Kedvezményekkel és minikollekciókkal készülnek a magyar tervezők az ünnepekre

A Je Suis Belle gerilla bolttal és karácsonyi kollekcióval várja azokat, akik eddig féltek felmenni a műhelybe, a legkedveltebb USE darabokat pedig akár nyolcvan százalékos árengedménnyel is megvásárolhatjuk. Igaz, csak három napig, de cserébe most vannak férfiaknak szóló darabok is. Máshol 20 százalékos kedvezménnyel csalogatnak vevőt a honi designerek.

Bár a fiatal magyar tervezők egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, egyelőre még viszonylag kevesen vásárolnak tőlük, mert túl drágának találják őket, és az is visszatartó erő lehet, hogy be kell jelentkezni a showroomjaikba. Az érintettek így különböző akciókkal és ideiglenes, pár napig nyitva tartó boltokkal próbálják megfogni ezt a réteget, a karácsony pedig remek lehetőség arra, hogy különböző figyelmességekkel kedveskedjenek a látogatóknak.

A Je Suis Belle egy karácsonyi kapszulakollekcióval és egy gerilla bolttal készült az ünnepekre. Az üzlet két hete debütált, megközelíthető minden nyitvatartási nap a Párisi Udvar Jégbüfé melletti bejáratától, vagy a Haris köz felől. Mint megtudtuk, ide is körülbelül ugyanannyian látogattak el eddig, mint a showroomba szoktak, ha éppen valamilyen különleges esemény, akció van, de tény, hogy új vásárlók is megtalálták őket annak köszönhetően, hogy nem kell felmenni a műhelybe, bemutatóterembe.

Aki egyébként ismeri a JSB munkásságát, a korábbi kollekció darabjaira is ráismerhetnek, például arra a ruhára, amit a várandós Gryllus Dorka viselt a Társas játék díszbemutatóján. „A karácsonyi kollekció folytatása annak, amit már elkezdtünk a nyáron, vagyis hogy minden szezonban van kettő vagy három olyan kis kapszulakollekció, amely kötődik valamihez, jelen esetben ugye az ünnepekhez. Próbáltunk olyan korábbi fazonokat keresni, illetve olyanokat kitalálni, amelyekről úgy gondoltuk, hogy szükségük lehet rájuk a vásárlóknak az ünnepek alatt” – nyilatkozta a Díványnak Kiss Tibor, a Je Suis Belle tervezője. A kapszulakollekció legolcsóbb darabjai az övek, amelyek 4900 forintba kerülnek, a rövid blúzok háromezer forinttal drágábbak, a pólók öttel, a legolcsóbb ruha 14900 forint, a legdrágább pedig 18990. Ez elsőre soknak tűnhet, de egyes ruházati üzletekben hasonló árban láttunk karácsonyra és szilveszterre való holmikat, és azok legalább tényleg bármikor szembe is jöhetnek velünk.

A USE csapatának már szeptemberben is volt ideiglenes üzlete, és mivel ez a próbálkozás igen sikeres volt, úgy döntöttek, hogy karácsony előtt is lesz USE TEMPORARY. A bolt csütörtökön, vagyis december nyolcadikán nyit meg a Hajós utca 41-ben három napra, és 50-80% kedvezménnyel lehet majd ruhákat és kiegészítőket vásárolni. Erre az alkalomra készült el a USE férfi kapszulakollekciója, ami csak itt lesz kapható. „Azért mostanra időzítettük ezt a kollekciót, mert úgy gondoltuk, hogy ez jó ajándékötlet, ebben az időszakban talán jobban működik. Stílusában természetesen passzol az aktuális női kollekcióhoz, de például más anyagokat használtunk” – mondta el a Díványnak Tóth András. Úgy véli, ha rendszert akarnak csinálni az ideiglenes üzletekből, akkor bizony a márkának kétfelé kell válnia, hiszen a showroomnak és a TEMPORARY üzletnek más a vásárlóközönsége, az árukínálata. Az előbbiben az aktuális kollekció darabjait lehet megrendelni magas áron, az utóbbiban pedig a korábbi kollekciók azon darabjait lehet megtalálni, amelyeket népszerűségük miatt újragyártanak, és lényegesen olcsóbban tudnak értékesíteni.

Az adventi időszakon túlnyúlva tart nyitva a Nanushka Beta Store a Deák Ferenc utcában. Az üzlet november tizedikén nyílt meg és egészen február utolsó napjáig lehet majd itt vásárolgatni. Ezen négy hónap alatt a Csónak utcai showroom zárva tart, és így forralt bor szorongató turisták hadán keresztül kell átverekednie magát annak, aki Nanushka kreációra vágyik. Az üzleteben egyébként az aktuális kollekció darabjait lehet megvásárolni, és olyan kedvezményekre nem számíthatunk, ami a korábbi, pár napos pop-up store-okat jellemezte, de karácsonyi leértékelés persze lesz. A Beta Store megszületésének egyébként prózai okai vannak, a Csónak utcát ugyanis egy építkezés miatt teljesen feltúrták, így kellett találni egy helyet a városban, amit könnyű megközelíteni. "El kellett gondolkozniuk azon, hogy hová tudnánk huzamosabb ideig, az ünnepek végéig leköltözni. Kölcsönös érdek volt, hogy ezt az időszakot mindenképpen megvárjuk" - nyilatkozta lapunknak Etropolsky Norbert ügyvezető, aki elmondta, így új emberekhez tudnak eljutni: egyrészt ott vannak a turisták, akik hemzsegnek a környéken, másrészt azok, akik nem ismerték a márkát, de most már látják, hogy van egy ilyen üzlet, harmadrészt pedig azok, akik - egyébként tévesen-  féltek attól, hogy a showroomba csak nagyon exkluzív módon lehet bejutni, de egy ilyen boltba viszont szívesen betérnek.

Vannak, akik nem nyitottak külön üzletet az év utolsó hónapjaiban, viszont számos kedvezménnyel várják azokat, akik a magyar divatra akarnak áldozni némi ajándékpénzt. Ahn Tuan termékeire például 20 százalék engedményt adnak a december tizedikéig beérkező előrendelések esetén. A Mono Fashion Shopban, ahol számtalan magyar tervező és márka holmijai megtalálhatóak, karácsonyi nyitva tartással és szintén 20 százalékos kedvezménnyel várják a betérőket. A SHOWROOM R9-ben, ahol Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata és Benus Dani kreációit lehet megtalálni, december huszonharmadikáig 15 százalék kedvezménnyel beszerezhetőek az őszi/téli kollekciók darabjai. Ehhez jár még egy szempillaspirál és egy 2000 forint értékű utalvány is. És persze nem szabad megfeledkezni az Ajándék Terminálról, a Design Terminál karácsonyi rendezvénysorozatáról, ahol magyar tervezők alkotásait lehet megvásárolni december kilencedike és tizennyolcadika között.

Ki? Hol? Mikor?

Je Suis Belle Guerilla Store

Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 11. - Párisi Udvar

Nyitva tartás: december 6., 8., 9., 15., 16., 17., 20., 21., 22., 23. – 14.00-19.00

USE TEMPORARY – Xmas Edition

Cím: 1065 Budapest, Hajós utca 41.

Nyitva tartás: december 8-10 között mindennap 10.00-20.00

Nanushka Beta Store

Cím: 1052 Budapest Deák Ferenc u. 17.

Nyitva tartás: mindennap 10.00-20.00 (2011.11.10 - 2012.02.29.)

Mono Fashion Shop

Cím: 1054 Budapest, Kossuth Lajos utca 20.

Nyitva tartás: H-P – 11.00-20.00, Sz: 10.00-18.00, december 11., 18.: 10.00-18.00, december 24.: 10.00-14.00, december 31.: 10.00-18.00

SHOWROOM R9

Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 9.

Nyitva tartás: kedd-péntek: 14.00-20.00, szombat: előzetes bejelentkezés

Ajándék Terminál

Cím: 1051 Budapest, Erzsébet tér 13.,

Nyitva tartás: december 9-től 18-ig – 12.00-21.00

Oszd meg másokkal is!
Mustra