Teszt: nem tudtuk, hogy a tojáslikőr jó is lehet!

Nemrég kaptunk egy levelet olvasónktól, hogy nagyon bírná, ha megkóstolnánk az itthon kapható tojáslikőröket, hogy kiderüljön, melyik a legjobb. Természetesen nem mondhattunk nemet a kérésnek. Na meg, ha rendszeresen olvassa a teszteket, tudja, hogy amiben alkohol van, aztán ritkán utasítjuk vissza. Persze, csak mértékkel fogyasztjuk az ilyen italokat, viszont annál lelkesebben. Most is így tettünk, megvettük a tojáslikőröket és kiporcióztuk őket az asztalra. Vakteszt révén senki nem tudta, hogy melyik számú pohár, melyik italt jelöli. 

A kóstolón kizárólag érzékszerveinkre hagyatkoztunk, tehát nem tudományos alapon teszteltük az alkoholos löttyöket. A fő cél az volt, hogy kiderüljön, akad-e a piacon a házihoz hasonló tojáslikőr. (Nem). A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, egy termék nagyon jó helyen végzett és a másodiknak sincs oka panaszra. A többit viszont leginkább osztálybulikon tudjuk elképzelni. 

Utolsó helyezett: Gold Advocaat, 8 pont

Összetevők: víz, cukor, 18,4% tojássárgája, mezőgazdasági eredetű etil alkohol, 6,6% tojásfehérje.

Olyan a színe, mintha kihipózták volna a tojássárgáját, nagyon bizarr. Fura mellékíze van, lisztes az állaga, de szaga, se bűze, nagyon mű. 

IMG 2230
Dívány

„Erősen érezni az alkoholt, túl sok a cukor.” „Valami műanyag mellékíze van. A második kortyot már a torkomban érzem. Csak megcsalt feleségeknek ajánlanám - búfelejtőnek.” „Hallisztből készített alkoholos cucc, borzalmas melllékízzel.”

Ötödik helyezett: Van Dolet Advocaat, 11,5 pont

Összetevők: Ivóvíz, mezőgazdasági eredetű etil-alkohol, cukor, tojássárgája, tojásfehérje, vanília aroma, citrom kivonat, mandula aroma.

Elég sűrű az állaga, de ettől még sajnos nem tökéletes. Igaz, van benne alkohol (nem is kevés), meg valami tojásféle és jó sok cukor, de ez még mindig nem elég. A mandula aromát nem is értjük benne, érezni sem lehet.

IMG 2231
Dívány

„Ez borzalmas, túl sok karamellaroma került bele, aminek nem kellett volna.” „Hú, dominál a tojásíz. Mintha tojássárgáját nyalogatnék. Annyira, hogy elnyomja az alkohol ízét is. Igazán kellemes.” „Olcsó vodka vaníliás cukorral és sárga vízfestékkel.”

Negyedik helyezett: Brill tojás ízű krémlikőr, 12,5 pont

Összetevők: Ioncserélt víz, Krémlikőr koncentrátum (tejszín, cukor, finomszesz, maltodextrin, tejfehérje, tej), Cukor, Finomszesz, Aromák, Savanyúságot szabályozó anyag: E331, Tojás (0,1%), Színezékek: E102, E124.

Ez volt a leghígabb tojáslikőr a kóstolón, szinte csak a színe utalt arra, hogy valami köze van a tojáslikőrhöz. Pont azt az érzetet adta vissza, mint amikor a vízfestékes ecsetről kimossa az ember a vizet egy pohárban. Az íze szerencsére már nem ennyire vészes, az alkoholos gumicukor egy egészen jó meghatározás rá.

IMG 2234
Dívány

„Túlságosan folyékony, olyan mintha szeszt + cukrot + aromát + ételszínezéket öntöttek volna össze, és elnevezték volna tojáslikőrnek.” „Érdekes, ebbe véletlenül körömlakkot keverhettek. Ettől jól elkülönül az alkohol íze.” „Híg, alkoholos és tutti-frutti rágóíze van.”

Bronzérmes: Riquet eier likör, 14 pont

Összetevők: Cukor, Teljes tej, tojás, finomszesz, ivóvíz, étkezési só, aroma.

Érdekesen rózsaszínes-sárgás színben pompázik, ami nem annyira bizalomgerjesztő, azonban az íze sem fergeteges. Ami jó benne: nem tartalmaz tartósítószert.

IMG 2233
Dívány
„Viszonylag sűrű, enyhe mandula aromával.” „Kissé gejl, de érződik a tojás íze. Elég erős.” „Vaníliás cukor és vízfesték ez is, na, meg alkohol.”

 Ezüstérmes: Golden egg eier likör, 18,5 pont

Összetevők: tojást és tejet tartalmaz. Igen, pontosan ennyi, amit az összetevőiről tudni lehet, kicsit mi is furcsálljuk.

Többen, hosszan kerestük a palackon az összetevőlistát, de nem találtuk. Az egyetlen, dugóval záródó, igazán elegáns üvege ennek a terméknek van, szóval ha ajándékba vinni, van egy jó hírünk: egész finom és még az ára is jó. Biztosan az a titka, hogy tulajdonképpen nem lehet tudni, miből áll az ital. 

IMG 2232
Dívány
„Ez a danonino vanilia puding + alkohol.” „Igen lágy. Simogatja a szájpadlást. Nem tolakodó az alkoholtartalma.” „Na, ez jó! Jó az illata, a színe és az íze is. Édes, vaníliás és nem rúgsz be tőle azonnal. Vagy, legalábbis azt hiszed.”

Aranyérmes: Bols Advocaat, 21 pont

Összetevők: Víz, Cukor, Tojássárgája, Alkohol, Stabilizátor (E460, E464, E466), Aromák, Színezék (E102, E110).

Tiszta alkohol szaga van, ami óvatosságra inti a kóstolót. Nem különösebben krémes ez az ital, viszont szerencsére nincs természetellenes színe. Az íze kellemes, nem túl édes, nincs benne semmilyen kellemetlen mellékíz. Jó választás, de messze a legdrágább az összes közül. 

IMG 2229
Dívány

„Nagyon sűrű, túl sárga, enyhe alkohol, ettől biztosan pillanatok alatt be lehet rúgni. De anyámé jobb.” „Kellemesen selymes. Jó az íze. A lágynál kicsit erősebb.” „Kicsit vaníliás, érezhetően alkoholos, édes és nincsen semmilyen kellemetlen mellékíze. Nem szoktam ilyet inni, de ez kellemes.”

Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (L/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Bols Advocaat 4299 6141 21 Tesco
Golden egg eier likör 1999 2019 18,5 Auchan
Riquet eier likör 1399(akciós ár) 1998 14 Aldi
Brill tojás ízű krémlikőr 2039 2913 12,5 Tesco
Van Dolft Advocaat 1199 1712 11,5 Penny Market
Gold Advocaat 1399 1998 8 Lidl
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek