Körkép: hol és mennyiért vásároljunk karácsonyi díszeket?

Elérkezett az évnek azon időszaka, amikor nyakig benne vagyunk a karácsonyi készülődésben és forgatagban. Ilyenkor rendszerint minden évben felmegyünk a padlásra, és ezerrel keressük a régebbről megszerzett kis kincseinket, amivel hangulatossá tesszük az ünnepekre a lakást. Körbejártunk hat üzletet hogy felkutassuk, milyen a felhozatal idén.

Tesco

Ha esetleg valami balszerencse folytán elkeveredtek a karácsonyi díszeink, műfenyőnk, vagy esetleg az ablakba való piramis égős díszek, akkor pattanjon be a kocsiba, és irány a Tesco, ahol nagyon nagy választék van, viszonylag elfogadható áron. Ha műfenyőt szeretnénk idén karácsonyra, akkor választhatunk 4 fajta közül, a fák között található fehér színűek is, és árban 7000-10 000 forint körül vehetünk. Sőt, ha azt a módját választjuk az ünnepi köszöntőknek, hogy képeslappal üzenünk a szeretteinknek, akkor azzal még jótékonykodhatunk is: vásárolhatunk 1000 forintért öt darab képeslapot, amivel az UNICEF egy egység rehidratáló sót vásárolhasson, ami megmenti a gyermekeket a kiszáradástól.

Zara Home

A Zara Homeba belépve mindig olyan érzésem van, mintha egy lakáskatalógusban szereplő álomlakásba lépnék be, és ez a karácsonyi időszakban sem volt másképp. Ha olyan darabokat szeretnénk beszerezni akár díszekből, vagy esetleg ajándékokból, amik nagyon egyediek és különlegesek akkor a Zara jó választás lehet. Azt viszont az elején leszögezném, hogy borsos áron juthatunk ezekhez: a díszek darabja általában 1500 forinttól kezdődnek, de ha beújítanánk egy szép égősort azt is megtehetjük 6000 forinttól.

H&M Home

Ha karácsonyi bögréket, illetve kisebb ajándéktárgyakat szeretnénk venni a karácsony szellemében, akkor menjünk a H&M Home-ba, mert találhatunk szép darabokat. Elvétve találtunk néhány fára akasztható díszt is, de nem valami nagy a választék. Viszont ha az ünnepi vacsorákhoz szeretnénk egy letisztult mégis ünnepi szalvétát, akkor itt megvehetjük 490 forintért.

Spar

A Spar az a hely, ahol a legolcsóbban juthatunk hozzá különböző mintájú csomagolópapírokhoz: körülbelül 10 fajtát láttunk, és darabját 150 forintért megvásárolhatjuk. Egyébként minden kiegészítőből találhatunk pár fajtát: ha egy 26 darabos karácsonyfadísz szettet szeretnénk venni, azt 2000 forintért már megtehetjük, de darabonként 200 forintért is vehetünk díszeket. Összességében a klasszikus karácsonyi mintájú, színű dolgokat vásárolhatunk meg egészen jó áron.

EuroShop

Az EuroShop üzletláncról tudni kell, hogy boltjaikban minden 390 forintba kerül, így nem sokat kell törni a fejünket, hogy mennyibe is kerül a megvásárolni kívánt termék. A bolt nagyon fel van készülve a karácsonyi dömpingre, minden tárgyból nagyon sokféle van. Csomagolópapírokból itt sincsen hiány, viszont ha idén nem szeretnénk bajlódni a csomagolással, akkor nagyon praktikus és szép díszdobozokat is betudunk szerezni jó áron. Ha pedig elvagyunk maradva a mikulásvirág és a műfenyődísz beszerzésével, akkor azt is tudjuk pótolni.

Pepco

Ha szeretnénk egy kis változatosságot vinni a karácsonyi dekorációnkba, akkor a Pepcóban sok mindent találhatunk. Az arany, az ezüst és a piros díszek mellett feltűnnek a visszafogottabb, fából készültek is, amik egy új színt vihetnek az ünnepies lakásba. Ha úgy döntünk, hogy az ablakokat vagy a csomagokat felszeretnénk dobni matricákkal, akkor már 200-300 forint körül is tudunk válogatni. A díszcsomagok itt egyébként jó áron vannak, egy 6 darabos készlet például cirka 500 forintba kerül. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek