Kevés pénzért is kapni jó tabletet

Akik karácsonyra kapott pénzből tabletet szeretnének vásárolni, azoknak megnéztünk néhány kimondottam menő darabot minden árkategóriában. Kiderült, hogy létezik olyan, hogy olcsó és jó tablet, sőt, olyat is találtuk, ami akár laptopként, vagy házimoziként is funkcionálhat. Mutatjuk milyeneket érdemes keresni.

Acer Aspire Switch 10

IMG 3621
Dívány

Az Acer gépe az egyik olyan tablet, ami kiválthat egy alapkategóriás laptopot is. Kimondottan kényelmes használni, hiszen úgy tervezték, hogy a sima vagy a billentyűzetes üzemmód mellett még döntheti is össze-vissza, így akár mozizás közben sem kell fognia az ölében. Windows operációs rendszer fut rajta, abból is a 8.1-es verzió, vagyis az Office alkalmazásokat is simán tud használni rajta. A lecsatolható billentyűzettel ugyan nehezebb mint egy sima tablet, viszont könnyebb mint egy laptop. Különböző felszereltségekkel tudja megvenni, a memóriája lehet 32 GB és 64 GB is, míg a négymagos processzor és a 2 GB-os RAM állandó.

Ár: 110 ezer forinttól

Asus MeMO Pad 7

asustablet-4
Dívány

Az Asus termékek általában a megbízhatóságukról híresek, ehhez a MeMO Padhez még hozzájön az ár/érték arány is, mint hatalmas pozitívum. A hét hüvelykes kijelzővel rendelkező készülék pont ideális arra, hogy a táskába is beférjen, de nem túl kicsi ahhoz, hogy mondjuk egy filmet megnézzen rajta, igaz egyedül. Nagyon könnyű, és az akkumulátora is jól bírja, hiszen 8 órát tudja használni egy töltéssel, a készenléti ideje természetesen ennél sokkal több. Mindenképpen vegyen hozzá memóriakártyát, amivel 32 GB-ig bővítheti a készülékét. Az igaz, hogy nem HD a kijelzője, és hogy a 4.3-as Android fut rajta, viszont tökéletes kis készülék azoknak, akik az otthoni internetezgetést szeretnék kényelmesebbé tenni.

Ár: 28 ezer forinttól

Huawei MediaPad T1

huaweitablet-1
Dívány

Huawei készülékeket már a telefonoknál is néztünk és arra jutottunk, hogy egyre érdemesebb lesz odafigyelni a gyártóra, mert nagyon innovatív ötletekkel és jó kivitelezéssel egyre erősödik. A tabletjével is hasonló a helyzet. A T1 egy 8 hüvelykes készülék, ami csak fehér-szürke színben érhető el, viszont 4G képes változatot is lehet belőle vásárolni. 1 GB RAM van benne, valamint 16 GB memória, ami egészen 32 GB-ig bővíthető. A képernyője full HD felbontást ad és a 4800-as mAh-s akkumulátornak köszönhetően jó bírja az egész napos nyomogatást. Az ára is igencsak versenyképes, hiszen 4G verzió is 70 ezer forint alatt tud maradni.

Ár: 55 ezer forinttól indul a csak wifis verzió

Lenovo Yoga Tablet 2 10"

IMG 3292
Dívány

A Lenovo tablet megjelenésbeli különlegességét az az ötlet adta, hogy az aljára biggyesztették a henger alakú akkumulátort és egy kitámasztót, emiatt többféleképpen megáll a tablet, sőt, fel is lehet akasztani, ami mondjuk konyhába ideális. A 10 hüvelykes gép alkalmas a 4G használatra is, valamint filmnézésre és multimédiás alkalmazásokra is kiváló, mivel nagyon élénk és szép a kijelzője, valamint nagyon gyorsan vált az egyes alkalmazások között. Sőt, a tabletek többségében ugye a kamera nem jut nagy szerephez, hiszen nagyon kevesen vannak, akik szeretnek egy tálcával fotókat készíteni, itt viszont a 8 megapixeles kamera vetekszik néhány középkategóriás telefon kamerájának a felbontásával is.

Ár: 112 ezer forinttól

Lenovo Yoga Tablet 2 Pro

IMG 3339
Dívány

Na ez az a tablet, ami konkrétan kiváltja a multimédiás berendezései felét. Kezdjük a legalapvetőbb dolgokkal: a kijelzője 13.3 hüvelykes, azaz gyakorlatilag akkora mint egy laptop kijelzője. Nagyon jól szól és ez is képes arra, hogy különböző helyzetekben vagy éppen felakasztva nézzen rajta mondjuk egy filmet. A képernyője QHD felbontást tud és most jön az igazi truváj: beépített projektor van benne. Szóval fogja a kedvenc filmjét és kivetíti a falra nagy méretben. Vagy mondjuk a munkahelyén menőzik ezzel mikor prezentál valamit, és nem a helyi projektorral szenvedteti magát. Az akkumulátora is sokáig bírja, és ennek a tabletnek is kiemelkedően jó a kamerája, igaz egy 13.3 képátmérőt már tényleg nem fog fényképezésre használni, csak ha nagyon muszáj. A gép baromi gyors, 2 GB RAM és 32 GB belső memóriája van, de egészen 64 GB-ig bővíthető.

Ár: 159 ezer forinttól

LG G Pad 10.1

medium01
reklámanyag

Az LG G Pad családjának legújabb tagja már 10.1 hüvelykes kijelzővel kapható, ami már elég nagy ahhoz, hogy akár egy filmet is kényelmesen tudjon megnézni az ágyból. Főleg, hogy a készülékbe nagy teljesítményű dual stereo hangszórót is tettek, valamint a kijelzője és szép felbontásban adja vissza a részleteket. A tablet egyébként gyors, az akkumulátora pedig a maga 8000 mAh teljesítményével olyan erős, hogy a több napos használatot is gond nélkül végigcsinálja. A megszokott és egyébként kimondottan jó LG-alkalmazások mellett itt tényleg jól ki tudja használni például a Q Pair funkciót, amivel összekapcsolhatja a tabletet és az androidos telefonját, így akkor is látja ha hívják vagy SMS-t kap, ha éppen telefonja a másik szobában van.

Ár: 66 ezer forinttól

Op3n Dott tablet

IMG 0998
Dívány

A Tesco sajátmárkás telefonjáról azt mondtuk, hogy kiváló belépő szintű telefon, ez pedig kiváló belépő szintű tablet. A Tesconak sikerült nagyot dobni ezekkel a készülékekkel, már csak a bizalmat kell kiépíteni a potenciális vásárlók irányába. Az azonban biztos, hogy azoknak, akik otthon csak úgy hébe-hóba netezgetnek, Facebookot nézegetnek esetleg Skype-ra használnák, filmet pedig csak ritkán néznek tableten, azoknak mindenképpen jó választás. 1GB RAM és 8 GB memória van benne, amit 32 GB-ig lehet bővíteni. Android KitKat fut rajta és folyamatos frissítéseket ígértek, valamint a korlátlan, felhő alapú tárhelyről sem érdemes megfeledkezni, ami az első három hónapban ingyenes.

Ár: 29900 forint

Samsung Galaxy Tab S

hu SM-T705NZWAXEH 000253526 Titanium-Bronze gold
reklámanyag

A Samsung Galaxy családdal nem igazán lehet melléfogni, aki egyszer rákap az ízére mondjuk egy okostelefonnal, annak biztos, hogy utána tabletben is ilyen kell majd. A Samsung több dologban is erős, ezekből természetesen a kijelző a legszembetűnőbb, mert annyira élénk, élés és színes, hogy arról elég nehéz írni. Egyszerűen rájön, hogy utána mindent a tableten keresztül szeretne nézni, mert sokkal szebb lesz mint a valóságban. Egyébként talán ez a legnagyobb hibája is. A Tab S 8.4 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, nagyon vékony és nagyon könnyű, így tényleg bárhova magával viheti. Ujjlenyomatot olvas, egyszerre több ablakban több alkalmazást futtat és még távirányítónak is használhatja. Emellett 3 GB RAM és 16 GB memória van benne, amit egészen 128 GB-ig lehet bővíteni.

Ár: 100 ezer forinttól

Toshiba Encore 2 WT10

IMG 3604
Dívány

A Toshiba 10.1 hüvelykes tabletje is Windows operációs rendszert futtat, így azoknak jó választás, akik kimondottan nem szeretnének Androidot használni, mert jobban bíznak a Microsoftban vagy mert munka vagy valamilyen speciális program miatt fontos, hogy ez a rendszer fusson a képükön. A 2 GB RAM és 32 GB memóriával rendelkező gépen filmnézés és zenehallgatás is élvezetes, ám ami nagy előnye még, azok a bónuszok, amik a vásárlással járnak. Ilyen az egy éves Office 365 előfizetés, havi 60 perc ingyenes Skype beszélgetés és 1 TB tárhely a OneDrive-ban.

Ár: 86 ezer forinttól

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek