A gyerek a cukibb, vagy a Mikulás?

Ő 2015 legcukibb gyereke?

A Distractify-on találtuk a kis Zeke Walters történetét, akit elvittek a szülei, hogy életében először találkozzon a plázában a Télapóval, és elkészülhessen róla az amerikai családok karácsonyi fétisfotója, az "Ordító/nem ordító gyerek a Mikulás térdén" című. Csakhogy a sor túl hosszú volt, Zeke meg alig pár hónapos, így pont elaludt, mire szüleivel sorra kerültek. A család azt gondolta, hogy akkor majd sétálgatnak, amíg fel nem ébred a féléves, de az áruházi Mikulás az átlagnál kreatívabban látta el a feladatát, és támadt egy jobb ötlete. 

Így készültek a szezon eddig legeredetibb áruházi Mikulásos fotói, melyeken a Télapó bealudt, ölében az alvó babával. A szülők az összes létező szögből lefotózták a történést, majd a végeredményt felpakolták a Facebookra. A képeket pár napon belül közel négyszázezren lájkolták és kétszázezren osztották meg. 

12274306 756123614491746 7375485221382292692 n
Donnie's Daddy Daycare / Facebook

A nagy sikerről a szülők szerettek volna beszámolni a kreatív Mikulásnak is, de amikor ismét nekiveselkedtek a meglátogatásának, Zeke ismét nem tudott ébren találkozni az öreggel. Persze lehet nem véletlen az időzítés, mert az amúgy épp gyesen lévő apuka most, hogy háromszázról kilencezerre növekedett a követői száma abban bízik, hogy más apák is kedvet kapnak, hogy munka helyett ők maradjanak otthon kisgyerekeikkel. Meg persze kicsit abban is, hogy a fotósorozatért talán bezsebelik még a 2015 legcukibb gyereke díjat is. 

11141302 702499753187466 8632241508894532481 n
Donnie's Daddy Daycare / Facebook
Oszd meg másokkal is!
Mustra