárhova állhat, nincs veszteség a színekből és a képminőségből. 

Utálom a sok távirányítót!

A távirányítókat két dolog miatt utálják: egyrészt minden kütyühöz külön jár egy, másrészt mindig elkeverednek. Utóbbira nem tudunk megoldást, előbbire viszont kaptunk néhány tippet. "Ha pélául set-top box van a kábeltévéhez, a készülékekbe elég egy kártyát elhelyezni, és nem kell külső egység, a kártyával ugyanazt tudja a készülék, mint set-top boxszal. A tévé is képes lesz felvenni, nem csak a box, vagyis ezzel máris megspórolta azt a távirányítót.

Ugyanakkor az, hogy a készüléke tudja mindezt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szolgáltató is támogatja ahhoz a készülékhez. Eleve kell egy külső foglalat, ezt nem feltétlenül szükséges a szolgáltatótól beszerezni, meg lehet vásárolni bármelyik elektronikai boltban, de azért az eladóktól érdemes tájékozódni a kompatibilitásról. A szolgáltatók honlapján pedig megtalálja a támogatott kártyák és modellek típusát is, ha minden stimmel, akkor máris egy távirányítóval kevesebbet kell esténként keresni. 

De ha nem set-top boxról van szó, hanem egy Blu-ray lejátszóról vagy házimoziról, akkor univerzális távirányító funkcióval össze lehet ezeket hangolni, és mindent el lehet érni egy távirányítóval. 

Ha nem akarok pötyögni, billentyűzetet is kell vennem az okostévéhez?

Az újabb és menőbb készülékekhez már annyira modern távirányítót kap, hogy ahhoz már nem feltétlenül kell billentyűzet. A legmenőbb távirányítók már mozgásérzékelősek, vagyis nem kell ide-oda lépkedni vele, csak egyszerűen ráirányítja arra, amit meg szeretne nyomni, ha megrázza, akkor pedig megjelenik az egér. Sőt hangvezérlésre is képesek, vagyis belemondja a távirányítóba, hogy mit keres a Youtube-on, vagy milyen filmet nézne, és már keresi is. A távirányítók minden évben az adott modellel kompatibilisek, de 5 évig rendelhet a régebbi modellekhez is távirányítót.

Mi van ha két évvel ezelőtti modellt akarnak rám sózni? 

"Minden évben új szériát hozunk ki, ez azt jelenti, hogy minden évben kötelezően le kell cserélnünk az egész termékpalettát. Van egy idővonalbeli törés, amikor eltűnnek a boltokból a régebbi készülékek. Ez a hivatalos viszonteladók mindegyikénél így van, itt egyébként aktuális katalógust vagy termékpalettát is talál, de érdemes online is megnézni, hogy melyik modell melyik évjáratból származik, mik a funkcióbeli különbségek. Ha nem hivatalos viszonteladónál vásárolja a készüléket, akkor bele lehet futni régebbi készülékbe, javított vagy újracsomagolt készülékbe is" - válaszolt Báthori.

Ez annyira vékony, nem dönti fel a huzat?

Ha nem is a huzat, de jogos lehet a félelem, hogy a papírvékony új tévé és mondjuk a gyerek (vagy éppen a macska) mennyire kompatibilis egymással. No, azért a kialakításuk és a talpuk olyan ezeknek a készülékeknek, hogy nem dőlnek fel egyszerűen, de tény, hogy sokkal könnyebb leverni mint mondjuk egy 15 évvel ezelőtti készüléket, amit még elforgatni sem volt egyszerű, nemhogy ledönteni. Persze az ördög sosem alszik, ezért jobban jár ha rögzíti a készüléket a falhoz, ehhez könnyen beszerezhet mindent, hiszen szabvány furatméretekkel rendelkeznek, de ha gyerek és macska van a lakásban, akkor egyébként is hasznos ha minden mozdítható, de nem mozdításra szánt dolgot rögzít. 

Ha valami gyanúsan olcsó, azt kerülje

Jól hangzik, hogy egy készüléket nagyságrendekkel olcsóbban meg tud vásárolni az egyik helyen, de ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az nem is igaz. "Kellő körültekintéssel kell eljárni, meg kell nézni, hogy az átlagos piaci ár jelenleg mekkora, és ahhoz képest kell összehasonlítani a modelleket" - nyilatkozta a szakértő.

Ahogyan a telefonoknál, úgy a televíziók esetében is mindig figyeljen oda, hogy milyen garanciát kínál rá az eladó, hiszen hasonlóan a mobiltelefonokhoz gyakran az olcsóbb ár azt jelenti, hogy gyártói garancia nem jár a termékre. A gyári garancia általában két év, ezt lehet bővíteni online regisztrációval vagy a viszonteladóknál. "A két év gyári garanciát és a garanciabővítést is csak akkor tudják felhasználni a vásárlók, ha nem szürkeimportos, hanem hivatalos partnertől vásárolják. Más esetben sokszor csak a viszonteladónak, az adott boltnak a garanciáját kapják, és az sem biztos, hogy egy bontatlan modellt visznek haza. Ha Európai Unión belül vásárol, akkor a gyári garancia él"- mondta Báthori, aki még arra hívta fel a figyelmünket, hogy a szervizhálózat elérhetőségére is érdemes odafigyelni, hiszen lehet egy tévé nagyon olcsó, ha például egyáltalán nincs itthon olyan szerviz, ahol a garanciát érvényesíteni tudja a vásárló, vagy csak nagyon nehézkesen juttatható el oda a meghibásodott készülék. Olcsóbb kategóriás készülékeket az ismertebb márkák is forgalmaznak, jó képminőséggel rendelkeznek és a szervizhálózat, valamint a garancia is biztosított. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés