Eltévedt? Egy norvég házaspár tudja, miért

Zanza!

Reggelente - a dugót nem számítva - simán bejutunk a munkahelyünkre, gondolkoznunk sem kell az útvonalon, amikor leugrunk kenyérért, bármikor eltalálunk otthonról a gyerek iskolájába, óvodájába, meg egyébként is: a saját lakásunkban sem tévedünk el, még csukott szemmel sem. Ez így végigolvasva nem tűnik nagy kunsztnak: természetes, hogy képesek vagyunk rá. De mégis hogyan csináljuk? Mi teszi lehetővé azt, hogy eligazodjunk a környezetünkben? Hogyan tájékozódunk? 

shutterstock 151792910

Ezek a kérdések évszázadok óta foglalkoztatták a gondolkodókat, akik arra már rég rájöttek, hogy létezik a fejünkben egyfajta kognitív térkép, melynek segítségével odafigyelés nélkül, rutinból oldjuk meg a tájékozódási feladatokat. Egy norvég agykutató házaspárnak köszönhetően egy ideje azt is tudjuk, hogy az agyunkban pontosan mi teszi ezt lehetővé, hogy hol is van a mi belső GPS-ünk

Persze ehhez a felfedezéshez az is kellett, hogy John O'Keefe brit-amerikai kutató a hetvenes években rájöjjön, hogy a patkány memóriáért felelős agyterületén, vagyis a hippokampuszában bizonyos idegsejtek jelzőpontokként működnek. Vizsgálataiból kiderült, hogy a laboratórium adott pontjain a patkánynak mindig ugyanazok a neuronjai aktívak, vagyis az állat térbeli elhelyezkedése sejtszinten is leképződik. Három évtizeddel később, 2005-ben egy norvég agykutató házaspár, May-Britt és Edvard Moser olyan sejteket fedeztek fel a hippokampusz fő bemeneti régiójában, az entorhinális, vagyis szagló agykéregben, melyek egyfajta koordinátarendszerbe szerveződnek, és ezzel lehetővé teszik, hogy az állat tudja hol helyezkedik el ő maga pontosan, honnan jött és hová tart. A három agykutató felfedezéseikért megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott 2014-ben. 

Amikor a tudomány és a szerelem együtt jár

May-Britt és Edvard I. Moser mindketten Bergen közelében fekvő szigeteken nevelkedtek, és bár ugyanabba a középiskolába jártak, végül csak az oslói egyetemen szerettek egymásba a nyolcvanas években. Bár egyikük családjában sem voltak korábban tudósok, ők - tanáraik szerint - nagy energiákkal és elképesztő kíváncsisággal vetették bele magukat a kutatásba. 1985-ben házasodtak, együtt kezdtek kutatni, együtt doktoráltak, miközben két lányuk is született. A tudomány történetében pedig elég ritka, hogy egy házaspár azonos tudományos problémán, azonos intézményben - ebben az esetben Trondheimben - dolgozzon, és olyan felfedezéseket tegyenek, amiért aért még a Nobel-díj is járj. Velük együtt eddig ez négy párnak sikerült a világon.

Későbbi kutatások megállapították, hogy az egymással szoros kapcsolatban, kétirányú kommunikációban álló O'Keefe- féle térsejtek és Moser házaspár felfedezte hálózati sejtek nemcsak a patkányok, de a főemlősök agyában is léteznek, és valószínűleg ezek alkotják a mi belső GPS-ünket is, ami sohasem kapcsol ki, vagyis gyakorlatilag folyamatosan frissíti a külvilágról alkotott belső térképünket. Az agykutatók ezzel nemcsak a helymeghatározásunk és az útvonalterveink hátterében álló mechanizmust fedezték fel, nemcsak ahhoz vittek minket közelebb, hogy megértsük memóriánk működését, de választ találtak arra is, hogy miért sérül a térbeli tájékozódás képessége például az Alzheimer-kór korai szakaszában. Ennél a betegségnél ugyanis a hálózati sejtek igen gyorsan roncsolódnak. 

Ha tehát legközelebb elkeveredik a városban Moseréknek köszönhetően már tudja, mire fogja: a hálózati neuronjai, azok a hibásak. 

Blogmustra