A brit háziasszonyok már nem idegelik szét magukat karácsonykor

Zanza!

Akármennyire is szép ünnep a karácsony, nincs olyan nő, aki ne kívánta volna már a háta közepére az előkészületeket. Nem is okvetlenül a díszítésre gondolunk, hanem a karácsonyi menüsorra (bár a nagytakarítás is legalább ilyen esélyes lehet). Minél több rokonra számíthat, annál többet kell készülni, annál több ember ember étkezési sajátosságait kell szem előtt tartani, és a költségek mellett persze a ráfordított munka mennyisége is nő. Talán éppen ezért növekedett meg drasztikusan az éttermekben karácsonyozók száma. 

A Telegraph szerint egyre többen választják a kedvenc éttermüket karácsonykor is ahelyett, hogy otthon sütnének-főznének. Igaz, az angolok a vasárnapi ebédet is szeretik éttermekben elkölteni. Az asztalfoglalások arányából már most az látszik, hogy a 2014-es karácsonyhoz képest 45%-kal nőtt az éttermekben karácsonyozók száma, vagyis ismét több ezer család döntött úgy, hogy idén a krumplipucolást és a sült hús kiszáradása feletti stresszelést inkább kiiktatja az ünnepekből, és a dolognak csak a kellemes részére koncentrál.

Ethan Rodgers a gloucestershire-i Wheatsheaf étterem séfje is megerősítette, hogy tavaly óta a duplájára nőtt a karácsonyi asztalfoglalások száma. Rodgers szerint mindez azzal magyarázható, hogy a családok szeretnének megszabadulni a stressztől, amit az év legfontosabb étkezésének elkészítése jelent, vagyis szeretnének karácsonykor inkább együtt lenni nyugodtan és békességben, mintsem azon izgulni, hogy mi lesz ha rosszul sikerül a vacsora. "Sok anyuka és nagymama tapasztalja, hogy a karácsony napjának 90%-át a konyhában tölti az előkészületekkel és a főzéssel, miközben ezt az időt a családjával is tölthetné a nappaliban. Aztán ott van a bevásárlás költsége is. Sok család jutott el arra a pontra, hogy inkább együtt töltik a karácsonyt, a nagy bevásárlás helyett pedig az egyik közeli étteremben esznek karácsonyi menüt" - mondta a séf, aki 16 éve minden karácsonykor dolgozik. Angliában a karácsonyi menü ára abban az étteremben, ahol Rodgers is dolgozik, 100 font, vagyis 44 ezer forint fejenként, de ennél olcsóbban is lehet találni olyan helyeket, ahol 5 fogásos vacsorát kap a pénzéért, és persze több variáció közül választhat az előételek, főételek, pudingok vagy éppen a desszertek menüpontjában is. "Ennyi fogást egy ember nem is tud egyedül elkészíteni. Sokszor egyszerűbb elmenni egy szép helyre, ahol ezt az öt fogást profik csapata csinálja meg, majd hazamenni és a mosogatást is megspórolva csak nyugodtan együtt tölteni a karácsonyt" - mondta a séf, aki januárban fog karácsonyi ebédet tartani a szüleivel, de pulyka helyett sült bárányt tálal majd fel. 

shutterstock 224574073
Fotó: Shutterstock

Az étteremben karácsonyozóknak 15%-a választ indiai vagy dél-ázsiai éttermet, 11%-uk megy olasz étterembe, 11% francia éttermet választ, 6% pedig a "modern európai" konyhát részesíti előnyben. Vannak néhányan, akik viszont nem igazán örülnek annak, hogy a családi vacsorák tradíciója halványodni kezdett. Nem fogja kitalálni, kik azok: természetesen a szakácskönyvírók. Xanthe Clay például kifejtette a Telegraphnak, hogy persze ő megérti, miért vonzó az éttermi karácsonyi vacsora, de szerinte azért mégiscsak fontos lenne, hogy a családok a lakásuk központi helyszínét, az ebédlőasztalt üljék körbe karácsonykor. "A főzés és a karácsonyi közös vacsora az osztozásról szól, a közös étel elfogyasztásáról, ami nagyon más egy éttermi konyhából" - mondta a szakácskönyv író, aki szerint még az éttermi séfek is sajnálják, hogy vendégeik éttermi vacsorára cserélik a családi étkezőasztalt karácsonykor. 

Ön menne étterembe karácsonykor?

  • Ha megtehetném, és lenne karácsonyi menü, biztosan 220
  • Egyáltalán nem viszem túlzásba a karácsonyi őrületet, egy kis rántott húst bármikor összedobok 169
  • Kimondottan szeretek egész nap a konyhában állni, majd órákig mosogatni, úgyhogy semmiképpen 111
Blogmustra