no

Ilyen a luxuskarácsony Parndorfban

Közeledik a karácsony. Ilyenkor rendszerint feltérképezzük, mit mennyiért szerezhet be Ausztriában, Parndorfban és Bécs belvárosában a fast fashion üzletekben. Most egy kicsit változtattunk a stratégián, ugyanis az outletben csak a méregdrága dizájnercuccokat szemléztük, de azért ne ijedjen meg, a hozzánk hasonló földi halandóknak is találtunk klassz dolgokat. Ja, sajnos nem Parndorfban. Hogy akkor hol? Ezt egy következő cikkünkből tudhatja meg, most azonban nézze meg, mi az, amit mi tuti nem veszünk meg idén (sem). 

A karácsonyi hangulat idén elmaradt, tömegnyomor sem volt, jó árak viszont igen – mármint attól függően, milyen mély pénztárcába tud nyúlni.

Burberry

Első utunk a Burberrybe vezetett, ahol egyáltalán nem tűnt fel, hogy válság van. Csak úgy kapkodták az emberek a 600-700 eurós (180-210 ezer forintos) ballonkabátokat, 300 eurós (90 ezer forintos) cipőket és hasonlóan drága táskákat. Komolyan, csak amíg a boltban voltunk, három nő pakolt fel magának – a már meglévő dizájner papírtáskája mellé – egy-egy Burberryt is. Persze, lehet mondani, hogy ezekbe a boltokba nem azért járnak, hogy nézelődjenek, meg hogy az osztrák fizetés is sokkal jobb, mint a hazai, nekünk azért még így is furcsa volt a több ezer eurót költő tömeg, és hogy nekik látszólag meg sem kottyant ez a vásárlás. A fotósunk azzal nyugtatott, hogy biztosan egész évben arra gyűjtöttek, hogy most jól elköltsék ezt az összeget. Na ja, mi is pont erre gondoltunk.

Próbáltunk sok fotót lőni – amik nagy része nem lett a legprofibb, ugyanis fotózni TILOS a boltokban, de szerettük volna önöknek is megmutatni, hogy mit vehet az ember, ha egész évben spórol… és azt is sikerült lefotóznunk, hogy lehet eredeti Burberry-ruhát venni 49 euróért (14700 forintért), amit azonnal meg is vettünk volna, ha nem 34-es méretben árulják. Ja, meg ha tetszett volna. Nézze meg a galériában, hátha az ön mérete, és az ízlésének is megfelel. Egy 600 eurós ruhát ennyiért megvenni nagyon menő, és talán még akkor is ott lóg majd a fogason, mire odaér, hogy lecsaphasson rá.

Gucci

Ide leginkább a kiegészítők miatt érdemes betérni, mivel a ruhaválaszték egészen siralmas, és ami van, az sem szép.  A táskákból viszont van kicsi, nagy, színes, logós, olcsóbb és még outlet-áron is nagyon  drága darab. Érdekes, hogy a legolcsóbb kis neszesszer, amit láttunk, 100 euróba kerül (30 100 forint). Ennél már sokkal jobb vásárt is csináltunk itt 3-4 évvel ezelőtt. Így hát most csak csorgattuk a nyálunkat. Elképzeltük, hogy az összes nekünk tetsző dolgot megvesszük, és Gucci-papírzacskókkal járjuk végig az outlet többi boltját. Aztán a nagy álmodozást felváltotta a biztonsági őr, mondván az üzletben tilos fotózni, és jól kitessékeltek minket a boltból. Az árak egyébként a szokásosak: selyemkendő 120-140 euró (36000-42000 forint), magassarkút már 160 euróért (48000 forintért) kapni, a csizmák mindössze 390 euró (117 400 forint) körül vannak. 

Michael Kors

Felsóhajtottunk, hogy milyen jól jártunk a legutóbbi „Late night shopping”-on, ugyanis nemhogy nem volt bőrtáska 100 euró alatt, de a legolcsóbb, amit láttunk, 139 euróba került (41 800 forint), és még csak nem is volt olyan extra, mint az akkori szerzeményünk. És nem, nem vagyunk vele elfogultak. A fémes csillogás rajongóinak kedvez idén karácsonyra a Michael Kors: két arany színű táskát is 50 százalékkal olcsóbban adnak, ami azt jelenti, hogy 74,50 és 169 euróba (22 450 és 50 900 forint) kerülnek. Muszáj megemlítenünk, hogy az olcsóbb nem tiszta bőr és elég kicsi is. Természetesen fotó a galériában!

Prada

Kicsit félve léptük át a Prada kapuit: arra számítottunk, hogy az álmainkban-sem-láttunk-ennyi-luxus kategóriát fogja súrolni a bolt. Ehhez képest már 270 euróért (81 000 forintért) hozzánk vágnának egy tűsarkút, és a már-csak-egy-darab-maradt-csizmákat akár 100 euróval többért is hazaviheti. Azaz, ha valakinek minden álma, hogy legyen egy Prada-emblémás tipegője, pár havi koplalás után már meg is veheti. Sőt, ha úgy veszi, hogy összeköti a kellemeset a hasznossal, még jó is lehet a vége: a tisztítókúra végén, öné lehet álmai cipője. Pont. A táskák hasonló árban vannak mint a Gucciban, nem is értjük, hogy ezt hogyan képzelik az árképző szakembereik.

Burlington, Wolford

Ha már luxus, legyenek a kiegészítők is jó drágák, nemde? Naná! Megnéztük például a Wolford-harisnyákat, amiket egyébként megfizethetetlen áron próbálják rásózni az emberekre. Nem csoda, ha mi is inkább a fast fashion boltok olcsóbb és talán silányabb változatait vesszük fel. Mint tudjuk, ugyan kicsit kellemetlen, de hát inkább ezeket dobjuk be a mosógépbe, semmint a dizájner harisnyanadrágokat. Képzeljen bele, milyen frászt kapna, ha becsípődne a dob és a mosógép fala közé, és csak cafatokban tudná kioperálni. Persze talán fel tudná használni valami DIY-cucchoz, hogy legalább a LUXUS érzete megmaradjon. Itt nem is költöttünk semmit, mivel nevetségesnek tartottuk a 11 eurós (3300 forintos) vágyölő harisnyát, illetve a 69 eurós (20800 forintos) harisnyanadrág is merészen hangzott - nem is beszélve a tényleg teljesen érthetetlen 57 eurós (17000 forintos) szaggatott térdzokniról. De persze - a lényeget el is felejtettük- hiszen ezekben az a legjobb, hogy drágák! 

A Burlingtonban viszont tök jó zoknik vannak 4,90 eurótól (1477 forinttól) vihetők , tartósak, melegek (ezek nyilván drágábbak 10 euró körül vannak) és tényleg kényelmesek, mert varrásnélküliek meg egyébként is. Szóval még mi is elcsábultunk egy párra, szánjuk-bánjuk, ez van. Miután kijöttünk a Wolfordból még betértünk a Mangóba, de azonnal fordultunk is ki, semmi extrát nem láttunk amiért érdemes lenne elautózni Parndorfig. Viszont még nincs vége a történetnek, ahogy ígértük: folytatjuk!

Önnek melyik a kedvenc üzlete Parndorfban? Írja meg nekünk Facebook oldalunkon!

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek