Melyik az a tankönyv, amelyik szerint nem gond, ha egy család úgy vesz fel hitelt, hogy nincs szabad forrása visszafizetni? Nem más, mint a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség és a Diákhitel Központ közös alapítványának a 9-10. osztályosoknak szóló pénzügyi ismeretek tankönyve, amit így kezdetnek negyvenezer példányban ingyen adtak a középiskoláknak.
Pedig az ötlet jó lenne, és a hétköznapokban használható pénzügyi tudásra tényleg hatalmas szükség lenne. Csakhogy az Iránytű a pénzügyekhez nem jó tankönyv, mert nem a célközönség nyelvén szól, mert bankok finanszírozták és banki termékeket árulnak benne, és komoly tévedésekre épül, nem hagy teret az önálló kezdeményezéseknek, és még a saját maga által létrehozott lehetőségeket sem használja ki az általunk megkérdezett szakértők szerint.
„Ezzel a tankönyvvel Varga Mihály nem fogja felszámolni a pénzügyi analfabetizmust. Ez a könyv egy dologról szól: hogyan tegyünk a jövő generációt pénzügyileg függővé, az állam, a biztosítók és főleg a bankok jól fizető ügyfeleivé.
Nem fog megtanítani gondolkodni, nem fog rávezetni, hogy jól kérdezz és főleg arra nem alkalmas, hogy a magad kezébe vedd a pénzügyeidet. Ennyi erővel egy jó tankönyv is születhetett volna, nagyon sajnáljuk, hogy ehelyett ez kerül majd a gyerekek kezébe” – vélekedik egy a családokat pénzügyekre tanító program vezetője, dr. Sárfalvi Krisztina a tankönyv áttanulmányozása után.
Banki marketing két fejezetben
Itt van egy nagy mumus, a hitel. A könyv 21-22. fejezetei foglalkoznak ezzel a témával. Ez a két fejezet alapvetően banki marketing anyag, olyan termékekről ír, amire nincsen ugyan szükséged, a banknak azonban nagyon jól jövedelmez, ha eladja neked – magyarázta dr. Sárfalvi Krisztina. A tankönyv két hiteltermék közül kiválasztatja a kedvezőbbet, de ha megnézzük a könyv elején a költségvetést, kiderül, hogy a családnak nincs szabad cashflow-ja a hitel finanszírozására. Akkor miből fogja visszafizetni a felvett hitel törlesztő részleteit? Újra csak hitelből? Ezt adósságcsapdának nevezik. Ahelyett, hogy kimásznál az adósságaidból, még mélyebbre fogsz bennük süllyedni, a könyv pedig ehhez asszisztál – vezette le a szakértő.
Szerinte a helyes pénzügyi magatartás, amire a gyerekeket tanítani kellene, hogy ne vegyen fel hitelt fogyasztásra: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. A tervezést csináld meg rendesen: csinálj rövid, hosszú távú tervet, módosíts rajta, ha kell, de alapvetően ne térj el tőle. Először fizess magadnak: fizesd be az adókat, aztán tegyél félre magadnak és a maradékból fizesd ki a költségeidet. Ez teljesen más szemlélet, mint a tankönyvi – magyarázta dr. Sárfalvi Krisztina.
Az alapok jók lennének
Az alapötlet egyébként nem rossz, egyrészt a pénzügyi ismeretek tényleg úgy hiányoznak a magyar társadalom nagy részének, mint egy falat kenyér. Ilyen pedig nem igazán volt eddig, hogy családi pénzügyeket tanítsanak, ne pedig vállalatit, vagy makroökonómiát. Sőt, az is egészen jó elgondolás, hogy egy bizonyos család pénzügyein keresztül mutatják be, viszik végig a folyamatokat, döntéseket.
Ennek ellenére a család szerepét mégiscsak lebecsülik. Alapvető tévedés, hogy a gyerekek 14-15 éves korukban, középiskolában találkoznak először a pénzügyekkel. Holott a gyerekek pénzügyi nevelése már akkor megkezdődik, amikor először betolja őt a babakocsiban az anyja a boltba bevásárolni: hol, mit vásárol, mi alapján dönt. Ezek a magatartás- és gondolkodásminták pedig beleivódnak a gyerekbe – és ez a tankönyv másik nagy hibája – ezeket a gyakran rossz sémákat elméletben nem lehet felülírni. A könyv pedig nem ad módot a gyakorlásra, a helyes döntések elsajátítására. Ezt már Himer Csilla pénzpedagógus magyarázta a Díványnak.
Kihívások helyett tankönyvi feladatok
A tananyagban a digitalitást ppt-diavetítések képviselik, holott a pénzpedagógus szerint a kerettörténet (vagyis a könyvben szereplő család pénzügyei) szinte kiált egy applikációs megoldásért, ahol szinteket lehetne teljesíteni, vagy egyéni megoldásokat is ki lehetne dolgozni. Így csak annyit lát a gyerek – mondja a pénzpedagógus, hogy mint minden poroszos oktatási modellben, itt is csak egy helyes megoldás van, vagy ha van is mozgástér, az meglehetősen szűkös. Nem jön át, hogy a személyes pénzügyek a mindennapi életnek az a területe, ahol a lehető legkreatívabban kellene gondolkodni. Éppen ez a baj az otthonról hozott családi példával is, hogy példák, sémák, és csak egy gondolkodási vágányt engedélyeznek, kiölve a kreatív megoldások lehetőségét. Vagyis ettől aztán nem lesznek saját, jó ötletei a gyereknek.
Tudományosan is elavult
A könyvben több helyen is lehet találkozni olyan közgazdasági megközelítésekkel, amelyek már idejét múltak, meghaladottak, elavultak. Az egyik ilyen az, amikor a gazdaság szereplőit a szükségletek felől próbálja magyarázni. Miközben a fogyasztó már rég nem az a szereplő, aki a szükségleteit akarja kielégíteni, hanem a vágyait is, sőt, sokszor az álmait. Tipikus példa erre az, amikor semmi szükség sincs a síkképernyős LED-TV-re, mégis megvesszük, holott van egy tökéletesen működő TV otthon.
A másik ilyen elavult megközelítés a Maslow-piramis. Mióta létezik a viselkedési közgazdaságtan tudománya (a közgazdaságtan, a pszichológia és a szociológia határtudománya), azóta tudjuk, hogy az emberek pénzügyi-gazdasági döntéseiket sem nem tudatos szinten, sem nem szükségletek alapján hozzák meg, hanem a tudattalan szintjén, ahol kizárólag az érzelmek folyama áramlik.
Ha innen nézzük a dolgot, akkor a Maslow-piramisra már egy ma született baba is rácáfol: a baba életben maradásához ugyanis nemcsak az tartozik hozzá, hogy legyen mit ennie, innia, ne fázzon, és tudjon pihenni, hanem az is, hogy kötődni tudjon valakihez (ez alapból az édesanyja). Vagyis egyszerre jelentkezik még a biztonság, a szeretet iránti szükséglete is, de az erre az alapra épülő kognitív szükségletei is, különben nem tud fejlődni. Vagyis a baba kapásból megugrik egyszerre három szintet, majd egyet át is ugrik, és rögtön belecsap a növekedésalapú szükségletekbe – magyarázta Himer Csilla.
A háztartási-családi költségvetés készítésénél jó dolog, hogy számoltatják a gyerekeket, de arra egyetlen mondatnyi kitétel sincsen, hogy ezeket az információkat honnan lehet megszerezni, hogyan lehet összegyűjteni. Nincs módszer, egy sem, nemhogy több.
A kiadásokat a gyerekek összesítve kapják, de arról fogalmuk sincs a könyv alapján, hogy ennek összegyűjtése bizony munkával jár. Nincsenek javaslatok arra, hogy ezt hogyan lehet elvégezni, hogy ehhez családi együttműködés kell (vagyis apa, anya, gyerekek, mindenki beszámol a kiadásairól, különben elcsúszik minden számítás), hogy ezen adatok gyűjtésére rendelkezésre állhatnak pl. az internetbanki adatok is, de akadnak mobiltelefonos applikációk is (ami a digitális bennszülött generációnak sokkal inkább kézre állna) – sorolta a hibákat Himer Csilla.
A tankönyv azonban minderről nem vesz tudomást.
Pedig terjedni fog, ami mindezek ismeretében minimum felemás dolog. Jó, hogy van, és rossz, hogy ha már van tankönyv, akkor miért nem ad tényleges, használható tudást, és miért a naftalinszagú tulipános ládából rángatták elő a tartalmát.
