NÉMETORSZÁG 2013

Berlin most éli második aranykorát

2013. június 28., péntek 17:34

A weimari Berlin egyszerre volt fertő és múzsa. A világ legnagyobb művészei számára jelentett inspirációs forrást, míg mások - többek között Adolf Hitler és szellemi köre - valóságos társadalmi mocsárként gondoltak a néhány év alatt nemzetköz partivárossá avanzsált városra. Berlin tulajdonképpen valaha Európa New Yorkja volt, és ezt a pozícióját az elmúlt években ismét visszaszerezte.

Mindenki, tudja, aki bármit is tud akármiről, hogy Berlin az utóbbi években elképesztően menő hely lett. Az imázst, amit egy évtizeddel ezelőtt London jelentett - kompromisszummentes önmegvalósítást és professzionális neo-hippi kultúrát -, könnyedén magához ragadta a brit fővárosnál sokkal olcsóbb Berlin. A világ minden pontjáról érkező művészek tízezrei lepik el a pár évtizeddel ezelőtt még szocreál rémálomba illő utcákat, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez meg is látszik rajta: a város második aranykorát éli.

Az új popkult régi fészke

Persze csak akkor, ha tudjuk, hogy valamikor a húszas években Berlin már volt elképesztően cool hely. Világhírű színésznők tucatjai dobbantottak Hollywoodba a berlini némafilm virágkorát ugródeszkának használva - többek között a magyar származású Bánky Vilma is. Majd miután perceken belül megjelent a hangosfilm, és a mindenféle mókás akcentussal habogó európai vampok nem kellettek Amerikának, Berlin ismét visszafogadta őket. Ám a háborúk során Németország akcióinak finoman szólva semmi köze sem volt köze országimázsépítéshez - a harmincas évek elején Hitler egycsapásra lerombolta a dekadensnek és szabadosnak bélyegzett weimari kultúrát. Pedig ez az éra tulajdonképpen megágyazott a mai populáris kultúrának: szabad volt a szerelem, az akkori nyárspolgárok által csupán bosszantó zajnak nevezett jazz és swing zene pörgött, és már filmen is lehetett csókolózni.

A partik VIP-listáján: Dietrich, Jung, és Einstein

Persze nem nehéz elképzelni, milyen csodás atmoszférája lehet egy városnak, ahol Albert Einstein a Vilmos Császár Intézet igazgatója, Marlene Dietrich a mozi leghatalmasabb sztárja, a lapokban Carl Jung publikál, a színházak pedig Bertold Brecht darabjait játsszák. A kulturális szcéna olyan pezsgő és izgalmas volt, hogy - akárcsak manapság - brit művészek hagyták ott a hűvös londoni éjszakákat, hogy felcseréljék a még hűvösebb, ám sosem alvó Berlinére. Christopher Isherwood, a Cabaret című Oscar-díjas musicalfilm alapjául szolgáló könyv szerzője is az ide szabadult alkotók egyike volt. Az első világháború és Hitler hatalomra kerülése között sorra épültek a bauhaus stílust dicsőítő épületek, a művészetben pedig a rendkívül nagy hatású német expresszionizmust felváltotta a Neue Sachlichkeit (kb. új tárgyilagosság) mozgalom. A világ gyakorlatilag újrateremtődött - ennek pedig sokan egyáltalán nem örültek.

A dekadens kéjváros

A vaskalapos berlinieknek persze nem csak a dadaizmussal és a jungi filozófiákkal volt bajuk, a nyilvánvaló szexuális szabadosság sokkal jobban zavarta őket. A húszas években Berlin prostituáltjai világszerte ismertek voltak tehetségükről és szenvedélyükről, egyre több férfi és nő vállalta fel azt is, ha a saját neméhez vonzódott, sőt, a város - fél évszázaddal az első Gay Pride mozgalmak előtt - valódi meleg szubkultúrának adott otthont. Több mint ötszáz éjszakai mulató várta tárt karokkal az excentrikus vendégeket, számos közülük meleg szórakozóhely volt, öt pedig kimondottan transzvesztiták számára fenntartott mulató. Bizonyos dr. Magnus Hirschfield még szexmúzeumot is nyitott.

A kor krónikása

A korszakról számtalan film, regény, és sláger mesél, de talán a legautentikusabb forrás Alfred Döblin kötete, a Berlin, Alexanderplatz. A szerző 1930-ig ideggyógyászként praktizált az Alexanderplatz környékén, önkéntesként dolgozott a járványkórházban, emellett újságíróként is tevékenykedett. Magyarul is megjelent könyvével egy valódi bennfentes kalauzolásával tekinthetünk  be a húszas évek Berlinjének titkos világába. Bár Döblin végül Amerikába menekült a náci diktatúra elől, sosem fordított hátat imádott városának. Nem sokkal az USA-ba érkezése után forgatókönyvet írt regényéből, amely 1931-ben, pillanatokkal a weimari kultúra elbukása - és Hitler győzelme - előtt került mozikba. Fontosságát jelzi, hogy 1980-ban Rainer Werner Fassbinder, az új német film egyik kultrendezője is elkészítette a maga változatát belőle tévésorozat formájában.

A történész szemével

"Korábban egy időszakot sem jellemzett annyi művészi kezdeményezés és új irányzat, mint a weimari korszak történetét. A háború és a forradalom élménye, a demokrácia megvalósulása, a technikai haladás és az erős amerikai hatás a dzsezz-zenében és a filmművészetben az 1920-as éveket kulturális vonatkozásban is a forradalmi átalakulás korszakává tette" - írja Németh István, a Rubicon történelmi folyóirat szerzője az éráról. "A politika és a művészet szinte párhuzamosan fejlődött. (...) Egyaránt jelen volt az igényes kultúra és a tömegkultúra, az avantgard és a hagyományos irányzatok, a proletárforradalmi, baloldali liberális, konzervatív és népies irányzatok." A történész szerint ez volt az a korszak, amikor politikai viták a művészet eszközeivel folytatódhattak. Nem lehetett rossz, mi?

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés