Heti megható: Happy a Pethő intézetben

Már régen besokalltunk a happy videóktól, de most szembejött egy, amit mégis muszáj ajánlanunk. A Pethő Intézet Csibészke csoportja is elkészítette saját verzióját D. Nagy Krisztinával. Ha szeretnének olvasni a Pethő Intézet hétköznapjairól, itt megtehetik. A Csibészkékről és a többi konduktív csoportról pedig itt olvashatnak.

Happy - Pető Intézet, Budapest - Csibészke Csoport from Krisztina D. Nagy on Vimeo.

A Nemzetközi Pető Intézet tevékenysége igen sokrétű. Foglalkoznak fejlesztéssel, ezen belül is korai fejlesztéssel, és van ovi és iskola is. Itt olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik központi idegrendszeri probléma miatt mozgásukban sérültek. A gyerekek egy része teljesen ép értelmű, és vannak olyanok is, akik értelmi állapota korosztályukétól elmaradott.

Emellett az intézmény főiskolaként a konduktorképzés nemzetközi központja is. Itt a sérültek minden korosztályának minden problémája folyamatosan egy helyen van jelen, tehát olyan gyakorlati lehetőséget biztosít a főiskola konduktor hallgatóinak, ami máshol nem található meg. Ez a két dolog, a fejlesztés a képzés szimbiózisban működik, a csoportok ellátásában, a fejlesztésében a hallgatók is részt vesznek, így a gyerekekre több figyelem jut, a vezető konduktorok pedig szakmai tapasztalatot, iránymutatást nyújtanak a fiataloknak.

A Pető Intézetben kétféle konduktív óvodai csoport működik, a tisztán sérült gyermekekből álló és az integráló óvodai csoportok, utóbbiban egészséges és sérült gyerekek egész napjuk során együtt fejlődnek. Ezt megelőzően a korai fejlesztő részlegükben három hetes "intenzív tanfolyamokat" is tartanak a gyerekeknek és szüleiknek, aminek az a célja, hogy az ott megtanult dolgokat később otthon is alkalmazni tudják.

via 444

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek