Esőben is fut, aki igazán akar!

Nem lehet mindig olyan csodálatos idő, mint október elején, így aztán a Dívány csütörtök este tartott futóklubjára tényleg csak a legelszántabbak jöttek el: aznapra 10 milliméternyi esőt mondtak és hidegebb is volt, mint addig.

A szerencse egyébként mellénk állt, az edzésünk egy órájára ugyanis elállt az eső és nem túl hideg, ködös estében futhattuk le köreinket – kifejezetten kellemes volt, mondhatni romantikus, ahogy a Panoráma Sportközpont reflektorai átsejlettek a ködön.

Mivel nedves volt a talaj, az aznapra betervezett újabb futóiskolázást elhalasztottuk most csütörtökre – október 27-re –, és a bemelegítő körök után, némi gimnasztikát követően mindenki kapott 20 percet, hogy a saját tempójában annyit fusson, amennyit annyi idő alatt tud. Zsirai Milánnak, a Träning edzőjének az az egy kikötése volt, hogy az egyik kört gyorsabban, a másikat közepes tempóban fussuk, majd megint egy gyorsat és ismét egy lassabbat produkáljunk, míg le nem jár az idő.

AZ eső nem para, csak öltözzön fel rendesen!

A párás időben jól leizzadtunk, ami egyébként pont az őszi-téli futás legnagyobb veszélye: mindig rétegesen kell öltözni, úgy kell elindulni otthonról, hogy egy kicsit fázzunk, a futás úgyis átmelegít. Az edzés végén azonnal fel kell venni egy melegebb dzsekit, mert bár nem érezzük, de nagyon gyorsan meg lehet fázni. Futás közben már most érdemes nyakunkat, fülünket védeni a hidegtől. Hogy elég-e egy fülvédő, vagy már sapka kell, azt mindenki maga döntse el, saját tűréshatárától függően. Fontos a technikai ruházat, mely az izzadságot nem magába szívja, hanem elvezeti a testről és nem ázik át. Ilyenkor már előkerülnek a hosszabb nadrágok, akár a kesztyűk is: ha ezek megvannak, és van egy sportos, vízhatlan dzsekink, simán lehet esőben, hóban is futni!

Fáradtan, de pozitív energiával telve fejeztük be csütörtöki edzésünket, mely pont jó volt arra, hogy mindenki levezesse a hétköznapi stresszt. Ha csatlakozna a díványos futóklub kitartó csapatához, még jelentkezhet. Most csütörtökön, október 27-én találkozunk a Panoráma Sportközpontban (Budapest 1023, Kolozsvári Tamás utca 11.), este 6-kor. Nem gond, ha kicsit késik, körülbelül negyed 7-kor állunk majd neki az edzésnek.

Az alábbi Google-formon lehet jelentkezni szerda este 6-ig (azoknak, akik részt vettek a korábbi alkalmakon, és jelezték, hogy jönnek újra, nem kell kitöltetniük a lapot!), a leggyorsabbaknak tudunk helyet biztosítani!

Oszd meg másokkal is!
Mustra