10 tipp, hogyan tegye fitnesszebbé a karácsonyt

A karácsony elég nyilvánvalóan NEM az az időszak, amikor karcsúra fogyunk, sőt, vannak akik direkt előtte fogyókúráznak egy sort, csak azért, hogy legyen majd hova hízni. Ez mondjuk elég nagy butaság, mert egy-két nap kilengés belefér az évben, még akkor is, ha egyébként nagyon odafigyelünk az alakunkra. És karácsonykor is lehet úgy előkészíteni a menüsort, hogy ne hízzunk formátlan újévi malackára. Ha pedig mégis elszaladt velünk a ló, ne felejtsük el, hogy az ilyenkor hirtelen felszaladt kilók java része leginkább a visszatartott víz. Tartsunk egy kis böjtöt karácsony után, és bűntudat helyett inkább menjünk el sétálni egy nagyot a gyerekekkel, a kutyával, vagy csak úgy.

shutterstock 342959879

1. Részesítse előnyben az egészségesebb edényeket és elkészítési módokat!

Kukta, párolóedény, római tál, teflonserpenyő, sütőzacskó. A húsok, zöldségek, köretek elkészítésénél rengeteg olyan alternatívánk van, amikor az elkészült étel hasonlóan finom, de nem feltétlenül tocsog a zsírban vagy olajban.

2. Amit lehet, csináljon szárnyasból, és ne egyék meg a bőrét!

Rád nézek, töltött káposzta, húsleves és raguleves. A sültek nagy része is lehet szárnyas, és ha képesek vagyunk rá, akkor le lehet ám fejteni róla a bőrét, hiszen alatta van a legtöbb zsír, az a leghizlalóbb része.

3. Ne hagyja szanaszét édességet!

Az anyám karácsonyi szokása, hogy csinos kis üvegtálakon, kosárkákban szaloncukrot, bonbont, csokoládét hagy szerte a lakásban, a tálcákon és kínálótányérokon pedig némi aprósüteményt, mézeskalácsot, zserbót, bejglit... Kedvesnek kedves, érzésre kb. +3000 kalória, arról nem is beszélve, milyen prímán elveszi a gyerekek étvágyát az étkezések között. Próbáljuk az édességfogyasztást a közös étkezések keretei közé szorítani, így is több lesz a kelleténél.

IMG 1009
Dívány

4. Mindig legyen valami nyers az asztalon!

A luxusétkezések közé igenis belefér, hogy változatos és friss zöldsalátákat, jégsalátát, madárbegysalátát, rukkolát, zellerszárat tegyünk az asztalra. Ne rakjunk rá semmit, csak egy kis ecetet, néhány karácsonyi étkezés után megdöbbentően nagy sikere lesz.

5. Az üdítő folyékony desszert!

Ünnepekkor folyik ki a kamrából, hűtőből a rengeteg üdítő, szénsavas vagy rostos lé. Ne feledkezzünk meg róla, hogy milyen extrém magas ezeknek a cukortartalma – és attól nem válnak egészségesebbé, hogy rá van írva: 100%. Egy liter 100%-os gyümölcslével meg is ittuk a napi kalóriamennyiségünk felét... A gyerekek, amilyen trükkösek tudnak lenni, végképp hajlamosak arra, hogy napokig csak cukrot öntsenek a fejükbe. Szabjunk határt az üdítőfogyasztásnak, csak közös étkezéskor rakjuk ki, és figyeljünk arra, hogy mindenki (beleértve magunkat is) a szomja oltására alapvetően vizet vagy cukrozatlan teát fogyasszon.

6. Nasinak alma, mandarin, narancs, kivi!

Ha már ragaszkodunk ahhoz, hogy folyamatosan csipegessünk valamit, mert mindenki azt teszi körülöttünk, válasszuk a legkímélőbb megoldást. Ezek a leginkább kalóriaszegény, mégis vitamindús gyümölcsök, amik télen elérhetőek. Oké, ott a banán is, de az csupa szénhidrát, a földimogyoróval pedig óvatosan, iszonyú kalóriabomba, és bizonyos mennyiség fölött még pattanásokat is csinál.

shutterstock 271740299

7. Igyon eleget!

Az ünnepi ételek általában nagyon fűszeresek, sósak, vagy éppen cukrosak: figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre. A fűszeres ételektől még inkább kívánjuk a folyadékot, és ha nem iszunk eleget, a szomjúságot könnyen úgy értelmezhetjük, hogy valójában étel után sóvárgunk.

8. Amúgy a nagymama nem fog halálra sértődni

Ne mentsük fel magunkat a családtagjaink kedvességével! Persze, az ember elmegy látogatóba, és persze ilyenkor illik elfogadni a kínálást. De ha belekóstolunk a zserbóba, vagy eszünk egy kis szelet bejglit, az nem tragédia. A nagymama, bármennyire is szeretnénk ezt hinni, nem azt várja el, hogy pukkadásig zabáljuk magunkat, és kajakómásan fetrengjünk a fotelben, hanem hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Pontosan meg fogja érteni, ha a karácsonyi ünnepek kellős közepén nem vagyunk képesek sokat enni. Fogyasszunk mértékkel, de jóízűen.

9. Az ünnepek alatt is mozduljon meg!

Nagyon fontos, hogy összeszedjük magunkat, és kimenjünk a szabadba sétálni egyet, vagy eljussunk egy kicsit edzeni. Ne essünk ki a megszokott sportrutinból az ünnepek alatt: amiatt sem, mert sokszor az unalom pótcselekvése az evés. Valószínűleg nem fogjuk tudni lemozogni az összes pluszkalóriát, de legalább tevékenyek maradtunk.

shutterstock 246135163

10. Egyen okosan, finomat!

Ne feledkezzünk meg az arányokról. Az ünnepek alatt sokféle étel kerül az asztalra, sokféle táplálékcsoportból. Ügyeljünk arra, hogy húst és zöldséget együnk a legnagyobb arányban, azzal lakjunk jól, utána következzenek csak a gyümölcsök és némi desszert. Ha ezt az alapvető és nem túl bonyolult szabályt betartjuk, nem tagadunk meg magunktól semmit, mégis sokat tettünk azért, hogy okosan éljük túl a karácsonyi kajahegyeket.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek