Válassza a legrondább ünnepi férfipulcsit!

Bármilyen megdöbbentőnek tűnik, a magyarok többsége valószínűleg csak a 2001-es Bridget Jones naplójában találkozott először a sokkolóan ronda, kötött, ünnepi pulóver nevű kulturális jelenséggel, pedig máshol, ha nem is hagyománya, de mindenképpen komoly múltja van a csúnya ünnepi vackoknak.

Azóta egyébként már Magyarországon is rendeztek  csúnyapulcsis partikat, és egyáltalán nem számít már kínosnak egy ilyenben megjelenni, sőt egy-egy jobban eltalált darabbal még elismerő vállveregetéseket is begyűjthet a tulajdonosa. Természetesen erre is rátelepedtek a gonosz cégek, úgyhogy őszintén rondát manapság nehéz túrni, így ebben az összeállításban is kénytelenek voltunk egyensúlyozni. Válassza meg a legcsúnyább ünnepi pulcsit, adjon egyeset a bénábbnak, és tízest annak, amit meglátva azonnal punccsal kínálná a viselőjét.

Bulika vége

hanyorenszarvas
Amazon/Alex Stevens

Oké, ez nem az őrülten giccses, nevetséges kategóriában versenyez, ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire tetszik önöknek egy sugárban hányó rénszarvas. Ha elférne a gardróbban, akkor nyomjon tízest, ha nem, akkor maradnak az alacsonyabb pontszámok.

Ennél őszintébb nincs

oszinte
Amazon/Alex Stevens

Igen, igen, az egyik titkos favoritunk. Ezt valószínűleg komolyan gondolták, és nem direkt ironikusnak vagy giccsesnek készült. Ha a viselője farmerját nézzük, akkor valószínűleg egy kicsit viseltes is már, rakódott rá némi patina, úgyhogy egy valódi kincsről lehet szó!

Hát, de boldog mindenki!

reszegmiki
Amazon/Alex Stevens

A télapó éppen söröskorsóval a kezében dalolászik, miközben a rénszarvasok a szánba gyűlve, kerek szemmekkel figyelik, mi fog kisülni az akcióból! Huncut népség ám! Soha ne bízzon meg rénszarvasban! A Mikulás meg egy kicsit jobban is vigyázhatna.

Megszeppent rénszarvas

bambarenszarvas
Amazon/Alex Stevens

Íme egy örök klasszikus, amit ennek ellenére sem lehet azért könnyű teljes méltósággal viselni. Ha önnek a bárgyúbb állatminták tetszenek, akkor ne szalassza el az alkalmat, és jutalmazza egy tízessel ezt a darabot, hátha éppen idén lép magához valaki ebben a csodás pulóverben!

Mosolygós télapó

mosolygosmiki
Amazon/Alex Stevens

Hát nem ennivaló? Hogy mosolyog a vén gazfickó! Biztos mindenki nagyon jó gyerek volt! Ha a bunkó pulóverekkel, az okádó rénszarvasokkal szemben a cukiságot támogatja, akkor itt most nyomjon minél magasabb számot! Ebből aztán mindenki tanulni fog!

Nem lehet betelni

goofyrenszarvas
Amazon/Alex Stevens

Rudolf, a rénszarvas és Goofy keveréke, ennél ütősebb párosítást aligha lehet kihozni ebben a témában. Hogy milyen kis tökkelütött már, nem? Ha önnek is megérintette a szívét, akkor itt most az egekbe felszavazhatja!

Szívózó hóember

trollhoember
Amazon/Alex Stevens

Sokat nem kell magyarázni. A baloldali hóemberre vélhetően még nagyon rossz percek várnak, úgyhogy valószínűleg - bár még épphogy csak beköszöntött a hideg - velünk együtt várja a tavaszt. Mit szólna ahhoz, ha belefutna egy ilyen pulcsiba?

Végzetünk utolér

manoka
Amazon/Alex Stevens

Kész, ennél durvábbat aligha lehetne találni. Ez persze megint nem a giccses vonalról érkezett, de nem akartuk kihagyni a listáról. Elvégre itt dől el, hogy ki az igazán férfi. Ha ezt valaki méltósággal tudja hordani, akkor semmilyen sikerére nem leszünk többé irigyek!

Érdekességek