Ajándékok az osztálytársnak, ha kétezer forint a limit

A karácsony előtti hajszában mindig egy kisebb kihívást jelent, amikor a gyerek azzal állít haza, hogy ajándékot kell vennie egy alig ismert osztálytársának, mert hát úgy adódott: őt húzta ki. Ha egy jó vagy legjobb barátot kell meglepniük, legfeljebb pénzt, nem pedig véleményt kérnek tőlünk a gyerekek. Ha viszont nekik sincs ötletük, mi mitől lennénk okosabbak? Azért mégis megpróbálunk adni néhány tippet

Az általános iskolák alsó tagozatában általában a szülői munkaközösség feladata a Mikuláscsomag összeállítása vagy a karácsonyi ajándék beszerzése a diákok számára, felső tagozatban viszont már önállóbbak a gyerekek: osztályonként nevet húznak, és egy bizonyos összeg alatt vásárolnak egymásnak karácsonyi ajándékot.

shutterstock 225228319

Ne higgye, hogy egy kamaszt lehetetlen küldetés meglepni valami aprósággal. Sokszor ugyan nehéz eligazodni rajtuk, hiszen ebben a korban még elég képlékeny az egyéniségük, ekkor formálódnak ki a fő érdeklődési körök, az ízlés és a hobbik. A lényeg, hogy kerülje a tusfürdők és testápoló termékek részlegét, és fiúknak semmiképpen se a haszontalan csecsebecséket árusító üzletek polcain keresgéljen karácsonyi ajándékot.

1000 forint alatt

Ebből az összegből nehéz ügyesen gazdálkodni, ha valóban szeretnénk valami egyedit adni a megszokott képkeretek, csokik, füzetek vagy ceruzák helyett. A 11-14 éves lányok jó eséllyel nagyra értékelik a papír-írószer üzletek választékát és hajlamosak gyűjteni is a menő tollakat vagy noteszeket, úgyhogy egy jópofa tollkészlettel biztosan nem nyúl mellé. Választhat egy menő naptárat vagy egy mutatós naplót is. A lányok imádják a trendi bizsukat – készíteni, hordani és egymás között cserélgetni is. Ha ékszert vesz, ne ragaszkodjon feltétlenül a csillagjegyes medálokhoz, inkább derítse ki, mi a kedvenc színe, állata vagy milyen bizsukat hord szívesen a kihúzott osztálytárs.

shutterstock 150874037

Egy serdülő fiút már nehezebb lázba hozni valami aprósággal, de van néhány tippünk, amivel biztos lesz a sikere. Ha fiú fiúnak ad ajándékot, induljanak ki abból, hogy az ön gyermeke milyen játéknak vagy használati tárgynak örülne leginkább, vagy mi az, amire az osztálytársának épp szüksége lehet. Ilyenkor talán jönnek olyan elmés gondolatok, mint a takonylabda vagy a pukipárna, amik az iskolában tabunak számítanak, meg egyébként is, ezek rövid életű, sokszor egyszerhasználatos poénforrások, hamar ráunnak a gyerekek. Keressenek olyan logikai vagy készségfejlesztő játékokat, amikkel szívesen bíbelődnek a srácok. Ilyen például az ördöglakat és a logikai fajátékok, amikből rengetegféle létezik – ezer forint alatt és többezer forint értékben is. Egy-egy hobbihoz vagy sporthoz is találni párszáz forintért olyan kiegészítőket, amik sokszor hiánycikkek a srácoknál: pingpong szett, darts nyilak, gitárpengető, kerékpárlámpa- vagy zár – feltéve, ha tudjuk, pontosan milyet használ az osztálytárs.

265077219.eureka-mini-wire-13-ordoglakat

1000 és 2000 forint között

Van olyan osztály, ahol közös megegyezéssel magasabbra teszik az értékhatárt, így nagyobb a választási lehetőség és egyszerűbb valami minőségi használati tárgyat levadászni egymásnak.

Lányoknak tuti ajándék lehet egy 2015-ös határidőnapló, zokni mobiltok, kesztyű, lábtyű vagy egy fülvédő (apropó, hallott már a fültyűről?), de ha olyasvalakit húzott a gyereke, aki szereti a klasszikus karácsonyi dísztárgyakat, akkor egy szép hógömb vagy egy párna simán megteszi. Mondjuk, ez a mozgásérzékelős fütyülő madár is elég cuki. Fiúk esetében a képregények és megint csak olyan szórakoztató ügyességi játékok jöhetnek szóba, mint a kulcstartóként is funkcionáló mini Rubik-kocka vagy az asztali ujjfoci.

shutterstock 206549887

Ha ön egy naprakész szülő, mégsincs sejtése arról, hogy manapság a tiniket milyen számítógépes és telefonos tartozékok hozzák lázba, akkor bátran nézzen szét a bigyókat és kütyüket forgalmazó webáruházakban, hogy ötleteket gyűjtsön. Vagy kérdezze meg a gyerekét. Fiúknak és lányoknak is tökéletes ajándék lehet egy telefontok, mobilhátlap, fülhallgató vagy világító billentyűzetmatrica.

Last minute verzió

Már rég megvolt az iskolában a névhúzás és az ajándékozásra pár napon belül sor kerül, de a bokros teendők miatt erről megfeledkeztek és a gyerek csak most, az utolsó utáni pillanatban emlékeztette? Ha egyáltalán nincs már ideje semmire, akkor sincs veszve semmi. Csokit a suliba menet is vásárolhat, és egy kis barkácsolással kedves és ötletes csomagolást készíthetnek, ami biztosan nem fog a kukában landolni. Nézzen körül a házban, hogy mi az, amit újrahasznosíthatnának és stresszelés helyett kikapcsolódásként töltsön el a gyerekkel egy kézműves estét. Ha például akad otthon egy kisebb kartondoboz, képregény vagy némi csomagolópapír és egy osztálykép, akkor egy kis kézügyességgel igazán egyedi díszdobozt barkácsolhatnak. Ezzel a megoldással legalább nem azt gondolják majd önről, hogy a sarki boltban tett villámlátogatással elintézte az iskolai ajándékozást.

5863416971 0b968d913f o
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek