7 ajándék fitneszőrülteknek

Rokona, ismerőse, barátnője szívesen jár futni, edzőterembe vagy otthon tartja fitten magát, de önnek fogalma sincs, mivel lephetné meg? Görgessen lejjebb, mert olyan ötleteket gyűjtöttünk, amik megkönnyítik a karácsonyi vásárlást. Ha a munkahelyi ajándékhúzás miatt van bajban, vagy csak simán gyűlöl vásárolni, itt talál megoldást!

1. Okoskarkötő

A pulzusmérő óra elengedhetetlen, ha valaki okosan akar edzeni, napközben viszont nem szívesen hordanánk őket. Szerencsére erre is kieszelték már a megfelelő megoldást: az okoskarkötők elég sok mindent mérnek, és még jól is néznek ki. Fitbit aktivitás- és alvásmérőt már 27 ezer forintért is kapni, míg a Jawbone ugyan szebb, de drágább is: az Apple oldalán például 42 690 forintért láttuk. Persze nem árt, ha a célszemélynek van egy okostelefonja is, mert ezekre kell letölteni az applikációkat, amikkel meg lehet tekinteni a mért eredményeket. Elvileg mindkét eszközhöz van iOS- és Andriod-applikáció is. És ott van példának a Samsung okosórája is, a Galaxy Gear Fit, amit csak személyre szabott edzőpartnerként említenek a cég honlapján

fitbit.png
Getty Images

2. Kettlebell

Egy otthoni edzőterembe sok eszköz kell, és ahogy egyre erősebb lesz valaki, úgy kell fokozatosan leváltani a súlyokat. A hagyományos kézi súlyzók, valamint a lábra és karra erősíthető súlyok mellett egyre nagyobb teret hódít a kettlebell, amiről már szakértőnk, Bánkuti Gabriella is írt cikket. Természetesen körül lehet nézni a nagyobb sportáruházakban is, a Dechatlonban például 3990 forintba kerül a legkisebb, vagyis a 4 kilós golyó. A hiperekben is vannak néha egészen jó eszközök, de az interneten is fel lehet túrni, több magyarországi webshopban is árulnak ilyen súlyokat. Ha biztosra akar menni, akkor mindenképpen kérdezzen meg egy szakembert, hogy milyen márkát és súlyt ajánl. 

kettlebell.png
Taurus

3. Jóga- vagy tornaszőnyeg

Erre nemcsak annak van szüksége, aki jógára jár, hanem annak is, aki szívesen tornázik otthon vagy éppen aerobikórán nem szívesen használja azokat a szőnyegeket, amiket az edzőterem biztosít. Fontos, hogy a jóga- vagy fitneszszőnyeg csúszásmentes anyagból legyen, könnyen lehessen tisztítani és persze bírja a strapát, különben jövőre is vehet egyet az ajándékozottnak. A Dechatlonban már 790 forintért is lehet kapni, de ennél azért érdemes többet áldozni rá. Ugyanitt hamarosan egy egész szett kapható majd 14990 forintért, amiben a szőnyeg mellett van nyújtószalag, habszivacstömb és hordozótáska is. A Yogashopban pedig elvileg olyan termék is akad, ami egyszerre szőnyeg és törülköző. 

yantra1
Yantra

4. Fülhallgató sportoláshoz

Terepen és a négy fal között is jobb úgy edzeni, ha közben szól a zene. Természetesen vannak kifejezetten sportoláshoz fejlesztett fülhallgatók is, amik elvileg akkor is a helyükön maradnak, ha tempósan rójuk a köröket. A szerkesztőségben a Sennheiser két speciális fülhallgatóját próbáltuk ki, és a célnak tökéletes megfeleltek. Ezeknek az ára meghaladja a 10 ezer forintot, de persze ha nem a márka a lényeg, már 1500 forintért is lehet találni ilyen terméket. Ha pedig a pénz nem számít, akkor a PCMag listájából választhatja például a Bowers & Wilkins C5-ös modelljét, amit itthon 50 ezer forint körüli áron kapható.

adidas senn.png
Sennheiser

5. Sporttáska

Persze. egy műanyagszatyorba is bele lehet suvasztani mindent, ami kellhet az edzéshez, de az esztétikum és a praktikum szempontjából is jobb választás a sporttáska. Mozgásformája válogatja, milyen a jó fazon: ha valaki sokat jógázik, jó, ha valahogy rá tudja csatolni a szőnyeget a táskára, míg futáshoz elég valami apró, lapos övtáska is. A különböző listákon a nagyobb sportszergyártók táskái, hátizsákjai szerepelnek a legelőkelőbb helyeken. A legolcsóbbakért pár ezer forintot kérnek, a legdrágábbakért pedig akár több tízezret is. Az egyik személyes kedvencünk a Nike Victory, amiben egy neszesszer és egy kisebb, összehúzós táska is van, az ára 20 ezer forint. 

2723939-5-4x
Nike

6. Ajándékutalvány, kupon

Van, aki szerint nem illik pénzt vagy utalványt ajándékozni, de szerintünk semmi gond az utóbbival, különösen, ha kellően személyreszabott. Tavaly össze is gyűjtöttünk pár lehetőséget, de minden évben vannak újabbak. Az utalvánnyal finoman utalhat arra is, hogy a hétköznapi pörgés mellett szükség van a testi és lelki felfrissülésre, ezért egy masszázsbérlet vagy egy wellness hétvégés kupon is jó ötlet lehet. És persze azoknak is kedveskedhet ilyen meglepetésekkel, akik eddig nem voltak az egészséges élet, a testmozgás hívei, mert így talán szívesebben elmennek kipróbálni valamit.

520887999
Peopleimages / Europress / Getty

7. Könyv, DVD vagy előfizetés

Kicsit elcsépelt ajándéknak tűnhetnek, de egy kis erőfeszítéssel kiderítheti, hogy mi hiányzik az ajándékozott gyűjteményéből, és így biztosan örül majd a meglepetésnek. Vegye meg például kedvenc prezentere legújabb fitneszvideóját, vagy a prezenter példaképének DVD-jét! Magyarországon is kapható már a Runner's World magazin, de ha nem ennyire speciális az érdeklődése, vannak egyéb fitneszmagazinok is az itthoni piacon. Könyvekből is bőséges a választék, főleg, ha az angol nyelvű kiadványoktól sem idegenkedik a célszemély. Ha bizonytalan abban, mit is érdemes venni, nézze meg a különböző webes könyváruházak toplistáit. A Bookline-nál Cameron Diaz könyve vezet, de az Amazon, a Barnes & Noble vagy a Book Depository kínálatát is érdemes végigböngészni.

183238801
Sharon Dominick / Europress / Getty
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek