Mit vegyen az osztály a pedagógusnak?

Ha összefog az osztály/csoport, kicsit könnyebb a helyzet, mint ha nekünk kell egyedül kitalálni az ajándékot, mert nagyobb keretből gazdálkodhatunk, és talán könnyebb olyan ajándékot kitalálni, ami már túlmutat a személyes figyelmességen, és tényleg jól jön.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a pedagógusok esetleg több évtizede a pályán vannak, és minden karácsonykor, év végén kapnak valamit a szülőktől, viszont a lakásuk nem növekszik együtt az évek számával. Ezért (főleg ha tudjuk, hogy nem túl sok a négyzetméter, viszont sok a holmi!!!), érdemes lehet olyasmin gondolkodni, amire ezekből legalább az egyik igaz:

  • elfogy,
  • nem foglal sok helyet
  • élmény
  • bizonyos kereteken belül maga választja ki
  • nagyon személyes ÉS nem foglal sok helyet.

Még egy szempont: ilyenkor a pedagógusnak veszünk ajándékot, nem az osztálynak, és nem is a pedagógus gyerekeinek, így felejtsük el a tanításhoz kapcsolódó dolgokat, és - szerintem - ne vegyünk neki utalványt játszóházba, ahová a saját gyerekét viheti el. Itt ő az ajándékozott, nem más.

Taktikai tudnivalók szülőközösségi ötleteléshez és logisztikához

Egy 25-32 fős csoport/osztály szülőközösségével leegyeztetni a karácsonyi ajándékot végtelen, és rémesen idegőrlő folyamat.

Mindenekelőtt meg kell határozni a büdzsét. Családonként 500 forint? Ezer? Esetleg több? Ha ez megvan, akkor lépünk tovább.

Először senkinek nem lesz ötlete. Aztán, amikor előáll valaki három ötlettel, akkor mindenki meg fogja írni, hogy az miért nem jó. Aztán jönnek a szócséplők, akik igazából semmit nem tesznek hozzá a folyamathoz, de naponta küldenek 8 levelet a listára. Aztán a totál elborultak, akik megírják, hogy miért kéne Bea néninek lósörényszőrrel hímzett üléspárnadíszt venni. 

shutterstock 245439562

Az átlagos közösségi ajándékegyeztető folyamat időtartama - ha hagyjuk - végtelen, az emailek száma 4 ezer+, ebből használható ötlet: 4 db, konstruktív szülő: 3 db. Ezért, ha önök intézik, érdemes a folyamatba fékeket és határidőket tenni. Például az ötletek kitalálásának határideje legyen december 12. - eddig lehet beírni, hogy kinek mi jut eszébe, illetve, hogy támogatjuk-e a mások által felvetett ajándékötletet. Így kiderül, mi az a néhány dolog, ami viszonylag sok embernek elfogadható.  Szavazás záruljon le 16-án, de 12-e után senki ne álljon elő azzal, hogy miért nem merült fel a kócsagtollas süveg, akkor már csak annyit tehet, hogy az egy karakán szülő által összesített listából (pl: A: vásárlási utalvány, B ajándékcsomag a delikáteszből, C: falmászó program) megszavazza, hogy szerinte melyik legyen.  Szavazás vége fix, utólagos rinyálás nincs. Szavazatok összesítése után vásárlás. Azt pedig el kell felejteni, hogy ki tudunk találni olyat, amivel 32 gyerek 64 szülője fog egyetérteni.

Ami elfogy: ajándékcsomagok

Ha tudjuk, hogy szeretik a finom, jó minőségű dolgokat, gondolkodhatunk különféle ajándékkosarakban. Itt két út van: azok a márkák, amiket általában amúgy is megveszünk a boltban, vagy az annál egyel följebb lévő, kézműves, kicsit luxi dolgok. Mérlegelés kérdése, az ajándékozott melyiket értékeli többre, mert ezer forintból vehetünk egy óriástábla Milkát, vagy egy 50 grammos kézműves csokit. Vajon többre értékel egy nagy kozmetikai csomagot, vagy kevesebb, de menőbb fürdőgolyót? Ki ennek, ki annak örül jobban, ideális esetben van annyi személyes kapcsolat, hogy ezt el tudja dönteni a szülőközösség.

Étel, ital

Az ajándékcsomag lehet a "hagyományos" típus is, amiben az átlagos boltokban kapható, jó márkákból válogatunk össze finomságokat, csoki, kávé, tea, szép kekszek, stb. Ez szinte mindenkinek örömet okoz, és idővel elfogy, tehát nem okozunk vele tárolási problémát.  Ha ennél egy szinttel feljebb szeretnénk lépni, egységnyi pénzből vehetünk egy kisebb, de exkluzívabb csomagot is, amibe olyan dolgokat válogatunk össze, amiket magunknak amúgy nem veszünk meg  hétköznapokon. Ha az ehető dolgoknál maradunk, ezeket delikáteszekből, bioboltokból, édességmanufaktúrákból tudjuk összeválogatni.

Kozmetikumok

Itt is két út van, de az átlagos, bolti csomagokkal jó vigyázni, mert ha veszünk egy tusfürdő-testápoló-szappan csomagot, esetleg úgy érti az óvónéni, hogy büdösnek szoktuk találni. De már az átlagos drogériákban is kaphatunk fürdőfolyós, csicsásabb csomagokat, amiknek nincs ilyen üzenete. Létezik itt is ennél menőbb megoldás: BodyShop, Lush, Douglas, Marionnaud, ezekben a boltokban mindenki ritkábban vásárol, viszont sokan értékelik, ha innen kapnak valamit.

Ami nem foglal sok helyet: divatos, de minőségi ékszer

Fiatal és/vagy szívesen öltözködő nőnek mindig jó ajándék valamilyen ékszer. Itt most a persze nem az arany, platina jön szóba, de lehet kapni például olyan féldrágakő, vagy ezüst karkötőket, fülbevalókat, amik divatosak/menők most, és nem is kerülnek egy nagyobb vagyonba (csak egy kisebbe).  Ha tudjuk, hogy szívesen hord ilyesmit, ez jó ötlet lehet, 10-20 ezer forint környékén már nagyon szépek vannak, Thomas Sabo, Pandora, Swarovski, ezek mind olyan márkák, amiknél a csomagolás is csuda csinos, és egy karkötő vagy szép pár fülbevaló beleférhet egy osztály/ovis csoport keretébe. Mellette szól, hogy ez igazi ajándék a szónak abban az értelmében, hogy a legtöbb nő örül neki, de magának nem veszi meg, meg is marad, de nem foglal helyet, és mindig az eszébe fogunk jutni róla annak, aki kapta.

Élmény

Ha rám hallgatnak, elfelejtik a könyvesboltokban kapható, füzetformájú "élménycsomagokat". Azok ritkán nagyon jók, és annál könnyen ki lehet találni valami jobbat, személyesebbet. Amikor tudjuk, hogy a célszemélynek van valamilyen komoly hobbija, vagy olyan dolog, ami nagyon érdekli, akkor gondolkozzunk ilyesmiben.

  • Ha valaki nagyon szeret jó éttermekbe járni, neki jó megoldás lehet, egy menő helyre egy kétszemélyes vacsorautalvány.
  • Ha szupersportos és vagány, kaphat bármilyen különleges sport kipróbálására szóló vócsert, például falmászás, vízisí vagy lézerharc.
  • Ha szereti a krimiket (és a kaját) vehetünk neki jegyet egy gyilkosságos vacsorára, ha a rejtvényeket, akkor valamelyik szabadulószobába egy utalványt, ahová a barátaival/családjával mehet el.
  • Ha szeret pihenni, relaxálni, egy masszázs, vagy más wellness-szolgáltatás csomag is örömet okozhat. 
  • Ha szívesen kézműveskedik, ajándékozhatunk neki kerámiafestős programot, vagy akár a most divatos festmény-festős stúdiókba is benevezhetjük. És így tovább.
shutterstock 508036957

Amikor maga választja ki: utalvány

Ez a legkevésbé személyes és ötletes, viszont a legbiztosabb választás. A lehetőségek szintén végtelenek: könyv, parfüméria, bevásárlóközpontok saját utalványai, sportbolt, mozihálózat, de akár színház- és koncertjegyes oldalakon is árulnak vócsereket, amiket aztán az általa kiválasztott előadásra válthat be. És akkor most jöjjön a szomorú realitás: a hiper- és szupermarketek mindegyike is árul utalványt is, így ha azt gyanítjuk, ez az igazi segítség, akár azt is vehetünk, és akkor legalább egy kicsit megkönnyíthetjük a következő egy-két hónapját valakinek, aki amúgy nehezen él.

Nagyon személyes ajándékok a közös múltból: könyvek, filmek

Főleg búcsúzáskor szoktak előkerülni a különféle fotókönyvek, albumok, amikben a csoport/osztály fényképeit válogatjuk össze, és a gyerekek képei, közös kirándulások képei, farsangok, minden mehet bele az elmúlt évekből. De ide tartoznak a különféle filmek is, amiket ügyes kezű apukák vágnak össze, illetve felső tagozattól már a gyerekek maguk. Nagyon klassz és személyes, de legtöbbször csak egyszer elsüthető dolog. 

Mit hagytunk ki? Önök miket szoktak venni a pedagógusoknak karácsonyra?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek