Bútorok sulikezdésre? Ebből válogathat!

Jön az ősz. És ha jön az ősz, kezdődik a suli. Ennek lehet örülni, meg lehet nem örülni, de ettől még tény marad. A gyerekek egy része most megy először suliba, ők azok akik vélhetően még nagyon izgatottan várják az iskolakezdést.

Akár várja valaki, akár nem, az biztos, hogy szüksége lesz a gyereknek néhány dologra. A füzetek, gyurma és pálcika történettől most eltekintünk, inkább arra voltunk kiváncsiak, mit kezd az, akinek kell asztal meg szék is. Persze teljesen megfelelő a gyereknek a konyhai asztal is - legalábbis az enyém állandóan ott írja a leckét - de azért nem árt, ha van neki saját asztala, meg széke. Kiváncsiak voltunk, hogy az áruházak mit kínálnak, és mennyiért. A szűk keresztmetszet egy asztal, egy szék, egy szemetes és egy lámpa volt, és igyekeztük a legolcsóbb és mégis vállalható megoldást megtalálni.

Az Ikea már ráfeküdt a reklámra és a Tesco is bevetette az akciós újságot, ám a Jysk olyan mintha nem eszmélt volna, annyira, hogy az üzletükben nyomát sem találtuk az iskolai kínálatnak. Az Auchan retro asztallal promózza a termékeket, amitől rögtön nosztalgikusan gondoltunk Mária nénire a technika tanárra, és az iskolaköpenyre.

Az Auchan jó érzékkel állított össze egy egyszerű, de a célnak megfelelő választékot. Teljesen vállalható kinézetű asztalt is találtunk, olcsó lámpáért pedig csak oda mennénk. Persze itt semmi nincs fából, de ez nem meglepő. Ha basic dolgokat keres, és nem akar sokat költeni, akkor itt simán bevásárolhat sulikezdésre.

Az Ikea cuki füzetekkel és apróságokkal próbálja becsábítani a vásárlókat az üzletbe, hogy ha már ott vannak, megmutassa, milyen ötleteik vannak iskolakezdésre. Mi csak alapdarabokat kerestünk, a Mickéről van személyes tapasztalat is, jól bírja a gyűrődést, és 7 és 14 éves korban is teljesen megfelelő. Persze ez sem látott fát, de stabil, megbízható, nem esik szét.

A Kika viszont az árakkal sokkol, de ez már évek óta így van. Ők valahogy őrzik ezt a drágán adjuk, akkor biztos minőségi érzetet, amit nem minden esetben támaszt alá az anyaghasználat, vagy a megmunkálás. Ugyanakkor jó pont jár nekik az olcsó szemetesért. Ha pedig lánya van, vehet neki vicces rózsaszín lámpát.

A Jysk konkrétan elfelejtette, hogy jön a szeptember, vagy épp az Ikeával hadakoznak. Nem tudjuk mi az ok, mindenesetre iskolai választék az nincs. Van viszont olcsó kertibútor, nyilván mert jön az ősz. Azért online szerencsére találtunk néhány dolgot, sőt itt igazi fa asztalt árulnak meglehetősen olcsón. Mielőtt elrohan az áruházba, azért javasoljuk, hogy előtte érdeklődjön telefonon, hogy tartják-e a kinézett terméket épp készleten.

A választék persze hatalmas, árakban határ a csillagos ég, mi mégis arra bíztatjuk, inkább poroljon le egy régi asztalt, és alakítsa át, vagy csak fesse le valamilyen izgalmas színnel. Nem csak felnőtteknek lehet jó választás egy ergonómiailag megfelelő szék, hanem a kölyköknek is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek